5 szürreális roncstelep a nagyvilágból

Magazin

írta: ecolounge
2019/02/17

Mióta csak létezik közlekedés, a forgalomból kivont járművek elhelyezésére - pontosabban eltüntetésére - mindig találtak megoldást a tulajdonosaik. A most következő öt szürreális roncstelep között van egy "kakukktojás" is, amely környezetvédelmi és halászati célokat is szolgál.

Afrika legnagyobb hajótemetője
Mauritánia második legnagyobb településének, Nouadhibounak a határán egy óriási roncstemető található. A '80-as években, miután államosították a halászatot, az új előírásoknak nem megfelelő hajókat tulajdonosaik egyszerűen hátrahagyták. A roncsok a fémen kívül tartalmaznak számos anyagot (pl. műanyagok), így egyértelműen szennyezik a tengereket, óceánokat. Kiemelésük a vízvédelem szempontjából is fontos lenne. Ezek a roncsok vagyonokat jelentenek, ezért sem érthető hogy szétszerelésük és újrahasznosításuk miért nem kezdődött még meg.

Dugó az erdőben
Aki meglátogatta a belgiumi Chatillon mellett található autótemetőt, megtapasztalhatta, milyen lenne a civilizált világ az apokalipszis után. Több száz autó sorakozott egymás után, katonás rendben, festői kontrasztban az idilli környezettel, mintha csak egy néhai forgalmidugót konzervált volna az erdő. Ma már hiába keresnénk a veterán roncsokat, 2010-ben ugyanis kiürítették a területet. Az egyik legenda szerint az autókat a második világháború alatt ott állomásozó amerikai katonák harácsolták össze, de hazaszállítani már nem tudták azokat a költséges hajóút miatt, ezért elrejtették az erdőben abban bízva, hogy egyszer majd visszajöhetnek értük. A történet jól hangzik, de valószínűleg egy szó sem igaz belőle. A valósághoz közelebb állhat a helyi lakosok verziója, mely szerint a terület mindig is roncstelep volt, az autók többsége a ’60-as évektől kezdett el gyűlni. A jelenség még ebben az esetben sem nélkülözi a rejtélyeket, például azt, hogy miért épp az erdőbe telepítették a lerakatot, mikor rendelkezésre állt volna számos más terület is, amelyek könnyebben megközelíthetőek.

Taxitemető
Egy olyan országban, mely többek között a dömpingáruról híres, igazán nem okozhat gondot sok, egyforma autó összegyűjtése. A Chongqing mellett található taxitemető a ’70-es évek végén jött létre, amikor a kínai gazdaság fellendülésével lehetővé vált, hogy mindenkinek saját autója legyen. A feleslegessé vált, de még az egészen jó állapotú taxikat is aztán ide szállították.

Végállomás a sivatagban
Dél-Amerika nyugati partjainál találjuk a bolíviai Uyuni városát mintegy 3670 méter magasan. A település valaha fontos elosztópontja volt az ásványkincseket szállító, Csendes-óceánhoz tartó vonatoknak. A vasutat brit mérnökök vezetésével építették 1888-tól 1892-ig, és egészen a ’40-es évekig, az itteni bányaipar összeomlásáig üzemelt. Amikor már nem volt szükség többé a vagonokra, nemes egyszerűséggel otthagyták azokat a sivatag közepén.

A nyolcadik utas a hal
Elérkeztünk a cikk egyetlen pozitív példájához, amikor a roncsok újrahasznosulnak, új funkciót töltenek be. 2008-ban Maryland partjaitól nem messze 44 darab kiszolgált New York-i metrókocsit eresztettek az Atlanti-óceánba (cikkünk ezen a linken). Az akció kivételesen nem a szeméttel való felelőtlen bánásmód eredménye, hanem egy környezetvédelmi kezdeményezés, melynek keretében új otthont igyekeznek biztosítani az ott élő halaknak. A járműveket úgy alakították át, hogy mesterséges zátonyként működve vonzza az óceán lakóit. Az Egyesült Államokban a metrókocsik mellett hajóroncsokat is alkalmaztak már ki erre a célra.


Kép forrása: Wikipedia, Szerző: Sebastián Losada

 

Hankó Gergely szakértőnk véleménye a témában.

Ezek a roncstelepek egyszer még másodnyersanyag-lelőhelyként, „bányaként” is üzemelhetnek majd, ha már odáig jutunk, hogy az egyre szűkülő nyersanyag hozzáférés miatt ráfanyalodunk. A szeméttelepeket is ki lehet bányászni, amivel egyre komolyabban foglalkoznak világszerte. Persze ezek megtérülése már korántsem annyira kecsegtető, de a technológia fejlesztésével lehet növelni a kitermelés-feldolgozás hatékonyságát.
forrás: abandonedplaygrounds.com , lifed.com, amusingplanet.com, jalopnik.com, mentalfloss.com, reuters.com

A rovat új hírei

Hasonló