Mark Zuckerberg grandiózus projektje: hamarosan napelemes drónok fogják mindenki számára elérhetővé tenni az internetet

Hír

írta: ecolounge
2016/07/31

Mark Zuckerberg 10 nappal ezelőtt posztolta videóját az Aquila nevű, napelemes drón sikeres próbarepüléséről. A robotrepülőgépet arra tervezték, hogy a világ legelmaradottabb szegleteibe is eljuttassa az internetet és magát a Facebookot.

A június 28-i próbarepülés egyben rekordot is döntött, és immár a leghosszabb pilóta nélküli repülőút címével is büszkélkedhet. A gépet még hajnal előtt útnak indították az arizonai sivataban, Yuma városában. A tervek szerint fél óráig repült volna, azonban olyan szépen siklott, hogy egészen 96 percen keresztül hagyták a levegőben, 655 méteres magasságban.

Természetesen nagy volt az ünneplés az Aquila beavatása kapcsán, de Zuckerberg hangsúlyozta, hogy ez még csak a kezdet, a Facebook Connectivity Lab csapatának célja, hogy egész flottányi Aquilát lássanak repülni 60 000 láb (kb. 18 km) magasan. A gépek lézerek segítségével fognak kommunikálni egymással, és hónapokig maradnak majd a levegőben. Ehhez persze több műszaki jellegű kihívást is meg kell oldani:

  • A súly: Az Aquila V-alakú szárnyainak fesztávolsága meghaladja a 43 métert, azaz szélesebb, mint egy Boeing 737-es, de mivel minél hosszabb ideig kell a levegőben maradnia, tervezői arra törekszenek, hogy a súlya minél kisebb legyen. A gép teste szénszálas kompozit anyagból készült, így kevesebb, mint 1000 fontot (kb. 453 kg) nyom, vagyis nem nehezebb mint egy átlagos zongora. Súlyának körülbelül felét teszik ki az elemek, ezért a tesztrepülések során különösen fontos azt is tanulmányozni, hogyan módosítja a gép alakját repülés közben az általa szállított rakomány.
  • Energiaellátás: A gépnek napközben kell elegendő napfényt összegyűjtenie ahhoz, hogy a repülés-elektronika, a fűtés- és világításrendszer, a propellerek és a kommunikációs eszközök éjszaka is működjenek. A tervek szerint utazómagasságon körülbelül 3000 W energiát kell hogy fogyasszon, nagyjából annyit, mint három átlagos hajszárító!
  • Vezérlés: Az Aquila többnyire automatikusan működik, de emellett egy földi stáb is részt vesz a szoftveres irányításban. Egy flotta jóval nagyobb humánerőforrást kíván meg, ezért valószínűsítjük, hogy a földi irányítást is igyekeznek majd valamennyire automatizálni.
  • Kommunikációs eszközök: A gép olyan kommunikációs berendezéssel van ellátva, mely lézerek segítségével továbbítja az információt, a hagyományos rendszereknél több mint tízszer gyorsabban. A tervek szerint egy-egy ilyen drón által lefedett célterület átmérője közelíteni fog a 100 kilométerhez.
  • Sebesség: Lassan kell repülnie, amennyire csak lehet, és a lehető legkevesebb energiafelhasználással. Tehát olyan optimális magasságba kell feljuttatni, ahol ritkább a levegő, így alacsony a légellenállás, és a jeladás-fogadás is gördülékenyen működik. Ezért messze az utasszálító gépek útvonalai felett fog körözni körülbelül 80 mph (128 kmph) sebességgel, a tervek szerint 18 - 27 kilométeres magasságban.

A következő év az Aquila gépek teszteléséről fog szólni, miközben azt próbálgatják, hogyan tud egyre magasabbra szállni és egyre hosszabb utakat megtenni, hogy segítségével eljuttassák ahhoz a több, mint 4 milliárd emberhez is az internetet, akinek még nincs hozzáférése. (Egyes hírforrások szerint az épülő flotta kezdetben 1,6 milliárd, vidéki, elszigetelten élő embert célozna meg, számukra juttatná el az internetet, így magát a közösségi hálót is.)

Komoly verseny várható
Bár a Google "Titan Team" részlege hamarabb kezdett neki a dróntechnológián alapuló internet kiépítésének, mint Mark Zuckerberg csapata, esélyes, hogy Facebook gyorsan ledolgozza a hátrányát és beéri a keresőóriást. A piac méretéből adódóan a tét óriási, hiszen napjainkban közel ötmilliárdra tehető azok száma, akikhez nem, vagy csak igen döcögősen jut el az internet. És akkor még nem beszéltünk a további lehetőségekről, hiszen a drónok alkotta rendszer számos terület számára jelenthet fejlődést, megújulást, pl. meteorológia, földi objektumok megfigyelése, vagy akár gondoljunk a katasztrófahelyszínek gyors megközelítésére.

 

forrás: facebook.com, Xinhuanet

A rovat új hírei

Hasonló