Innovatív támogatás Fukushimának

Hír

írta: Admin
2013/06/28

A francia Areva vállalat japán partnereivel vezető szerepet lát el Fukusima térségének rehabilitációjában, amelynek során a területet igyekeznek megtisztítani a nukleáris szennyezéstől. A cél érdekében a vállalat két új innovatív berendezést adott át a Japán energiaügynökségnek.

Az egyik a ROV (“Remotely Operated underwater Vehicle”), amely egy speciális robot mini-tengeralattjáró. Feladata, hogy Fukusima 20 km-es tilalmi zónájában a szennyezés után kutasson, szondájának segítségével mintákat vegyen a vízből. A későbbiekben ezzel az eszközzel fogják a Fukusima környéki tavakat is átvizsgálni.

A másik új megoldás az AREVA és a GRS VALTECH konzorciuma által létrehozott földválogató egység. Célja, hogy rendezze a talaj radionuklid szennyezettségét úgy, hogy a tiszta és szennyezett részeket elválasztja egymástól. A berendezést óránként 100 tonna földet képes átvizsgálni és szelektálni.

Az Areva korábban is komoly támogatóként lépett fel, a 2011. március 11-i katasztrófát követően 1 millió euro humanitárius segélyt adományozott a Japán Vöröskereszt számára a földrengés áldozatainak megsegítése céljából.


Kép forrása: Areva

 

forrás: areva.com

A rovat új hírei

Hasonló

Utazás a mélybe

Manapság már nem is tűnik annyira utópisztikusnak a lehetőség, hogy a kíváncsi turisták több ezer méter mélyre merülhessenek.

Fukushima el van átkozva

Legalább tíz tonna erősen sugárszennyezett víz folyt el a létesítmény hűtőrendszeréből.

Fukushimai jégfal

Az már júliusban kiderült, hogy a fukushimai radioaktív víz az óceánba szivárog. Az erőmű tulajdonosa most új ötlettel rukkolt ...

Betonbontó öko robot

Mi lenne ha a bontásra ítélt épületet robbantás helyett egy robotra bíznánk? Úgy tűnik, a kérdésre megvan a "zöld" válasz.

A vízszennyezés ára

A vízszennyezés egyre nagyobb probléma. Nem csak a környezetet, de egészségünket is veszélyezteti.

Búvárdrón VS óceáni szemét

Ez idáig több millió tonna szilárd hulladék gyűlt össze a világ óceánjaiban. Egy új találmány elvégezheti a piszkos munkát.