Majak, az „első Csernobil”
1986. április 26-án történt az ukrajnai (akkor Szovjetunió) Pripjaty és Csernobil városok melletti atomerőmű tragédiája, amely az atomenergia felhasználása történetének - a tévhittel ellentétben - „csupán” a második legsúlyosabb katasztrófája. Létezik ugyanis egy másik nukleáris tragédia is, amelyről – államtitokká minősítése okán 30 évig – jóval kevesebbet hallhattunk eddig.
Lezárt - tiltott terület MajaknálForrás: www.greenpeace.org
Szerző: Sabine Vielmo
Majak a térképenForrás: de.academic.ru
Sugárzásra figyelmeztető táblaForrás: Greenpeace
Szerző: Sabine Vielmo / Greenpeace und Greenpeace / Denis Sinyakov
Majak Ipari vegyi kombinát a 80-as évekbenForrás: upload.wikimedia.org
Szerző: Carl Anderson
Radiokatív felhő a térségbenForrás: de.academic.ru
SugárzásmérőForrás: Greenpeace
Szerző: Sabine Vielmo / Greenpeace und Greenpeace / Denis Sinyakov
Majak, a szovjet atomfegyverek bölcsője
Oroszország Cseljabinszki területén, az Urál keleti oldalán fekvő ozjorszki közigazgatási egységben álló Majak Vegyi Kombinát (oroszul: Маяк, jelentése magyarul „Világítótorony“), másik nevén Mengyelejev Állami Vegyiművek az 50-es évektől egészen napjainkig, elsődlegesen nukleáris fűtőanyag termelési és újrafeldolgozási feladatokat lát el.
A hadiipar egyik fellegvárának számító – akkoriban titkos – komplexum építését 1945 augusztusában kezdték meg, három évvel később már üzembe is helyezték az első urándúsító reaktorát, amelynek célja a szovjet atomfegyverekhez szükséges plutónium előállítása volt. A program olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy 1952-ig további öt reaktor kezdte meg a működését a létesítmény területén.
A 70-es években a vegyi művek több mint 17 ezer embert foglalkoztatott, létesítményének összterülete pedig – a földalatti komplexumokkal együtt – a 90 km²-t is meghaladta. A 80-as években már nagyrészt az izotópok előállítása és az atomhulladékok feldolgozása - tárolása vált az üzem elsődleges feladataivá, így az interkontinentális ballisztikus rakéták robbanófejeihez felhasználandó plutónium termelését 1990-ben végleg leállították.
A részben ma is működő komplexum területén jelenleg atomhulladék-lerakó, két aktív (és több üzemen kívüli) atomreaktor, valamint egy nukleárishulladék-feldolgozó található - utóbbinak magyar vonatkozása is van, ugyanis a 90-es évektől, közel 10 éven át, Paksról származó fűtőelemeket is újrafeldolgoztak ott.
Majak Ipari vegyi kombinát a 80-as évekbenForrás: upload.wikimedia.org
Szerző: Carl Anderson
A halált hozó folyó
Majak környéke bővelkedik a természetes vizekben, ilyen például az 50-es években még közel 120 ezer fő ivóvízbázisául szolgáló Tyecsa folyó, amelynek partján akkoriban összesen huszonnégy falu lakossága élt. A nukleáris létesítmények, akárcsak Majak reaktorai – elsősorban a sugárzó anyagok hűtése okán – hatalmas mennyiségű vizet igényelnek, így 1949-ben Majak vezetősége a radioaktív anyagokra vonatkozó biztonsági előírásoknak fittyet hányva, az akkori „szovjet nukleáris trendeknek” is megfelelően embertelen döntést hozott. Ennek értelmében a Tyecsa folyó vízét hűtés céljából közvetlenül bevezették a reaktormaghoz, majd az erősen radioaktív vizet egyszerűen visszaengedték a folyóba, halálos veszélybe sodorva így emberek tízezreit. Az üzem hét éven át engedte vissza a folyóba az erősen szennyezett vizet, miközben a helyi lakosok mindebből semmit sem sejtettek: továbbra is fürödtek a Tyecsában, halásztak, és használták a – részben a folyó által is táplált – környékbeli kutakat.
Nem kellet sok idő, és „megmagyarázhatatlan” betegségek ütötték fel fejüket, a tömeges méretű rosszulléteket rákos megbetegedések és genetikai rendellenességek követték. A „rejtélyes helyi betegségként” jellemzett esetek valódi okára évtizedekig nem derült fény, mivel az akkori szovjet vezetés – emberéleteket nem kímélve – mindent megtett azok eltusolásáért, a hiteles tömegtájékoztatás helyett pedig teljes hírzárlatot rendelt el. Évekkel később, 1953-ban döntöttek úgy, hogy megkezdik a kitelepítéseket, így a lakosság egy részét 1961-ig több hullámban költöztették át kevésbé szennyezett területekre. Mai számítások szerint a hét éven át tartó vízszennyezés eredményeként 1949 és 1956 között összesen 2,7 millió Curie radioaktivitású hulladékot engedtek a Tyecsa folyóba, melynek partján még napjainkban is a normál határérték százszorosát jelzi a sugárzásmérő.
Majak a térképenForrás: de.academic.ru
Hatalmas robbanás
A Majak Vegyi Kombinát területén több nukleáris baleset is történt az elmúlt évtizedekben, amelyek közül az 1957-es katasztrófa a legkiemelkedőbb. Az okozott kárt tekintve még a későbbi csernobili tragédiát is messze túlszárnyalja, összesen 750 Gigabequerellel több sugárzás szabadult fel Majaknál - azaz az ott mért sugárszennyezés a csernobili közel kétszerese.
Az atomfegyvergyártás során radioaktív részecskéket nagy mennyiségben tartalmazó, felhasználásra alkalmatlan vegyületek jönnek létre, amelyeket - mint folyékony nukleáris hulladékot - tartályokban gyűjtenek össze és tárolnak. A hengeres vastag falú acéltartályokat folyamatosan hűteni kell, mivel a bennük lévő visszamaradt vegyszerek a radioaktív bomlásuk okán folyamatosan hőt termelnek.
1956-ban az egyik 250 köbméteres acéltartály hűtővezetéke tönkrement, a vízhűtése teljesen leállt. A sugárzó vegyszerben lezajlódó kémiai reakciók hatására képződő nitrátsók a hűtés hiányában elkezdtek beszáradni, majd kikristályosodni. 1957. szeptember 29-én, közép-európai idő szerint 12.20-kor a nitrátsók egy elektromos szikra hatására berobbantak.
A detonáció 80 tonna radioaktív hulladékot lőtt fel másfél kilométer magasra: plutóniumot, hosszú felezési idejű izotópokat, melyek Csernobil bizonyos részein is megtalálhatóak a mai napig, és még jó néhány száz évig fogják szennyezni a környezetet. A környékbeli lakosok elmondása alapján a robbanás több száz kilométerről is látható volt. A légkör molekuláit a sugárzó anyagok ionizálták, ezért az ég kékes színekben pompázott. A Tyecsa folyó esetét tekintve egyáltalán nem meglepő a szovjet médiumok dezinformáló magatartása: a robbanást viharként, az égi jelenséget pedig egyszerűen sarki fényként kommunikálták a lakosság irányába.
A robbanás által felszabadult energia 8000 méter széles radioaktív felhőt eredményezett, mely 400 kilométeres hosszúságban vonult el, összesen 20000 négyzetkilométeren szórva szét a radiokatív port. Mivel a szél stabilan észak-keleti irányban fújt, Majak területét viszonylag kisebb dózisban érte a sugárszennyezés, azonban a széljárta területek az elkövetkező évszázadokra radioaktívvá váltak.
A tragédia hatására végül több mint tízezer embert kellett kitelepíteni. A katasztrófát, annak valódi okait azonnali hatállyal titkosította az akkori szovjet vezetés, így az áldozatok számát csupán megbecsülni lehet - annyi bizonyos, hogy a majaki eset a csernobili tragédiához nagyban hasonló károkat okozott. A szovjet állami gépezet olyannyira olajozottan működött, hogy az igazság több mint 30 éven át rejtve maradt, egészen a 80-as évek végéig a környező országok még a katasztrófa megtörténtéről sem tudtak. Még a 90-es években is bizonyos információk tévesen láttak napvilágot, így például a baleset helyét rosszul azonosították be, ugyanis a közelben lévő Kizitim nevű falut nevezték meg a robbanás helyszínéül, ezért lett végül a majaki tragédia nemzetközileg ismert neve Kizitim-katasztrófa.
Fontos megjegyezni, hogy Majak esetében nem nukleáris, hanem kémiai robbanásról beszélünk, ám a súlyos radioaktív környezetszennyezésen felül még egy közös jellemzője van a két katasztrófának: Majak eleve hadi céllal jött létre, a grafit lassítású reaktorok pedig ugyancsak szolgáltak hadi célokat is, hiszen – bár a közvélemény erről semmi sem tudott – energiatermelésükkel párhuzamosan „harcászati” plutóniumot is előállítottak, akárcsak Csernobilban.
Radiokatív felhő a térségbenForrás: de.academic.ru
A világ leghalálosabb tava
Majak vezetősége minden bizonnyal tudatában volt a Tyecsa folyó sugárszennyezésének az emberi életre, és a környezetre - így a növény és állatvilágra - gyakorolt hatásával. Mivel 1955-ben már Majaktól 1500 kilométerre is sugárzást mértek a vizekben, (a Tyecsa az Ob folyóba torkollik), úgy döntöttek, hogy másik „tárolót” keresnek a radioaktív hűtővíz számára. 1956-ban használatba is vették az új „lerakóhelyet”, amely nem volt más, mint egy helyi tó.
A Karachay-tó (ejtsd: Karacsáj) vízszennyezésével a helyi élővilágot lényegében halálra ítélték, és mivel az ivóvízforrások is szennyezetté váltak a radioaktivitástól, néhány hónapon belül a környező falvakban is a Tyecsa folyónál tapasztalt „rejtélyes helyi betegségek” kezdtek megjelenni. Néhány éven belül az ott élők 65 százalékánál mutattak ki valamilyen sugárfertőzést. A leukémiás megbetegedések 41 százalékkal, a rákos megbetegedések pedig 21 százalékkal emelkedtek meg a környéken.
A Karachay-tóba – a Tyecsa folyó hét évig tartó szennyezését is felülmúlva – tíz éven át öntötték folyamatosan a radioaktív hűtővizet, egészen 1967 nyaráig, mikor újabb katasztrófa következett be: azon a nyáron olyan forró szárazság tarolt a térségben, hogy a tó szinte teljesen kiszáradt, a por állapotú radioaktív iszapot pedig a szél felemelte és közel 25 ezer km²-nyi területen szétterítette. A szél iránya teljesen megegyezett a majaki robbanáskor mért széljárással, ezért szerencsére szinte ugyanaz a terület szennyeződött be ismét, jóval kisebb romboló hatást fejtve így ki.
Napjainkra a Karachay-tó a világ egyik legszennyezettebb helye, és talán az egyetlen olyan állóvíz, amelynek egy része – a sugárzás okán – ólomlemezekkel van lefedve.
Ha esetleg mégis úgy döntenénk, hogy arrafelé kirándulunk, hosszabb távon még a védőruha sem segítene, ugyanis a tó olyannyira telített radioaktivitással, hogy már a partján állni is felér egy öngyilkossággal. Egy háromnegyed órán át tartó tóparti séta például bőven elegendő lenne ahhoz, hogy a radioaktív sugárzásból megkapjuk az 500 röntgennyi halálos dózist.
SugárzásmérőForrás: Greenpeace
Szerző: Sabine Vielmo / Greenpeace und Greenpeace / Denis Sinyakov
Lezárt - tiltott terület MajaknálForrás: www.greenpeace.org
Szerző: Sabine Vielmo
Az atomenergia békés alkalmazása egy lehetőség, de egyúttal hatalmas felelősség is. Csernobil és Majak katasztrófája óva int: a nukleáris energia felhasználására vonatkozó nemzetközi normáknak és biztonsági előírásoknak való nem megfelelés bármikor újabb tragédiát eredményezhet. (Főszerk. módosítás / kiegészítés: Nem is kérdés, hogy a megújuló energiaforrásoké a jelen és a jövő, az atomenergia pedig a múlt. A világ számos táján - pl. Kínában - láthatunk olyan eseteket, ahol a döntéshozók a szénerőművek kiváltásának lehetőségét még mindig az atomerőművekben látják, mely kizárólag a légszennyezés visszaszorításának aspektusából nevezhető eredményesnek. Ugyanakkor tény, az atomerőműveknél van rosszabb is: az előregedő, vagy épp ellenőrizetlen atomerőművek.)
Képek forrása:
Főkép, valamint 5. és 6. fotó: Greenpeace, szerzők: Sabine Vielmo és Denis Sinyakov
Radioaktív felhő: academic.ru
Majak látkép: Wikipedia, szerző: Carl Anderson
Források:
Academic.ru; Grist; Szentkorona rádió; Felsőfokon; Wikipedia; NOL; Lemil; Greenpeace
