Ismét szmog borítja Pekinget

Hír

írta: Kiss Gábor
2013/09/30

Fojtó, szemfájdító, köhögésre ingerlő sűrű szmog borította be ismét Pekinget és környékét vasárnap. A kínai főváros 35 mérőállomásának 70 százaléka a hatos fokozatú skálán a legmagasabb szennyezettséget mérte.

A fővárosi megfigyelő központ adatai szerint a 2,5 mikron átmérőjű, vagy annál kisebb porszemcsék (PM2,5) mértéke egy köbméter levegőben meghaladta a 200 mikrogrammot, ami a “nagyon egészségtelen” kategóriának felel meg. Az illetékesek arra kérték a lakosságot, hogy ne üljenek autóba. E parányi szemcsék azért veszélyesek, mert egyáltalán nem, vagy csak nehezen ürülnek ki a tüdőből, és hosszú távon szív- és érrendszeri, légzőszervi betegségeket, tüdőrákot okoznak.

A szakemberek szerint a fővárosi levegőszennyezettségért meghatározóan, míg mások szerint több mint egyötöd részben a hatalmasra duzzadt autópark a felelős; augusztus végén 5 millió 370 ezer gépkocsi volt a pekingi utakon.

A fővárosi önkormányzat a helyzet kezelésére cselekvési programot dolgozott ki, amelynek célja, hogy 2017-ig a PM2,5 koncentrációját 60 mikrogrammra szorítsák le köbméterenként. Ennek érdekében a következő három évben 6 millió alatt tartanák az autók számát, továbbá 1200 vállalatot bezárnak vagy korszerűsítenek. Az idei év első felében a PM2,5 értéke átlagosan 115 mikrogramm volt.

A levegőszennyezés kérdése immár megkerülhetetlenül napirenden van Kínában és különösen az északi országrészben, így Pekingben. Az év elején hetekig folyt róla vita, mert a levegő minőségi mutatója többszörösen meghaladta a kritikus szintet, és volt olyan nap, amikor az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által biztonságosnak mondott határérték 30-szorosát mutatta. Környezetvédelmi riadót hirdettek, az időseknek, betegeknek és gyerekeknek egyáltalán nem volt tanácsos kimerészkedniük.

Egy júliusban nyilvánosságot kapott, nemzetközi kutatócsoport által készített tanulmány szerint mintegy félmilliárd észak-kínainak átlagosan öt és fél évvel rövidül meg az élete a belélegzett rossz minőségű levegő miatt. A szakértők elsősorban a széntüzelésre vezették vissza következtetéseiket. A kínai Hszinmin magazinban közölt felmérés szerint egy, a szabad levegőn töltött nap Pekingben 21 szál magas kátránytartalmú cigaretta elszívásával egyenértékű.

A szakemberek megállapították azt is, hogy 2010-ben 1,2 millió korai halálozás oka volt a rossz levegő, és becslések szerint az elmúlt 20 évben folyamatosan nőtt, az elmúlt öt évben pedig csaknem 40 százalékkal emelkedett az asztmás jellegű megbetegedések száma is.

A kínai központi kormány a közvéleményt intenzíven foglalkoztató kérdésben lépésekre kényszerült, és tíz új szigorító intézkedést hozott a levegőszennyezés korlátozására, továbbá sokmilliárdos költségvetést rendelt hozzájuk. Ezzel egy időben a bíróságokat a felelősök szigorú megbüntetésére hívták fel, és lehetővé tették számukra a környezetet érintő legsúlyosabb ügyekben a halálbüntetés kiszabását.


Kép forrása / Szerző: Kentaro IEMOTO


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló

Talajszennyezés Kínában

A művelés alatt álló mezőgazdasági területek legalább egy hatoda nehézfémmel szennyezett Kínában a becslések szerint.

Kínában valami elindult?

A mindent háttérbe szorító - sokszor a környezetet is romboló - gazdasági növekedés kora valóban lejárt Kínában?