"1 billió fát ültetünk. Segítetek?" - Jótékonysági aukciót szervez a Jane Goodall Intézet

Hír

írta: Admin
2020/01/30

A Jane Goodall Intézet egy pénzügyi alap létrehozásán dolgozik, melybe olyan magyar gazdák csatlakozhatnak, akik a mezőgazdasági művelésbe vont földjeik bizonyos részét fasorok és erdőfoltok telepítésére ajánlhatják fel. A pénzügyi alap megteremtése végett 2020. március 6-án nagyszabású jótékonysági aukciót rendeznek.

A napokban megrendezett világgazdasági fórumon Dr. Jane Goodall, a DBE, az ENSZ békenagykövete és a Jane Goodall Intézet (JGI) megalapítója bejelentette, hogy az UNEP "1 Trillion Trees campaign of UNEP" kampányához kapcsolódóan 5 millió fa elültetését vállalja újratelepítés vagy helyreállítás formájában idén. Dr. Goodall a Roots & Shoots ifjúsági program keretében kívánja ígéretét megvalósítani. Ezzel az erőfeszítéssel azt reméli, hogy az erdőink és a bolygónk valódi esélyt kaphatnak a túlélésért vívott küzdelemben.

Az 1T.ORG olyan innovatív technológiákat kínál, amelyek segítségével a faültetéssel és az erdő helyreállításával foglalkozó több tízezer kisebb és nagyobb csoport összekapcsolódhat világszerte. Ennek a környezetbarát globális közösségnek a létrehozása lehetővé teszi a szükséges finanszírozást és a már jól bevált gyakorlatok megosztását is – éppen azokat a sarkalatos eszközöket, amelyekre szükségünk van az 1 billió fákkal kapcsolatos cél tíz év alatt történő megvalósításához. Büszkén jelenthetem be, hogy a kampányhoz a 60 ország fiataljaival dolgozó Roots&Shoots program keretében csatlakozunk, amely segítségével 5 millió új fát szeretnénk elültetni idén. Most jött el annak az ideje, hogy Földünk összes lakója kivegye részét a munkából, és megtegye kötelességét” - montódta Dr.Jane Goodall.

 

Mit tesz a magyar Jane Goodall Intézet?


Felhívás jótékonysági aukcióra való élményprogram felajánlására

A Meteorológiai Világszervezet napokban közzétett jelentése szerint rekordszintűre emelkedett a légköri szén-dioxid-koncentráció 2018-ban annak ellenére, hogy az ENSZ Környezetvédelmi Programjának kimutatásai alapján évente 7,6%-kal lenne szükséges csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását 2030-ig ahhoz, hogy el lehessen érni a párizsi klímaegyezményben kitűzött célokat.

Az ehhez vezető első és legfontosabb lépésként halaszthatatlan mind a gazdasági tevékenységek, mind életmódunk újradefiniálása, második lépésként pedig a meglévő szennyeződések csökkentése, melyben a növények nagy szerepet játszanak.

Az erdők a biológiai sokféleség megőrzésén túl olyan alapvető, a társadalom számára kiemelten fontos ökoszisztéma szolgáltatásokat nyújtanak, mint a tiszta ivóvíz, a tiszta levegő, vagy a klímaszabályozás. A világ erdei és zöldövei azonban egyre fogynak, többek között a mezőgazdasági területek és a tüzelőanyagként használható faanyag igényének növekedése miatt.

 

Mi szükséges egy ökológiailag és társadalmilag “fenntartható” élet megteremtéséhez?


Hogyan élhetnek emberi és nem-emberi létezők szimbiózisban? Képesek vagyunk-e változtatni, vagy túl késő már? Hol van az egyéni vagy kollektív felelősség határa?

A Jane Goodall Intézet egy pénzügyi alap létrehozásán dolgozik, melybe olyan Magyar gazdák csatlakozhatnak, akik a mezőgazdasági művelésbe vont földjeik bizonyos részét fasorok és erdőfoltok telepítésére ajánlhatják fel. Az ültetések és az élőhely kezelések koordinációját szakemberek végzik, első közös ültetésünk 2020 februárjában várható. A közös munkához már megkezdődtek az egyeztetések az "Ébredj!” mozgalommal és a "10millió fa” kezdeményezéssel.

A pénzügyi alap megteremtése végett 2020. március 6-án nagyszabású aukciót rendez. Az árverés témája ember és természet viszonya, az emberi tevékenységek környezetre gyakorolt hatása, a klímaváltozás okozta kihívások és ellentmondások. A vendégek 3 fő kategóriában tudnak majd licitálni: képzőművészeti alkotások, design termékek és élmény programok.

Ezúton várják olyan szakemberek, intézmények jelentkezését, akik exkluzív élményprogramok felajánlásával támogatják az aukció és a program létrejöttét, valamint a magyarországi természetes élőhelyek visszaállítását és megőrzését.

Az élményprogramokat 10.000 Ft-os kezdő licitről indítják.

A jótékonysági árverés vezetője: Kelen Anna, művészettörténész, Virág Judit Galéria

A jótékonysági árverés kurátora: Bubla Éva, képzőművész, aktivista

A felajánlásokat az aukcio@janegoodall.hu email címre várják.

Az aukció időpontja: 2020. március 6. 17 óra

Az aukció helyszíne: MagnetHáz, Andrássy út 98., Budapest

A világméretű kampányhoz itt lehet csatlakozni: www.1t.org


Képek forrása: janegoodall.hu

 

forrás: Jane Goodall Intézet

A rovat új hírei

Hasonló