Roncsbúvárok nyomában
A roncsbúvárok elsősorban elsüllyedt hajók, de akár szerencsétlenül járt repülőgépek, vagy elmerült autók után kutatnak. Laikusként azt gondolnánk, hogy gyermeki álmoktól vezérelve válik valaki roncsbúvárrá, azonban a valóság ennél árnyaltabb.
Néhányan - például a biztosító társaságok, vagy a tulajdonosok - azért kerestetik a hajókat, hogy az elveszett ingóságukat megtalálják, míg mások azt remélik, hogy jutalmat kapnak az elveszett vagyontárgyakért. Vannak, akik a zsákmányra utaznak, míg a régészek a múltról szeretnének minél többet megtudni. A roncsbúvárok azonban egy dologban egyetérthetnek: ez a munka rendkívül költséges, időrabló, és csak ritkán gyümölcsöző. A mélytengeri roncsok kutatásának árát csak kevesen tudják finanszírozni - kapacitástól függően egynapos kutatás 15 000 - 60 000 dollárba is kerülhet - magánszemélyek számára pedig csak ritkán kifizetődő.
Kié a roncs? – jogi szabályozás
Ha sikerrel jár az expedíció, még akkor sem biztos, hogy a megtaláló igényt tarthat a roncsra. A tulajdonjog tisztázására számos előírás van. Az Egyesült Államok szabályozása szerint a parti őrséget kell értesíteni, akik a kormány tudomására hozzák a hajó felfedezését. 1987-ben az USA törvénybe iktatta az „Elhagyott Hajóroncs Törvényt” (Abandoned Shipwreck Act), amivel tulajdonképpen a kincsvadászok kezét akarta megkötni. A törvényben az áll, hogy ha a hajó az Államok területén található, vagy állami tulajdonban van, akkor eltulajdonítása törvényellenes. Ha azonban a roncs kívül esik bármely állam felségvizén, akkor az általános tengerészeti szabályok érvényesek rá, és a megtalálók bizonyos esetekben jogosultak csupán a zsákmányra. Aki roncsot talál, a bíróságon megvédheti tulajdonjogát abban az esetben, ha bizonyítani tudja, hogy a hajó régóta elhagyatottan áll, és a tulajdonosa nem tett lépéseket a feltárásra.
A leghíresebb feltárás - Titanic
Valószínűleg a leghíresebb feltárás Bob Ballard nevéhez fűződik, aki 1985-ben megtalálta a világ leghíresebb hajóját, a Titanicot. Az expedíciót követően a különböző nemzetiségű kincsvadászok többször fosztogatták a luxushajó maradványait. Ennek megakadályozására Ballard azt a célt tűzte ki, hogy a Titanicot eredeti helyén emlékhellyé nyilvánítsák, azonban számos ellenérdekű fél azzal érvelt, hogy a hajó pusztulása legkésőbb 100 év múlva mindenképpen bekövetkezik, ezért lehetőleg minél több dolgot (pl. használati tárgyakat) ki kell menteni a roncsok közül. Ballard a későbbiekben (2004) visszatért a Titanichoz, akkor derült ki, hogy egy vasevő baktérium hatására, illetve a látogatóknak köszönhetően a roncs akár már 2035-ben összeomolhat. Ennek megakadályozására azóta minden a hajóhoz induló merülést egyesével ellenőriznek. 2010-ben egy húsz fős expedíció mérte fel a roncs állapotát, ebben a vállalkozásban vett rész James Cameron is (Titanic című film rendezője).
Zsákmányok értékesítése
Természetesen tisztességtelen szándékkal még mindig többen kutatnak különböző roncsok után, és a zsákmányt gyakran az interneten próbálják eladni. Így bukkantak rá például Anguilla közelében elsüllyedt hajóról származó pénzérmékre, amelyeket az eBay-en próbáltak értékesíteni.
A hatóságok feladatai
A hatóságoknak számos feladattal kell megbirkóznia a roncsok védelmében: egy részről a már megtalált hajókat kell védeniük, más részről a feltárandó roncsokra is figyelmet kell fordítaniuk, ami a tömeges búvárkodás miatt nem is olyan könnyű feladat.
Környezetvédelmi szempontok
A roncsok - mivel a fémen kívül tartalmaznak számos egyéb anyagot (pl. műanyagok) - egyértelműen szennyezik a tengereket, óceánokat, ezért megtalálásuk és kiemelésük a vízvédelem szempontjából hasznos (bár számuk elenyésző). Azonban ismerünk olyan példákat is, mikor a roncsok egy jó ügyet szolgálnak: Például az USA-ban, ahol meglehetősen bizarr módját választották a "nyugdíjba vonuló" New York-i metrókocsik újrahasznosításának, ugyanis azokat az Atlanti-óceánba süllyesztik, hogy ott mesterséges zátonyokként funkcionáljanak tovább. A sikeres programról írtunk korábban.