Műanyag-apokalipszis a Földközi-tengeren: Hamarosan annyi lesz a műanyaghulladék, mint a hal?

Hír

írta: ecolounge
2017/12/09

Noha köztudott, hogy a Földközi-tenger a világ egyik legszennyezettebb vize (többek közt azért is, mert 2010-ig Olaszország volt Európában az első számú műanyagzacskó-használó), szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy ha a helyzet tovább romlik, hamarosan annyi műanyag hulladék lesz a térségben, mint hal.

Jelenleg minden, a tengerből kifogott három kilogramm halra egy kilogrammnyi műanyag hulladék jut. - Becslések szerint azonban 2030-ra egy kilogramm halra egy kilogramm hulladék juthat – ezt Miguel Garcia-Herraiz spanyol diplomata, a Szövetség a Mediterrán-térségért szervezet főtitkárának helyettese közölte a hétenA környezetvédelemért és vízgazdálkodásért felelős szakember elmondta, hogy a legtöbb szennyezést az egyszerhasználatos műanyag palackok és szatyrok okozzák, amelyek lassan bomlanak le és válnak mikroműanyaggá. Ezek az öt milliméteresnél kisebb műanyagrészecskéket a halak tápláléknak hiszik és megeszik, és bekerülnek a városok vízvezetékrendszerébe is.

A Greenpeace környezetvédelmi csoport egy idei tanulmánya szerint a Földközi-tengeren begyűjtött szemét 96 százaléka műanyag, amely akár háromezer méter mélységben is megtalálható a tengerben.

Az olasz Tengerkutató Intézet és a Nemzeti Kutatótanács októberben közzétett adatai szerint a műanyag hulladék koncentráció mértéke eléri a négyzetkilométerenkénti 1,2 millió mikroműanyagot. Az adatokat egy milánói konferencián ismertető Maria Cristina Fossi, a Siennai Egyetem professzora hangoztatta, hogy „a Földközi-tengerben lévő mikroműanyag koncentrációja akkora, mint az óceánok nagy örvényeiben”

A Földközi-tengert érintő műanyagszennyezés tényére egyébként már évekkel ezelőtt több környezetvédő szervezet is felhívta a figyelmet - eddig úgy tűnik, mindhiába. 2013-ban például a Legambiente zöld szervezet adott ki jelentést, mely szerint az Itáliát övező tengerekben lebegő hulladék 95 százaléka műanyag, ennek 41 százalékát műanyagzacskó és nagyobb méretű műanyagtörmelék teszi ki, például PET-palackok darabjai. A műanyaghulladék mennyisége pedig jelentősen emelkedett az utóbbi negyven év alatt.

A világ óceánjaiban sem jobb a helyzet: 2017 elején az Ellen MacArthur Alapítvány is kiadta kutatási eredményét, mely szerint évente 5-13 millió tonna műanyagszemét kerül a világ óceánjaiba, ahonnan aztán a tengeri madarak, halak és egyéb teremtmények gyomrába jut (majd a táplálékláncon keresztül az emberek tányérjába). A szervezet szerint amennyiben a helyzet nem változik, akkor 2050-re több lesz a műanyag az óceánokban, mint a hal, ha a súlyokat vetjük össze.

Egy, a közelmúltban megjelent vizsgálat szerint a fogyasztók percenként egymillió műanyagpalackos terméket vásárolnak a világon (cikk itt). A következő húsz évben várhatóan megkétszereződik a műanyaggyártás, 2050-re megnégyszereződik. Világszerte több mint nyolcmillió tonna műanyag került az óceánokba évente, és egy nemrégiben publikált tanulmány szerint több milliárd ember iszik műanyagrészecskékkel szennyezett vizet (erre a kutatásra reagált a Magyar Víziközmű Szövetség).


Hogy mennyi műanyag keletkezett eddig a világban, és ennek a tetemes mennyiségnek mi lett a sorsa, arról ebben a cikkünkben olvashat.

Sharing the Mediterranean: A sea of challenges - Debate on the governance of the Mediterranean Sea from eco-union on Vimeo.


Kép forrása: A műanyag ebben a formában halálos! Forrás: commons.wikimedia.org / Szerző: MichaelisScientists, módosítás: ecolounge

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló