Az Ariston Thermo cégcsoport eddigi legeredményesebb évét tudhatja maga mögött

Hír

írta: Admin
2016/06/02

Eddigi legeredményesebb évét zárta nemzetközi szinten az Ariston Thermo, a világ egyik vezető fűtés- és vízmelegítés-technológiai vállalata. A Csoport 1’433 millió eurós bevételt könyvelt el a 2015-ös évben, ami +6,8% -os növekedést jelent az előző évihez képest.

A korrigált EBITDA +13%-kal emelkedett, így 174 millió eurós értéket ért el (a teljes bevétel 11,5%-áról 12,1%-ára), a korrigált EBIT javulásának mértéke pedig 12,8% volt. Így 132 millió eurót ért el (a bevételmarzs 8,7%-ról 9,2%-ra javult). A nettó nyereség meghaladta a 80 millió eurót ami +9,6%-os növekedés az elmúlt évhez képest. A pénzügyi évet 7 millió eurós pozitív nettó pénzügyi mérleggel zárta a vállalat, ami csökkenő tendenciát mutat a 2014-ben elért 23 millió euróhoz képest. Ez főként a 2015-ös felvásárlásoknak és beruházásoknak köszönhető, valamint a cégcsoport a kisebbségi részvényesektől visszavásásrolta részvényeit ami a törzsrészvénytőke 8,6%-át teszi ki. A beruházások és a kutatásfejlesztési kiadások összege elérte a 72 millió eurót, ami több mint +18%-kal haladja meg az előző évi  61 millió eurót. A Csoport termelésének több mint 40%-át 7 olaszországi üzeme végzi, bevételeink 89%-a viszont külföldi piacokról származik.

Az Ariston Thermo Hungária Kft. továbbra is dobogós helyet foglal el a hazai kazán és vízmelegítő piacon. Ennek okát a Magyarországért, Szlovákiáért és Csehországért felelős country manager abban látja, hogy a vállalat a piaci elvárások elébe tud menni és korszerű, energiatakarékos termékeivel megelőzi a versenytársakat. Az Ariston a hazai piaci növekedés kétszeresét produkálta az elmúlt évben a kondenzációs piacon az előző évhez képest. Ezt a dinamikát szeretné megtartani hosszútávon az ErP bevezetésével is. Grzegorz Wojcik elmondta: „az évek óta stagnáló kazánpiacon néhány éve már látható a korszerű és energiatakrékos készülékek előretörése. Ezek minden szempontból megfelelnek a kor legújabb elvárásainak és az ErP által támasztott követelményeknek. Az Ariston a jövőben a vízmelegítők és a kazánok vonalán is ezekre a termékekre valamint a távfelügyelhető készülékekre fókuszál a magyar piacon.”

Az igazgató kiemelte, hogy hazánkban már kaphatóak azok a termékek, amelyek a tavaly hatályba lépett ErP szabályozásnak minden tekintetben megfelelnek. Ezekből folyamatosan bővül  a kínálat és a magyarországi piacon is egyre több készülék mutatkozik majd be a közeljövőben.  A legújabbak a Velis EVO és Velis EVO PLUS elektromos vízmelegítők, amelyekkel akár 12 000 Ft éves megtakarítást és 7 év garanciát ígérnek a háztartásoknak. Szintén ErP konform az AN LUX ECO vízmelegítő, amely nemrégiben „Az Év Terméke Díj 2016” címet nyerte el Magyarországon.

Az energia hatékonyság mellett idén komoly szerepet kapnak a hazai piacon az Ariston NET termékek. A vállalat legújabb fejlesztéseinek köszönhetően egy mobilapplikáció segítségével felügyelhetjük a kazánunk a nap 24 órájában. Az újítás nem csupán a modernitást, hanem további energia megtakarítást von magával. Az ilyen módon távfelügyelt háztartás ugyanis átlag 25 %-os megtakarítást könyvelhet el éves szinten, hiszen így lehetőség nyílik a kazán állapotának ellenőrzésére és a lakás belső hőmérsékletének vezérlésére. Az applikáció segítségével beállítható a felhasznált energia elosztása egy előre beállított havi költségvetésnek megfelelően.  Mindeközben ellenőrizhetőek a kiadások akár óránkénti lebontásban és bármikor hozzáférhetünk az Aristonnak a kazán fogyasztására vonatkozó várható kiadási előrejelzéseihez is. A  vállalatnak továbbra is célja  a hazai élmezőnyben elért helyének megtartása mind  a kondenzációs kazánok mind pedig az elektromos vízmelegítők piacán. Az Ariston hosszútávon szeretne azonban azokra a termékekre is kiemelt figyelmet fordítani, amelyek az ún. zöld vonalat képviselik és még kevéssé népszerűek Magyarországon. A hybrid technológia és a hőszivattyúk népszerűsítésére ezért egyetemi pályázatokat ír ki a 2016-os évben, ahol a gépész hallgatóktól a fenti témákban vár majd dolgozatokat.

Ahhoz, hogy az energiatudatosságot időben kezdje el a felnövekvő generáció, 2016-ban országos óvodai programot indított, melyben a Pest megyei apróságok mellett a Hajdú-Bihar megyei és a Borsod-Abaúj Zemplén megyei gyerekek ismerkedhetnek meg elsőként a víz korszerű és takarékos használatával. A program keretében az Ariston óvodapedagógusoknak kínál ingyenes, kreditpontos képzést országszerte melyben partnere az Energiaklub. A program részleteiről a lenti linken található bővebb információ.

 

forrás: sajtóközlemény

A rovat új hírei

Hasonló

Ilyenek a magyar fűtési szokások

A háztartások negyedének hitelt kell felvennie, hogy kifizesse a fűtésszámláját és közel felük nem használ termosztátot a ...