Minikertekkel a szemetelés ellen

Hír

írta: MTI
2020/06/12

Minikerteket alakítanak ki az utcai szemétgyűjtők köré Amszterdamban, ezzel próbálják meg eltántorítani az embereket attól, hogy a kukák mellé dobálják a szemetet.

A kezdeményezést első körben a város 17 pontjára fogják kiterjeszteni a következő három hónapban - írja a The Guardian című brit napilap honlapja.

Rick Vermin helyi tanácstag szerint a városvezetés azt reméli, hogy a virágok látványa jobb belátásra téríti majd a potenciális szemetelőket és a minikertek egyúttal szebbé varázsolják az amszterdami utcákat.

Az utcai szemetesek körüli hulladékhalmok problémája a koronavírus-járvány okozta leálláskor vált igazán szembetűnővé, ugyanis az otthonról dolgozó emberek több ételt rendeltek, növelve a hulladék mennyiségét.

A járvány miatt az amszterdamiak féltek megérinteni a szemétgyűjtőket, a kukások pedig a szokásosnál kisebb létszámban dolgoztak, ami azt jelentette, hogy az utcai szemetesek gyakran tele maradtak.

Amszterdamban az utcai szemétgyűjtőket nemcsak a járókelők használják, hanem a háztartások szemeteszsákjai is ezekbe kerülnek. A kukák tartalma nagyrészt a föld alatt rejtőzik:


Kép forrása: flickr.com / Szerző: Peer

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló

12 érv a zöldtetők mellett

Miért jó zöldtetős házban lakni vagy dolgozni? Egyszerűnek tűnő kérdés, hiszen a zöldet mindenki szereti, kiváltképp abban a ...