Új nukleáris energiaprojekt Kínában

Hír

írta: Kiss Gábor
2014/04/23

Energiaéhségének kielégítésére új nukleárisenergia-projekteket jelentett be a kínai kormány, melytől a környezetszennyezés csökkenését is reméli.

A kínai kormány igen vitatható döntést hozott: A helyett, hogy megújuló energiaforrásokat igénybe véve szél- illetve napelem parkjait bővítené, az atomenergia felé fordul. A kormányzati honlapon közzétett dokumentum szerint idén jelentős számú új nukleárisenergia-projekt várható, az új nukleáris reaktorok engedélyeztetési folyamatát pedig felgyorsítják. A terveket az országos energiabizottság ülése után jelentették be, melyen az ország energiaigényét és a nukleáris erőműveket illető biztonsági kérdéseket vitatták meg. Információk szerint a keleti part mentén legalább 16 új nukleáris erőmű építése várható, ezekből 5-5 az északkeleti és délkeleti tartományokban.

Egyedi jellemzők
Kína speciális helyzetben van hiszen korábban mindenekelőtt széntüzelésű erőműveket épített. Ebből az aspektusból tekintve a kormány környezetvédelmi célokat is szolgál - legalábbis a kínai vezetés e ténnyel is kommunikálni igyekszik a döntés fontosságát és helyességét, mondván, a szénnél jóval zöldebb megoldást biztosít az atomenergia felhasználása. Tény, hogy a rendkívül rossz levegőjű városok megtisztítása érdekében Peking korábban már törvényt is foganatosított, mely több súlyosan szennyező erőmű bezárását eredményezte.

Az országban jelenleg 20 nukleáris erőmű működik, ezek a teljes energiaellátás csupán 1,2 százalékát biztosítják, további 28 építése folyamatban van. A 2011-es fukusimai katasztrófát követően a santungi nukleáris erőműnek adott először zöld utat a kínai vezetés, mert a japán szerencsétlenséget követően nukleáriserőmű-építési moratóriumot hirdetett.

A legfőbb gazdaságtervező, a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC) korábbi bejelentése szerint 2020-ra az ország teljes energiaellátásának 6 százalékát atomenergiából fedeznék. A nemzetközi atomenergia ügynökség becslései szerint 2035-re Kína adja majd a világ összes nukleáris energiájának 20 százalékát, miközben ez az arány 2008-ban még csak 3 százalékot tett ki.

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló

A rovat legolvasottabbjai