Interjú Józsa Vica hulladékművésszel

Interjú

írta: Kiss Gábor
2014/02/19

Fiatal, tettrekész, alkotóereje teljében van, művei pedig egytől egyig trendik, no meg persze "Öko"-k. A hazai hulladékművészek, és mi műkedvelők, immáron újabb alkotóval gazdagodtunk. Vica kidobásra szánt CD és DVD darabokat használ fel varázslatos képeihez.

eco: Mikor, és hogyan jött az ötlet hogy hulladékművészettel foglalkozz?

JV: 4-5 éve elhatároztam, hogy készítek egy mozaiklapos asztalt, - kerámiamozaikosat. De az anyagköltség sok lett volna. Így arra jutottam, hogy CD-ből készítem el, úgyis foglalták a helyet a fiókomban. Ehhez csináltam néhány próbavágást, ragasztást. És ezekből a próbákból lettek az első képeim. Később már tudatosan készítettem az alkotásokat. Kezdetben nem fogalmazódott meg bennem, hogy ez hulladékművészet, azért csináltam, mert kézenfekvő volt és tetszett.

eco: Gondolkodsz más alapanyagokon is?

JV: Igen, természetes alapanyagon is, pl. csigaházak, kövek. Egyenlőre azonban szeretném kiaknázni a CD lemezekben rejlő lehetőségeket. Úgy gondolok a CD-kre, hogy azok nem pusztán alapanyagok. Az alkotás során, a folyamat végére ezek a kis mozaik darabok új értelmet nyernek.

eco: Önkifejezés, hobbi, vagy a jövőben pénzkereset is?

JV: Elsősorban önkifejezés: az alkotásaim a festészet és a CD-mozaikok keveréke saját szimbolikával. Megalkotásukkor nem gondolok arra, hogy eladjam őket, mindegyiket magaménak tekintem. Egyenlőre nincs sok képem és sokszorosítani nem is lehet őket. Már az első kiállításon is kérdezték, hogy eladom-e valamelyiket? Meglepett és jól esett, hogy így érdeklődnek a művészetem iránt.

eco: Kiket akarsz megszólítani alkotásaiddal, számukra mi az üzeneted?

JV: Mindenkinek szólnak a képeim, akiket érdekel egy izgalmas utazás a színek, formák és a különleges alapanyagok világában. Ezek ötvöződnek az alkotásaimban. Egy tárgyhoz nem csak egyetlen funkcionalitást lehet rendelni. Ez itt most éppen a CD, de több olyan anyag is van, amelyekből izgalmas tárgyakat lehet készíteni. A legtöbb felesleges, vagy elromlott eszközre gondolhatunk úgy is, mint alapanyagokra.

eco: A művészek - főleg Magyarországon - gyakran esnek abba a hibába, hogy nem népszerűsítik magukat, nem fordítanak kellő figyelmet és energiát a „personal branding”-re, avagy a személyes márkaépítésre. Te hogy állsz ezzel?

JV: Sokáig nem mutattam meg a képeimet senkinek, alig három ember láthatta azokat. Tavaly decemberben volt az első kiállításom, és bevallom, akkor még furcsa volt hogy mások is nézik a festményeimet, művészként nehéz kilépni az alkotás világából. Szerencsére a családom és barátaim segítenek a szervezésben, nekik köszönhetem az első kiállításomat, amivel az egész elindult. Az út elején járok, még kevesen ismerik az alkotásaimat, de türelmes vagyok. Azt gondolom, hogy az ismertté válás egy hosszú folyamat, mely apró lépésekből áll. Minden kiállítás egy újabb lehetőség, hogy megmutassam a művészetemet. Igyekszem hirdetni magam, ezért intenetes közösségi oldalon is megtalálhatóak a képeim.

eco: Külföldön egyre több hulladékművész van, más és más módon fejezik ki környezettudatosságukat (sörösdobozokkal díszített ház, italosüvegek kreatív újrahasznosítása, italosdobozokból mozaikképek stb.). Van kedvenced? Esetleg van olyan művész, aki inspirálóan hatott rád?

JV: Függetlenül attól, hogy milyen alapanyagokat használ a művész, magával tud ragadni egy-egy alkotás színe, formavilága, hangulata. Szeretem a klasszikus festészetet. Dalí, Színyei Merse Pál és Leonid Afremov a kedvenceim.

eco: Van kedvenc saját műved?

JV: Mindegyik alkotásnak vannak részletei, amit szeretek, mégis a macskás témájúak állnak hozzám a legközelebb.

eco: Alkotás közben szoktál "hibázni"?

JV: Nagyon szigorú vagyok magamhoz, ezért minden képen találok olyat, amit legközelebb másképp csinálnék. Úgy érzem, hogy ettől fejlődnek a képeim.

eco: Mik a céljaid 2014-re? Hosszú távú terveid között is szerepel a hulladékművészet?

JV: Tervben van, hogy lesznek további kiállításaim az idén. Jó dolog ez a hulladékművészet, hiszen az alapanyagot magunk termeljük meg. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben is fogok vele foglalkozni.

eco: A művészet kapcsán kacsingatsz esetleg külföld felé?

JV: Ha alkalmam lesz rá, akkor igen. Külön nagy öröm lenne, ha külföldön is bemutathatnám alkotásaimat.

eco: Tegnapelőtt nyílt kiállításod a Rózsa Művelődési Házban (18. Ker. Városház u. 1-3 ). Milyenek az eddigi visszajelzések?

JV: Nagyon jók. Akik eddig látták a képeimet, és nyilatkoztak, nekik nagyon tetszett, és ötletesnek találták, hogy milyen egyszerű dologból is lehet alkotni.

eco: Mit üzensz az Ecolounge olvasóinak?

JV: Kísérletezzenek és alkossanak bátran, akár régi lomokból, nem használt kacatokból.

 

A rovat új hírei

Hasonló

Csúnyából szép - II. rész

A Csúnyából szép - I. című cikk folytatásaként öt másik hulladékművésszel és alkotásaikkal ismerkedhetünk meg.