Szürke szmogfelhőben Észak-Kína

Hír

írta: MTI
2013/10/29

Kína északi régióját, így a fővárost is újra sűrű szmog fojtogatja, s a következő három napban sem lesz jobb a helyzet - közölte az országos meteorológiai központ hétfőn. A hatóságok a négyes fokozatú veszélyességi skálán a harmadik szintű figyelmeztetést tartják érvényben. A tengerparti Tiencsin városban hétfőn hozták nyilvánosságra azokat a terveket, amelyekkel a tartósan fennálló szmogot kívánják kezelni.

A hivatalos adatok szerint az északkeleti országrészben az egészségre legveszélyesebb 2,5 mikron vagy annál kisebb átmérőjű porszemcsék koncentrációja egy köbméter levegőben meghaladta a 150 mikrogrammot, míg például Tiencsinben megközelítette a 250-et. Az amerikai nagykövetség adatai szerint Pekingben 320 felett van ez az érték. A meteorológiai központ a levegő minőségének romlását jelezte előre, és azt javasolta az érintett térségben élő embereknek, hogy ha lehet, ne menjenek ki az utcára.

A tengerparti Tiencsin városban hétfőn hozták nyilvánosságra azokat a terveket, amelyekkel a tartósan fennálló szmogot kívánják kezelni.

A helyi környezetvédelmi hivatal tájékoztatása szerint az év végéig 1,4 millió tonnával csökkentik az acéltermelést, míg cementből 2,29 millió tonnával fognak kevesebbet előállítani.
A 14 milliós Tiencsin város az egyik legszennyezettebb levegőjű települések közé tartozik, s ezért az idén 440 súlyosan szennyező gyárat zárattak be itt. A helyi kormányzat 2017-re 20 százalékkal kívánja csökkenteni a 2012. évi ipari energiafogyasztást, míg a nehézipari kibocsátást 30 százalékkal fognák vissza. A levegőminőséget megfigyelő központok adatai szerint Észak-Kína, vagyis Peking, valamint a szomszédos Tiencsin és Hopej tartomány levegője rosszabb minőségű mint más régióké. Peking újabb szigorításokat jelentett be a közlekedésben, míg Hopej az acéltermelését igyekszik egyharmadával csökkenteni. A központi kormány a széntüzelés nagyobb léptékű visszafogását igyekszik elérni.

A térség légszennyezettségi mutatói megtekinthetőek ide kattintva.


Kép forrása / Szerző: Anton Mislawsky

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló

Rákos települések

Kína Környezetvédelmi Minisztériuma feltérképezte, hogy az utóbbi években a vegyi szennyezés vezetett a „rákos ...

Nem csak a dohányzás az oka

Asztma, tüdőrák... - a szennyezett levegő tartós belélegzése az európai engedélyezett értékek alatti mennyiségben is növeli ...