Művészek a természet védelméért

Hír

2015/05/26

Veled újul meg az erdő! Ez a gondolat áll a középpontjában annak a fotósorozatnak, amelyhez a Tetra Pak felkérésére olyan közkedvelt művésznők álltak modellt, mint Gubás Gabi, Palya Bea, Csemer Boglárka (Boggie), Somorjai Enikő, Szalóki Ági vagy Ördög Nóra. Nánási Pál, az ember és erdő harmonikus kapcsolatát bemutató fotóival a világ vezető csomagolóanyag gyártó vállalata azoknak a hétköznapi fogyasztói döntéseknek a fontosságára kívánja felhívni a figyelmet, amelyek hatással vannak környezetünkre és elősegítik annak védelmét. Az FSC® (Forest Stewardship Council®) környezetvédelmi tanúsítás emblémájával ellátott termékek választásával ugyanis már önmagában hozzájárulunk az erdők és élővilágunk megóvásához. A sorozat az ELLE magazin júniusi számában jelenik meg.

Az erdők fontosságával alapvetően mindannyian tisztában vagyunk, azonban mindennapi döntéseinket ritkábban befolyásolják természetvédelmi szempontok. Pedig mi, emberek is részei vagyunk a természetnek, az erdők pedig az alapvető oxigén mellett energiát, alapanyagot, munkát, megélhetést, élelmet, gyógyszert biztosítanak számunkra.

Miért fontos a felelős erdőgazdálkodás?
A Tetra Pak évek óta népszerűsíti a fogyasztók körében az FSC® jelzést. Az italos kartonokon látható embléma azt jelöli, hogy az annak alapanyagául szolgáló fa felelős erdőgazdaságokból és más felelős forrásból származik és kitermelése során az erdészetek nem veszélyeztetik az erdők fenntarthatóságát, élőlényeinek lakhelyét. A kivágott fákat újakkal pótolják, vagyis úgy gazdálkodnak az értékes erőforrással, hogy az biztosan és folyamatosan megújulhasson.

A Tetra Pak kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a karton dobozainak nagy részét adó papírhoz felelősen kezelt erdészetből származó alapanyagot használjon, ezért immár 8 éve működik együtt az FSC-vel. A felelős erdőgazdálkodás és az ezt jelölő tanúsítás ismertségének növelése érdekében kért fel a vállalat hazai, környezettudatos sztárokat arra, hogy álljanak modellt az egyedülálló fotósorozatban, felhívva a figyelmet a globális erdőproblémákra, a környezettudatos magatartás és fogyasztói döntés fontosságára.

A Nánási Pál által készített különleges felvételeket Csemer Boglárka (Boggie) énekesnőről, Gubás Gabi színművésznőről, Ördög Nóra műsorvezetőről, Palya Bea énekesnőről, Somorjai Enikő balettművészről és Szalóki Ági énekesnőről az ELLE magazin júniusi lapszámában, három művésznő fotóját pedig a www.megujulocsomagolas.hu/veledujulmegazerdo weboldalon is láthatjuk.

„Fontosnak tartjuk, hogy tudatosítsuk a fogyasztói döntések környezetvédelmi hatásait. Kutatásunk szerint a lakosság 71%-a előnyben részesítené azt a csomagolóanyag típust, amelyről biztosan tudja, hogy környezetbarát. Sokan nem tudják azonban, hogy ahhoz, hogy óvjuk a növény- és állatvilágot, nem mindig kell kompromisszumokat kötnünk, elég egy kis odafigyelés. Ha tudatosan keressük az FSC védjegyet viselő fa és papírtermékeket, mi is támogatjuk a felelős erdőgazdálkodást. Ráadásul a logóval ellátott kartondobozok egyáltalán nem kerülnek többe” – mondta Posztós Zsuzsanna, a Tetra Pak Hungária Zrt. marketingvezetője.

A magazin erdő és ember kapcsolatát bemutató fotóin a hírességek csodás természeti környezetben, virágok és fák ölelésében jelennek meg, teljes harmóniában a természettel.

 

forrás: Premiercom

A rovat új hírei

Hasonló

Zöld hírességek | 4. rész

Sorozatunk következő részében olyan zöld szervezeteket és kampányokat mutatunk be, melyekhez világsztárok is csatlakoztak.

Zöld hírességek | 3. rész

Sorozatunk harmadik részében ismét bemutatunk néhány csillagot, akik meglehetősen sokat tesznek a környezetvédelemért.

Pamela Anderson a bálnákért

Pamela Anderson nyílt levélben kérte Vlagyimir Putyint, hogy tiltsa meg az áthaladást egy védett bálnafaj húsát szállító Winter ...

Zöld hírességek | 1. rész

A most következő híres személyek befolyásuk felhasználásával hirdetik a környezettudatos életmód fontosságát.

Helló dobozos!

A Tej Napja alkalmából, az italos kartonokról beszélgetünk Baka Évával és Molnár Zitával.