Csaknem negyven tonna műanyag kerül a Dunába az osztrák szakaszon évente

Hír

írta: MTI
2015/03/17

Csaknem negyven tonna műanyag kerül a Dunába évente az osztrák szakaszon - olvasható a bécsi Környezetvédelmi Hivatal (Umweltbundesamtes) frissen nyilvánosságra hozott jelentésében.

A hivatal vizsgálata során a felső-ausztriai Aschach és az alsó-ausztriai Hainburg közötti részen csaknem háromszáz mintavétel történt. Először vizsgálták azt, hogy mennyi műanyag hulladék került a Dunába.  Karl Kienzl, a hivatal illetékese sajnálatát fejezte ki, hogy az osztrákok is hozzájárulnak a Duna szennyezettségéhez. Elmondta azt is, hogy a halakban nem találtak műanyaghulladék-maradványokat.
A folyóban talált műanyag 13 százalékban ipari nyersanyag, 87 százalékban igen különféle helyekről származik: széthagyott háztartási cikkek, fóliák és szintetikus anyagszálak is előfordultak a vízben.
Egy másik, a Bécsi Egyetem kutatói által 2014-ben publikált tanulmány szerint a hulladékok 80 százaléka az ipari termelésből való. A hivatal szakértője szerint ennek az eltérésnek az lehet az oka, hogy más-más Duna-szakaszt vizsgáltak.
Andrä Rupprechter osztrák agrárminiszter szerint a mostani adatok alapján határozhatják meg a további lépéseket, ezért tízpontos javaslatot ismertetett a helyzet javítására, valamint szorgalmazta az uniós szintű határérték meghatározását és a mérési módszerek egységesítését.
A most bemutatott felmérés része annak, a Duna teljes egészére kiterjedő nemzetközi vizsgálatnak, amelyben húsz tudós vett részt. 2013-ban hat héten át 2400 kilométeres szakaszon, 14 országban, 68 állomáshelyen vizsgálták a Dunát.
A 800 különböző jellemző alapján elvégzett kutatásban vizsgálták a folyó biológiai sokszínűségét: 1300 féle élőlényt, köztük 67 halfajtát regisztráltak. Meghatározták a foszfor és a nitrogén szintjét, és az élőhely szerkezetének, a halak vándorlási helyének és az árterek kialakításáról is szó esett. A kutatást az osztrák állam, Felső-Ausztria és Alsó-Ausztria tartománya és Bécs városa támogatta.

A rovat új hírei

Hasonló

Június 29-én a Dunát ünnepeljük

Június 29-én tartjuk a Nemzetközi Duna Napot. Európa egyik legnagyobb folyórendszerére az emberi tevékenység miatt számos veszély ...