Utazás a mélybe

Magazin

írta: Tóth Judit
2014/12/28

A Föld legmagasabb hegycsúcsaira ma már bárki feljuthat és az eddigi néhány űrturista száma is hamarosan a sokszorosára növekedhet. Az óceánok legmélyebb pontjai azonban egyelőre még nagy kihívásnak tűnnek. De már nem sokáig! James Cameron 2012-es merülése óta nem is tűnik utópisztikusnak, hogy egyszer majd kíváncsi turisták nézzenek szét a 11 ezer méter mély Marianna-árokban vagy akár az Indiai-óceán legmélyebb pontján.

Turisták Cameron nyomában
Ehhez persze elengedhetetlen egy különleges, mélytengeri utazásra fejlesztett jármű, melynek ki kell bírnia a több ezer méteres vízoszlop nyomását, ráadásul ilyen mélységekben már semmi természetes fény nincs. Cameron tengeralattjáróját - a Deepsea Challenger-t - mellyel 2012. márciusában sikeresen megjárta a Marianna-árok mélyét, hét évig építették és 8 millió dollárba került.

A technológiai kihívások és a tetemes fejlesztési költségek ellenére azonban ma már számos cég próbálkozik azzal, hogy olyan tengeralattjárót alkosson, mellyel biztonsággal elérhetőek az óceánok eddig feltáratlan mélységei. Ez utóbbiak egyike az amerikai OceanGate vállalat Cyclops (Küklopsz) nevű tengeralattjárója, ami 2016-ra lesz teljesen üzemképes, és a tervek szerint mélyebbre merül majd, mint a hagyományos tengeralattjárók (kb. 3 km mélységig tud majd utasokat szállítani). A speciális tengeralattjárót nemcsak tudományos kutatásokra szánják, de turisták részére is elérhető lesz majd. Már csak azért is, mert szeretnék ha megtérülne a fejlesztésre fordított mintegy 5 millió dollár.

Az űr után irány az óceánok mélye
Richard Branson, milliárdos üzletember nem csak az űrbe szeretne turistákat vinni, de az óceánok mélyére is. A 2011-ben alapított Virgin Oceanic célja most elsősorban az, hogy egy olyan tengeralattjárót építsenek, mely alkalmas lesz arra, hogy mélytengeri kutatásokat végezzenek vele, és ezzel hozzájáruljanak az óceánok ökoszisztémájának védelméhez. A tengeralattjáró tesztelése egyben rekordkísérlet is lesz majd, hisz Branson társaival szeretne lemerülni a Föld óceánjainak öt legmélyebb mélytengeri árkába, a Marianna-árokba, amelyről korábban már írtunk (Csendes-óceán, mélysége 11 km); a Diamantina-árokba (Indiai-óceán, mélysége 8 km); a South Sandwich-árokba (Déli-óceán, mélysége 7,2 km); a Puerto Rico-i árokba (Atlanti-óceán, mélysége 8,4 km); valamint a Molloy-árokba (Jeges-tenger, mélysége 5,6 km).

60 ezer dollárért az Atlanti-óceán mélyére
A tehetős és kalandvágyó turisták már ma is körülnézhetnek az óceánok mélyén, igaz egyelőre még nem a Marianna-árokban. 400 és 900 méter körüli mélységbe több cég is kínál utazásokat, de ennél mélyebbre már csak kevesen vállalkoznak. Például az angol Deep Ocean Expedition, mely már a 90-es évek óta szervez ilyen utakat, helyszíntől és mélységtől függően, 30-tól 350 ezer dollárig terjedő áron utaztat turistákat. A szerencséseknek volt már lehetősége például arra, hogy megnézzék az Atlanti-óceánban, a 3800 méter mélyen nyugvó Titanic roncsait, potom 60 ezer dollárért vagy a 4500 méter mélyen nyugvó II. világháborús német Bismarck csatahajót. Persze az sem lehet utolsó élmény, amikor az Azori-szigetektől 500 km-re az ember saját szemével láthatja a 3000 méter mélyen húzódó Közép-atlanti hátság vulkanikus hegyeit.

Lehet vásárolni is!
Léteznek persze gyártók is, amelyek a leggazdagabbak számára készítenek személyre szabott luxus tengeralattjárókat. Ilyen a 2007 óta működő Triton Submarines floridai magáncég is (az 1993-ban alapított US Submarines leányvállalata, ami civil tengeralattjárók tervezésében és építésében világelső). Leghíresebb modelljük a Triton, amelynek vásárlása - a cég filozófiája alapján - emlékezetes, újszerű és vizuálisan lebilincselő vízalatti élményekkel kecsegteti vásárlóját. A képet tekintve egyet tudunk érteni a gyártóval.

Persze a turizmus (és a hadászat) mellett környezetvédelmi célokat is szolgálhatnak a tengeralattjárók. Ilyen például a ROV (“Remotely Operated underwater Vehicle”), a speciális robot mini-tengeralattjáró, amelynek feladata, hogy Fukusima 20 km-es tilalmi zónájában a radiokatív szennyezés után kutasson. És ilyen a francia fejlesztésű szemétszedő búvárdrón is, amely az óceáni szemetet fogja gyűjteni.


Kép forrása, további fotók és érdekes információk a Triton Submarines weboldalán, ezen a linken.


A rovat új hírei

Hasonló

Búvárdrón VS óceáni szemét

Ez idáig több millió tonna szilárd hulladék gyűlt össze a világ óceánjaiban. Egy új találmány elvégezheti a piszkos munkát.