Szmog Kínában: életenként minusz két év!

Hír

írta: ecolounge
2016/07/02

Átlagosan két évvel rövidíti meg a születéskor várható élettartamot és évente körülbelül egymillió ember idő előtti halála írható a szmog számlára - állapította meg a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) friss tanulmánya.

A tanulmány egyébként még így is optimistább, mint például a kaliforniai Berkeley egyetem 2015 évi kutatásának eredménye, mely szerint naponta négyezer, azaz évente 1,6 millió kínai hal meg szív-, illetve tüdőbetegségekben, valamint agyvérzésben, és ezekben bizonyítottan nagy szerepe van a szmognak, a levegőben található finom porszennyeződésnek. Sőt, a kínai volt egészségügyi miniszter három szerzőtársával szintén készített egy tanulmányt két évvel ezelőtt, ők 350-500 ezerre tették a légszennyezésnek betudható halálozások számát.

Nemzetközi Energiaügynökség szakértőinek becslése szerint a kínaiak 97 százaléka van kitéve a finom porszemcsék egészségkárosító koncentrációjának, a határértéket az Egészségügyi Világszervezet (WHO) határozta meg. A súlyos légszennyezés átlagosan 25 hónappal rövidíti meg az emberek életét a szervezet számításai szerint. "Ez nem hiba, ez bűncselekmény. A tiszta levegő alapvető emberi jog, amelyből a világ lakosságának túlnyomó része nem részesül" - jelentette ki Fatih Birol, a szervezet igazgatója Pekingben a tanulmány nyilvánosságra hozatala alkalmával. Úgy vélte, az energiaágazatnak hatékonyabb lépéseket kell tennie a károsanyag-kibocsátás visszafogására.

A dokumentum utal arra, hogy Kína jelentős iparosodása és városiasodása miatt az elmúlt két és fél évtizedben a felhasznált energia mennyisége csaknem 3,5-szeresére emelkedett az 1990-es évekéhez képest. Úgy tűnik tehát, hogy 2013-ban bejelentett lépés, miszerint az elvault ipari kapacitásokat leállítják, nem hozott sikert. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy Kína még mindig a legnagyobb üvegház-kibocsátó. Két évvel ezelőttig évente csak szénerőműből annyit épített, mint Nagy-Britannia összes erőműi kapacitása! Az elektromos áram előállításához az országban háromnegyed részben még mindig szennyező fosszilis energiaforrást használnak.

A 74 kínai nagyváros közül, ahol a levegő minőségét rendszeresen figyelemmel kísérik, mindössze 8 felelt meg az országos szabványnak 2014-es hivatalos adatok szerint. A legsúlyosabban érintett térség Észak-Kína: Peking és a Hopej tartományi iparvidék. A jelentés szerint a légszennyezés széles körű visszafogásával 2040-re 15 hónappal növelhetnék meg a születéskor várható élettartamot Kínában.


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló