3500 éves a titokzatos, elsüllyedt város

Hír

2015/11/26

Az ősi településre tavaly találtak rá a kutatók, kora azonban csak most derült ki.

A közvéleményt és a tudósokat is lázba hozza, amikor nemcsak elszórt leletekre, hanem egy egész város eltemetett romjaira bukkannak, melynek létezését talán addig nem is sejtették. Különösen ritka kincsnek számít a felfedezés, ha a romok a víz alól kerülnek elő. Az egyik legújabb ilyen vízi leletet az Adriai-tenger rejtette több ezer évig. Az ősi településre tavaly találtak rá a kutatók a tengerparttól mindössze 50 méterre, Zára térségében. A város a különleges szívalakja miatt a szerelmesek szigetének is nevezett Galesnjak közelében terül el.

Először műholdképek és légi felvételek leplezték le a helyszínt, melyeken tisztán látszott, hogy a víz alatt emberi kéz alkotta, szabályos alakzatok rejtőznek. Az egyik leglátványosabb építmény egy háromszáz méter hosszú, tört kőből készült fal volt, ami valószínűleg arra szolgált, hogy összekösse a szigetet a szárazfölddel. Faoszlopok is előkerültek, melyek minden bizonnyal a partszakaszt erősítették meg. Erre az építkezési stílusra ezelőtt egyedül a Pó folyó mentén, Olaszországban láthattunk példát, az Adrián a mostani az első ilyen felfedezés.

Az épületek mellett fa- és kerámiamaradványokat, valamint háziállatoktól származó csontokat, egy kőbaltát és egy olívamagot is találtak, ami arra utal, hogy az ott élő, bronzkori törzs fejlett mezőgazdasággal rendelkezhetett - magyarázta Matko Ilkic, a kutatások vezető régésze, aki azt is hozzátette, hogy valószínűleg az egész Adria legrégibb leleteit találták meg.

A város korának megállapításában szénizotópos vizsgálat segített, melynek eredménye idén októberben érkezett meg az Egyesült Államokból. Az amerikai Beta Analytic laboratórium adatai szerint a várost Kr. e. 1500 körül, a középső bronzkorban építhette egy ismeretlen törzs. Mivel a város három méterrel a felszín alatt fekszik és a tenger vízszintje az eltelt időközben évente körülbelül egy millimétert nőtt, a város korának meghatározása helyes lehet - mondta Ilkic.

A leleteket, melyek egy eddig kevéssé ismert időszakról szolgáltathatnak pontosabb tudást, jövő nyáron mutatják majd be egy tárlaton. A régészek bíznak benne, hogy a bronzkori várost és kikőtöjét egyszer teljes pompájában, helyreaállítva csodálhatják majd meg az érdekődők.

A youtube-on is megnézhetjük, hogyan zajlik a feltárás.


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló

Ötezer éves sörfőzde

Ötezer éves, kora bronzkori sörfőzdét találtak a régészek Tel-Avivban - jelentette be vasárnap az Izraeli Régészeti Hatóság.

Roncsbúvárok nyomában

Laikusként azt gondolnánk, hogy gyermeki álmoktól vezérelve válik valaki roncsbúvárrá, azonban a valóság ennél árnyaltabb.