Mostantól télen is dolgozhatnak a klímakutatók Grönlandon - A tudomány szolgálatába állítja egyik kazánját az Ariston

Ajánló

írta: MTI
2019/01/03

Az Ariston Thermo Group tavaly decemberben tette közzé nemzetközi felhívását, amelyben jelentkezőket toborzott egy grönlandi kihíváshoz. A vállalat célkitűzése az volt, hogy a világ egyik legbarátságtalanabb helyére vigyen komfortot ezzel segítve az ott élők, valamint a klímakutatók munkáját.

Az expedícióra három szakembert talált, akik feladata a tudósok munkájának támogatása volt. Grönland a klímakutatók központja, hiszen itt tudják leginkább tanulmányozni az éghajlatváltozást. Ezt eddig kizárólag nappal tudták megtenni, amíg a hőmérséklet nem süllyedt mínusz negyven fok alá. Ez alatt a ugyanis a kutatóknak vissza kellett vonulniuk a bázisukra és megvárni a felmelegedést télen pedig egyáltalán nem dolgozhattak a folyamatos hideg miatt.

Az idei év azonban több szempontból is rendhagyó a tudósok számára, amit az Ariston egyik kondenzációs kazánjának köszönhetnek. Az „Alteas ONE” nevet viselő készüléket az expedícióban résztvevő orosz, kínai és olasz szerelők üzemelték be a jeges terület kellős közepén. Nem kis meglepetést okoztak ezzel a területen dolgozó koppenhágai egyetem kutatóinak, akik ezentúl már a téli időszakban sem kell, hogy elhagyják a térséget. Mostantól egész évben dolgozhatnak, amit ők maguk is kíváncsian várnak.

Morten Rash, a koppenhágai egyetem tudósa immár 30 éve jár a grönlandi Disko Szigetre, ahol több projektet is vezetett. Szerinte a legnagyobb kihívás azoknak a napoknak az átvészelése volt eddig, amikor a hideg miatt nem tudták használni a berendezéseiket és vissza kellett vonulniuk a szállásukra. A kutatók 50% mostanra nő, akiket szintén kihívás elé állít a mostoha időjárás. Mint mondta: „az Ariston Komfort Zóna megteremtése számunkra azt jelenti, hogy végre lesz egy menedék az 1000 lakosú szigeten, ahol télen is tudunk dolgozni és a mérőállomásunkhoz közeli bázisra tudunk visszavonulni. Ezt azért tudjuk megtenni mert itt meleg van. ”A téli időszakban kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy szigeten dolgozók szervezetét ne érje egészségkárosodás az embertelen hidegben". A professzor azt is elmondta, hogy a szigeten 1906 óta vannak kutatók, akiknek először van lehetőségük egész évben mérni és melegben pihenni. Mint mondta, a fűtött bázis egy nagyvonalú felajánlás az Aristontól, ami lehetővé teszi az egyetemi kutatások fejlesztését.

A klíma kutatók napi rutinja közé tartozik, hogy szimulálják a megnövekedett hóelvezetéseket és a hőmérséklet emelkedését, amivel következtetni tudnak a globális felmelegedés okozta követkeményekre. Az Északi-sark vidék éghajlata befolyásolja az egész világ klímáját. Itt a hőmérséklet emelkedés erősebb, mint bárhol másutt a földön.

A dán professzor szerint még nem késő odafigyelni és megakadályozni a katasztrófát. Ennek egyik lehetséges módja a fosszilis tüzelőanyagok használatának a csökkentése lehet. Tudományosan bizonyított, hogy a légkör széndioxid-kibocsátásának növekedése éghajlatváltozást okoz. A megújuló energia felhasználása megakadályozná ezt. Még az atomenergia is bizonyos mértékig megoldás lehet szerinte.

A világ vezető termotechnika vállalata komoly eredménynek tartja, hogy mostantól egész évben, folyamatosan dolgozhatnak a klímakutatók Grönlandon, amit az Alteas One nevű kazán hatékonyságának és az Ariston Komfort Zóna kialakításának köszönhetünk. A koppenhágai egyetem kutatói kíváncsian várják az idei télen végzett mérések eredményeit, hiszen ez az első téli időszak, amit munkával tudnak tölteni az Északi-sarkkörön.

Az Ariston Komfort Zóna kialakításának részleteiről egy hat részes film készült, amit az Ariston Youtube csatornáján lehet megnézni. További érdekességeket az expedíció honlapján találhatnak az érdeklődők, magyar nyelven is.

Az Ariston Thermo szerint a komfort ma már az egyik legalapvetőbb szükségletünk, ami a vállalat kutatásainak motivációs hátterét adja. Emellett a takarékosság és az alacsony károsanyag kibocsátás is alapvető cél ugyanúgy a vállalat, mint a Comfort Challenge kihívás résztvevői számára. Ezért bocsátották rendelkezésre az egyik legújabb fejlesztésű kondenzációs kazánjukat, amellyel szerintük még a lehetetlennek tűnő kihívások is teljesíthetők.

A szervezők szerint nincs lehetetlen kihívás, ha a világot szeretnénk komfortosabbá tenni.


Kép forrása: Wikipedia

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló

Zöldebb Grönland 2100-ig

A legfrissebb tanulmány az eddigieknél pontosabb képet nyújt a jövőről. A zöldüléshez immáron évszámot is rendel.