Szmog ihlette a kínai rendezőt

Hír

írta: Admin
2015/01/26

A szmog ihlette meg Jia Zhangke (ejtsd: Csia Csang-ko) kínai filmrendezőt, aki megfogalmazása szerint "a megvilágosodást és nem a félelemkeltést" kívánja szolgálni új, frissen bemutatott mozijával.

Csia dokumentumfilmjének megrendelője a Greenpeace kelet-ázsiai szervezete volt, az alkotás a Szmogutazások (Smog Journeys) címet kapta. Főszereplői egy Hopej tartományi bányászcsalád és egy középosztálybeli házaspár a gyermekével a szomszédos Pekingből. Az alkotó a vidéki és a városi szmogtól szenvedők sorközösségét mutatja be. A filmben nincsenek párbeszédek.

A szakmában ígéretes tehetségként számon tartott rendező azt nyilatkozta, hogy "a szmog olyan problémává vált, amellyel az országban mindenkinek szembe kell néznie, amit meg kell értenie, és amit a következő években meg kell oldania". Elmondta, hogy édesapja tüdőrákban halt meg és azt is megjegyezte, hogy az 1990-es években még nem is létezett a szmog szó kínai megfelelője.

A filmet a Greenpeace East Asia mutatta be. Csia azt hangsúlyozta: szándékosan az érzelmekre ható filmet akart készíteni, hogy a nézőkben tudatosítsa a helyzet súlyosságát, védekezésre sarkallja őket. A megbízóknak - mint mondták - pontosan ez volt a céljuk. A helyszínek megválasztása nem véletlenül esett a fojtóan sűrű szmogtól gyakran szenvedő fővárosra és Hopejre, ahol 2014-ben az ország tíz legszennyezettebb levegőjű városából kilenc volt megtalálható.

A Greenpeace illetékesei elmondták: a filmet a szervezet internetes oldalain teszik hozzáférhetővé és bíznak abban, hogy a közösségi médiában kellő figyelmet kap. A természet- és környezetvédelmi szervezet arra is emlékeztetett, hogy Kína 190 városából 90-ben a helyi normákat is meghaladó mértékű koncentrációban tartalmazza a finom porszemcséket a levegő. Ezért sürgették vészhelyzeti tervek kidolgozását, a lakosságot védő intézkedések hatékonyabb végrehajtását.


A rovat új hírei

Hasonló

Visszatért a szmog Pekingbe

A kínai fővárost sűrű szmog borította, a pekingi polgárokat sms-ben figyelmeztették, hogy a levegő minősége az egészségre ...