Veszélyes, az antibiotikumoknak ellenálló baktériumokat találtak a szmogban

Hír

írta: ecolounge
2016/12/08

A kutatók a metagenomika módszerével vizsgálták a levegő minőségét a világ különböző pontjain. A pekingi levegőben több olyan genomra is bukkantak, melyek ellenállnak az antibiotikumoknak.

A Pekingi szmog mértékével és káros hatásaival eddig is tisztában voltak a kutatók, nemrég azonban újabb információk derültek ki arról, hogy mi mindent is tartalmaz. A Göteborgi Egyetem kutatói világszerte vizsgálták a levegő minőségét a metagenomika módszerével, vagyis úgy, hogy emberekből, állatokból és a környezetből vettek DNS-mintákat. Ezek alapján azt állapították meg, hogy a pekingi levegőben a legmagasabb az antibiotikumoknak ellenálló gének (ARG) mennyisége.

A metagenomika a természetes környezetből vett mintákban található örökítő anyag vizsgálata. A genetikai kutatásnak ezen új ága lehetővé teszi az olyan élőlények genetikai kutatását, melyek nehezen vizsgálhatók laboratóriumi körülmények között, illetve lehetőséget nyújt eddig ismeretlen életformák feltárására. Ez az új ágazat főleg azután került az érdeklődés középpontjába, hogy kiderült, a mikroorganizmusok legnagyobb részét még nem sikerült felfedezni.

A Pekingi levegő mikrobiális közössége 64,4 különféle ARG-t tartalmaz, és ezek egy része ellenáll a carbapenem nevű antibiotikumnak, mely afféle „utolsó mentsvárként” szolgál a legsúlyosabb fertőzéseknél. Ezek az eredmények növelik az aggodalmakat, melyek a carbapenemnek ellenálló Enterobacteriaceae baktériumcsalád kezelésével kapcsolatosak, pedig a helyzet már ezelőtt sem volt rózsás: A WHO már korábban figyelmeztetett arra, hogy a tüdőgyulladást, a tuberkolózist, a vérmérgezést és a gonorreát egyre nehezebb kezelni, ahogy az antibiotikumok veszítenek hatékonyságukból.

Kínában egyébként is már története van az antibiotikumokkal való visszaéléseknek, az előrejezések szerint pedig 2050-re a rezisztens baktériumok évente 1 millió ember halálát okozzák.

A kutatásból ugyan nem derül ki, hogy vajon élő baktériumokat találtak-e, Joakim Larsson, a kutatás vezetője azt mondta, hogy a többi felmérés alapján feltehetően élő, és nem élő baktériumok is vannak a levegőben. Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy a minta egyetlen, 5 napos periódusból származik, 2013 januárjából.  – Ez a minta kevés ahhoz, hogy általánosítsunk, ehhez több vizsgálatra van szükség, de ebben a kis mennyiségben is az ellenálló gének széles skáláját találtuk – mondta Larsson.

 

forrás: scmp.com, wikipedia.org

A rovat új hírei

Hasonló