Magyarországon a legmagasabb a tüdőrák okozta halálesetek aránya az EU-ban
Az Európai Unió (EU) tagországai közül Magyarországon volt a legmagasabb, 27 százalékos a tüdőrák okozta halálesetek aránya a daganatos betegségekkel összefüggő összes elhalálozásban 2014-ben - közölte kedden az Eurostat.
A szerdai dohányzásmentes világnap alkalmából közzétett jelentés szerint a daganatos betegségek közül a tüdőrák okozza a legtöbb halálesetet az EU országaiban, az arány 21 százalék volt a 2014-es állapot szerint.
Az Európai Unió országaiban a három évvel ezelőtt bejelentett 4,9 millió haláleset negyedéért (1,3 millió) a rák volt a felelős, az esetekből 272 ezret a tüdőrák okozott, beleértve a légcső- és a hörgőrákot. A férfiak között 185 ezer haláleset köthető a tüdőrákhoz, amíg a nők körében 87 ezer.
Az EU tagállamaiban a tüdőrák okozta halálos daganatos megbetegedések arányát tekintve Magyarországot 24 százalékkal Belgium, Dánia, Görögország, Hollandia és Lengyelország követi. A legalacsonyabb arányt Portugáliában (15 százalék), Lettországban, Szlovákiában és Svédországban (16 százalék), valamint Litvániában (17 százalék) regisztrálták.
A jelentés szerint a dohányzás az egyik legjelentősebb elkerülhető egészségügyi kockázat az Európai Unióban. A rák-, a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a légzőszervi megbetegedések számos formája kapcsolódik a dohányzáshoz - tették hozzá az elemzők.
Fontos ugyanakkor megjegyezni: A légzőszervi megbetegedések (pl. rák, COPD, aszthma) másik fő okozója a légszennyezés. Az OECD számításai szerint Kína után népességarányosan Magyarországon hal meg a legtöbb ember idő előtt a légszennyezettség miatt! 2014-ben már hírt adtunk az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA - European Environment Agency) "Air quality in Europe - 2014 report" kiadványáról (akkor Budapestnek is utánanéztünk, és lesújtó adatokat találtunk - cikk itt), most ismét felkerestük az oldalt és (erről a linkről) letöltöttük a legújabb, 2016 évi kiadványukat. Azt gondoltuk, hogy az anyag - ahogyan a címe is mutatja - a múlt évi mérési adatokkal fog szolgálni, de tévedtünk, a "Hungary" szóra rákeresve minden grafikonnál 2014 szerepelt. Úgyhogy az OECD és egyéb szervezetek jelentéseit át fogjuk vizsgálni, és különálló cikkben (vagy cikksorozatban) fogunk foglalkozni a hazánkat sújtó légszennyezés problémájával. |
Kép forrása / Szerző: Doc James