A buszmegállók után a háztetők is kizöldülnek Utrechtben!

Hír

írta: MTI
2020/03/28

A hollandiai Utrechtben egyetlen háztetőt sem akarnak kihasználatlanul hagyni: a tetőket zöld növényekkel és napkollektorokkal népesítik be, hogy a város kellemesebb, lakhatóbb és fenntarthatóbb legyen.

A több mint 300 ezer lakosú városban először tavaly a buszmegállók tetejét ültették be kis sárga virágú varjúhájjal, és most már azt tervezik, hogy minden háztetőt zölddé változtatnak, hogy ezzel gazdagítsák a város biodiverzitását.

A projekt egyik leglátványosabb példája lesz a város vasútállomásának közelében álló toronyház, amelyből "függőleges erdőt" varázsolnak. A ház falait, erkélyeit és tetejét tízezer növénnyel borítják be: 360 fát, több mint kilencezer cserjét és virágot ültetnek el, ami annyi zöldet jelent, mint egy hektárnyi erdő. A zöld torony, amelyben 200 lakás lesz, 2022-ben készül el. A beruházók szerint évente 5,4 tonna szén-dioxidot tud majd elnyelni, és 41 tonna oxigént termel.

A város vezetése szeptemberben tervez elfogadni egy rendelkezést, amelynek értelmében a város belterületén minden háztetőt be kell zöldíteni. Az önkormányzat már most is jelentős pályázati támogatást kínál a háztulajdonosoknak ehhez: pályázatonként 20 ezer euróig fedezi a költségek 50 százalékát.

Az alacsonyabb háztetőket elsősorban zölddel ültetik be, a magasabbakra napelemet telepítenek - mondta Kees Diepeveen, az egyik városatya.

Utrechtet, a leggyorsabban növekedő holland várost egy tanulmány tavaly az ország legfenntarthatóbb városaként sorolta be.


Kép forrása: commons.wikimedia.org / Szerző: Sookie


forrás: MTI

A rovat új hírei

A te dobozod, a te adományod!

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Returpack és a SPAR Magyarország együttműködésének köszönhetően fogyatékossággal élő ...

Hasonló

A rovat legolvasottabbjai

A te dobozod, a te adományod!

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Returpack és a SPAR Magyarország együttműködésének köszönhetően fogyatékossággal élő ...