"Fűts okosan!" - Folytatódik a levegő tisztaságáért indított szemléletformáló kampány

Hír

írta: ecolounge
2017/01/25

Folytatódik a Földművelésügyi Minisztérium kampánya a levegő tisztaságáért. A Fűts okosan! kampányban a lakosságot szeretnék megismertetni a helyes fűtési módokkal és a helyes tüzelőanyag- használattal.

A társadalmi célú kampány keretében kedden Nagykovácsiban sajtótájékoztatót tartott V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár Nagykovácsi polgármesterével, Kiszelné Mohos Katalinnal közösen.

Az államtitkár hangsúlyozta: szeretnék eloszlatni azt a tévhitet, hogy a rossz levegőt mindig az ipari szennyezés okozza. Lokálisan ugyan mind az ipar, mind a közlekedés szennyezése jelentős, de az ország egészére az mondható el, hogy a levegő minőségét leginkább rontó kisméretű szálló por (10 mikronnál kisebb részecske, PM10) 70 százalékban a lakossági fűtésből kerül a levegőbe.

A helyes fűtési módot ismertetve elmondta, hogy a keményfát vagy a fa brikettet érdemes előnyben részesíteni, egyben javasolta, hogy lehetőleg ne fűtsenek szénnel, illetve lignittel. Kiemelte, hogy hulladékkal tilos fűteni. Sajnos, sok helyen, a hulladékot is felhasználják fűtésre - jegyezte meg.

Van a PM10-nél kisebb is, a PM2,5: 2,5 mikrométer átmérő alatti porrészecskékből álló frakciót jelenti, ez a szálló por. Egészségügyi szempontból a legveszélyesebb, mert ezek felületére tapadnak a mérgező anyagok, például a hulladékok égetése során a levegőbe jutó fémek. Ezek a részecskék méretüknél fogva bejutnak a tüdő léghólyagocskáiba, és bizonyos részük (0,1 mikrométernél kisebb átmérőjű részecskék) még a véráramba is eljut. Súlyos betegségek okozói lehetnek, mint például a különböző légzőszervi megbetegedések (asztma, COPD) vagy a szív- és érrendszeri megbetegedések. A porrészecskék felületén a mérgező anyagokon kívül (pl. fémek, karcinogén, mutagén anyagok) baktériumok, vírusok, és gombák is megtapadhatnak, így könnyen bejutnak a légutakon keresztül a szervezetbe. A szálló por-szennyezettséggel szemben különös rizikócsoportot jelentenek az idős emberek és a kisgyermekek. Az ő esetükben megnövekszik tüdőhörgők nyálkahártyáját érintő krónikus gyulladások (bronchitis), az allergiás megbetegedések száma, csökken a légzésfunkció és egyre gyakoribbá válnak a tüdőfejlődési hiányosságok.

V. Németh Zsolt bemutatta a helyszínre hozott mobil mérőautót, amelynek filterein keresztül látni lehet az azonnali mérési eredményeket. Elmondta, hogy Nagykovácsival a minisztérium Herman Ottó Intézete együttműködési megállapodást kötött a levegőminőség javítása érdekében. A jó környezetminőségnek a legfontosabb eleme a jó minőségű levegő - szögezte le az államtitkár.

A megfelelő tüzelőanyag kiválasztása az első és legfontosabb lépése a „tiszta” és hatékony tüzelésnek. A keményebb típusú fafajták alkalmasak inkább tüzelésre, ilyen a bükk, a tölgy, az akác és a gyertyán. A puhafák nem alkalmasak tüzelésre, így például a fenyőfajták a magas gyantatartalmuk miatt, vagy a gyümölcsfák, melyeknek alacsony a fűtőértékük, ezen kívül károsítják a tüzelőberendezésünket, illetve a kéményt. Tűzifa használata esetén talán a legfontosabb, hogy odafigyeljünk a nedvességtartalomra. Az ideális, légszáraz tűzifa nedvességtartalma 20% alatt van.

Kiszelné Mohos Katalin, Nagykovácsi polgármestere elmondta: a helyi lakosok számára nagyon fontos, hogy megőrizzék a környék egyik fő értékét, a jó levegőt. Fontosnak nevezte, hogy az önkormányzatok folyamatosan tájékoztassák a lakosságot arról, hogy mit tehetnek a jó levegő megőrzésének az érdekében.

A kampány weboldala ezen a linken érhető el.

 

forrás: MTI, FM

A rovat új hírei

Hasonló