Visszaszámlálás Bonnban: Küszöbön a párizsi klímacsúcs

Hír

írta: ecolounge
2015/10/22

A hat hét múlva kezdődő történelmi jelentőségű párizsi éghajlatvédelmi csúcs résztvevői az egyezmény aláírása előtti utolsó szakmai egyeztetéshez ültek össze hétfőn Bonnban. A péntekig tartó tárgyalás sorozat a mindenki által várt globális éghajlatvédelmi egyezmény szakmai megalapozásának utolsó lényegi momentuma lesz.

A nyilvánosság szintjén, a különböző kormányzati, civil és vállalati szereplők hangsúlyos jelenlétével fokozott figyelem hárul az ENSZ éghajlatvédelmi tárgyalásokra, ugyanakkor a tárgyalóasztalnál még mindig nagyon lassú az előrelépés– mondta el Samantha Smith, a WWF Globális Éghajlatváltozás és Energia programjának vezetője.

“Világos, hogy még nagyon sok munka áll előttünk, hogy eljussunk az igazságos, ambiciózus és valódi változást hozó éghajlatvédelmi egyezményhez. A Bonnban zajló tárgyalások végeztével a jelenleginél sokkal erőteljesebb tervezettel kell rendelkeznünk. A legfontosabb előrelépés a méltányos teherviselés és az ambiciózus célok területén szükséges” – tette hozzá.

Tasneem Essop a WWF delegációjának vezetője elmondta “A Bonnban zajló tárgyalások végén olyan tervezettel kell rendelkeznünk, amely egyrészt figyelembe veszi a technológiai fejlődést, másrészt pedig egy egyre ambiciózusabb globális éghajlatvédelmi politikának az alapját jelenti.  Vagyis a megállapodásnak a következőket kell tartalmaznia:

Egyértelmű vállalásokat arra vonatkozóan, hogy az Éghajlatvédelmi Zöld Alapot a jelenlegi százmilliárd dolláros alap szintről 2020-ig fokozatosan finanszírozni kell.

A megállapodásnak következetesen érvényesítenie kell az egyenlőség és a méltányosság elvét, hiszen az ipari forradalom óta zajló üvegházhatású gáz kibocsátás többségéért nem a fejlődő országok a felelősek.

Átlátható értékelő-rendszerre van szükség, amely alkalmas arra, hogy a nemzeti vállalásokat folyamatosan felülvizsgálja. Egy állandóan működő nemzetközi mechanizmust, amely képes kezelni az éghajlatváltozás által okozott veszteségeket és károkat

Egy erős globális alkalmazkodási cél elfogadása, amely segít azon országok és sérülékeny csoportok alkalmazkodásában, akik már ma is a legnagyobb károkat szenvedik el..

Míg a tárgyalások még mindig az országok 2020 utáni tetteire koncentrálnak, Essop szerint elengedhetetlen, hogy a 2020 előtti elengedhetetlen feladatok.

“A tudományos álláspont értelmében ahhoz, hogy a globális felmelegedés átlagosan 1,5 – 2 Celsius fok alatt maradjon, az üvegházhatású gázkibocsátásának már 2020 előtt tetőznie kell. Éppen ezért van kiemelt jelentősége a 2020 előtti döntésenekk és tetteknek , tekintettel arra, hogy a 2020 utáni időszakra vonatkozó nemzeti vállalások (INDC) egyelőre nem elegendőek” – jelentette ki.

A jelenlegi tervezet már most is tartalmaz néhány elemet a 2020 előtti időszak feladatait tekintve. “El kell mozdulnunk az éghajlatvédelem irányába azzal, hogy növeljük a megújuló energiahordozók arányát és az energiahatékonyság területén tett erőfeszítéseinket, illetve, megváltoztatjuk a földhasználati formákat. Mindezeket kell megtennünk, ha valóban át akarjuk hidalni azt a szakadékot, amely a jelenlegi és a szükséges kibocsátási értékek között tátong– közölte Essop.

Vaszkó Csaba, a WWF Magyarország Éghajlatváltozás és Energia programjának vezetője kommentárjában a szénenergia kivezetésének fontosságát hangsúlyozta: „Mind globálisan, mind hazánkban elengedhetetlen az éghajlatváltozást leginkább okozó szénenergia szerepének visszaszorítására. Nem elfogadható, hogy az éghajlatunkra, az egészségünkre, az ivóvizekre és a természetre is legkárosabb szénerőművek és szénbányák építése, korszerűsítése és bővítése finanszírozást kapjon. Nem elfogadható, hogy a múlt század hatvanas és hetvenes éveiben virágzó technológiákba öljünk tovább azokat a pénzügyi forrásokat, amelyekre a jövőnek szüksége van” – emelte ki.


Kép forrása / Szerző: Joe deSousa

 

forrás: WWF

A rovat új hírei

Hasonló