Mennyire veszélyes szeméttelep közelében lakni?
Egy nemrégiben publikált tanulmány szerint folyamatos egészségügyi kockázatnak vannak kitéve a vizsgálat alá vont szeméttelepek 5 kilométeres körzetében élők. Bár a hírről több nemzetközi portál is beszámolt 2016 májusában, a szennyezések kiindulási pontjairól, a szeméttelepekről nem közöltek részleteket, mint ahogyan arról a törvényi szabályozásról sem, mely épp a kutatás utolsó időszakában szigorodott uniós és regionális szinten. A témát érdekesnek találtuk, ezért igyekeztünk azt több aspektusból is megvizsgálni.
Tömörítés a szeméttelepenForrás: wikipedia.org
Lazio régió - OlaszországForrás: www.eraslazio.it
Az ukrajnai szeméttelep-katasztrófa rávilágított arra, hogy az elhanyagolt szeméttelep időzített bombaként is viselkedhet. Nem kell azonban katasztrófának történnie ahhoz, hogy egy idejétmúlt, nem megfelelően "karbantartott" hulladéklerakó károsítsa a környékén élők egészségét: Nemrégiben olasz tudósok publikálták nyolc éven át tartó kutatásuk eredményeit, mellyel a közép-olaszországi Lazio tartomány szeméttelepeinek egészségügyi kockázatait tárták fel. A vizsgálat középpontjában az állt, hogy a felszabaduló káros gázoknak mennyire vannak kitéve a közelben élő lakosok.
Az 1996-tól 2008-ig tartott kutatásban 242 409 ember vett részt. A kapott eredmények szerint szoros összefüggés van a szeméttelepekről szivárgó gázok - melyek közül a kénhidrogént emelték ki elsősorban - és a környékbeli tüdőrákos és más légzőszervi megbetegedések okozta halálozások között. Az összefüggés különösen feltűnő gyerekek esetében. A tanulmány szerint a kilenc hulladéklerakó 5 kilométeres körzeteiben élők folyamatos egészségügyi kockázatnak vannak kitéve.
Egy átlagember szervezete évente körülbelül 6.3 ng/m3 kénhidrogénnel (hidrogénszulfid) találkozhat, a Róma nagyobb szeméttelepei mellett élők azonban átlagosan 45.ng/m3 kénhidrogénnek vannak kitéve. A kutatás ideje alatt egyébként 18 609-én haltak meg a résztvevők közül, de az nem bizonyított, hogy halálukban mekkora szerepe volt a veszélyes környezetnek. A kutatás rövid összefoglalója itt is elérhető.
Francesca Mataloni a tanulmány egyik szerzője így foglalta össze az eredményeket az egyik nemzetközi lapnak adott interjújában: - "Még mindig vitatott, hogy érinti-e a közelben lakókat a szeméttelepek egészségügyi hatása. Bár az eddig született tanulmányok is egyetértenek abban, hogy a szemétben keletkező mikroorganizmusok, endotoxinok és aeroszolok légzőszervi megbetegedéseket okoznak, a tüdőrákos megbetegedések és a szeméttelepek közelsége közti kapcsolat új felfedezés. Az eddig született tanulmányok többsége nem veszi figyelembe a szociológiai tényezőket, mi igyekeztünk ezeket is belekalkulálni a mérésekbe. Ugyanakkor még több kutatásra van szükség, hogy megerősítsék ezeket az eredményeket."
Tény, hogy a mai szeméttelepek jelentősen nagyobbak, mint amekkorák egy emberöltővel ezelőtt voltak, és közülük többet be is kellett zárni telítettség miatt. Sőt - hatásos technológia nélkül - még a rekultiváció sem biztosíték arra, hogy attól kezdve a területet megbízhatónak lehessen tekinteni. A szeméttelepek ugyanis nagy mennyiségű veszélyes anyagot termelnek, metán tartalmú depóniagázt, valamint csurgalékvízet, mely számos méreganyagot rejt: többek közt toluolt, fenolokat, benzolt, ammóniát, dioxinokat, poliklórozott bifenileket (PCB-k), klórt és növényvédőszermaradványokat, nehézfémeket és az endokrinrendszert károsító vegyületeket. Nem véletlen, hogy az EU-s szabályok már rendelkeznek a lerakók csurgalékvizének kezeléséről is.
Mi a csurgalékvíz? A hulladéklerakóban keletkező szennyvíz, melynek fő összetevői a hulladék saját nedvességtartalma, a depóniában lejátszódó kémiai folyamatok következtében képződő folyékony anyagok, víz és a hulladéklerakón átszivárgó csapadékvíz. A csurgalékvíz minőségét több tényező befolyásolja, például a lerakott hulladék összetétele vagy az időjárási viszonyok. A csurgalékvíz jelentős szervesanyag- tartalma, toxikus összetevői miatt veszélyes hulladéknak számít, és kezelést igényel, az un csurgalékvíz-kezelő rendszer segítségével: A csurgalékvíz a lerakóból gravitációs úton egy csurgalékvíz medencébe kerül. Az összegyűjtött csurgalékvíz kezelésére több módszer is létezik. Például visszapermetezik azt a depóniára, helyben tisztítják vagy elszállítják és egy külső szennyvíztisztítóban ártalmatlanítják.
A modern felszereltségű telepeknél a csurgalékvizet fordított ozmózisos eljárással tisztítják, amely garantálja, hogy az így létrejött víz ivóvíz tisztaságú. A legegyszerűbb fordítottozmózis-alapelvű víztisztító berendezések háromfokozatúak. 1. A polipropilén előszűrő eltávolítja a lebegő szennyeződéseket, homokot, rozsdát. 2. Az aktívszén-szűrő eltávolítja a vegyi anyagok jelentős részét. 3. A molekulaméretű ozmózismembránon már csak a tiszta víz képes átjutni. Megszűri a vírusokat, baktériumokat, idegen kémiai és vegyi anyagokat, nehézfémeket, illetve toxikus, radioaktív vagy rákkeltő anyagokat.
| Mi a depóniagáz? A hulladéklerakókon a szerves hulladék bomlása során képződő magas metántartalmú gáz, mely rendkívül környezetszennyező, ezért klímavédelmi szempontból is fontos az összegyűjtése és hasznosítása. A depóniagáz kinyerése a lerakók speciális gázgyűjtő rendszereinek kiépítésével lehetséges (passzív és aktív kutak segítségével), az összegyűjtött gáz felhasználható hő-és energia termelésre is. |
Az olasz tanulmány tehát mindenképpen komoly figyelmet érdemel, azonban óriási hiba lenne felállítani egy olyan szabályt, miszerint általában a hulladéklerakók esetében veszély leselkedik az 5 kilométeres sugarú körön belül élőkre.
De miért is?
- Nincs két egyforma hulladéklerakó: Az Európai Unió Tanácsának direktívája a hulladékkezelés témájában eleve egy szigorúbb alapot biztosít, erre épülnek fel a tagországok önálló szabályozásai, tehát kijelenthető, hogy az EU területén nem találunk két egyforma hulladéklerakót. A telepek sajátosságait pedig számos - egymással is összefüggő - paraméter határozza meg, ezért az ilyen létesítmények "veszélyessége" nem jellemezhető csupán a lakott területtől való távolságukban - mégha az kardinális paraméter is. Nagyon sokat számít az adott telep tájolása, elhelyezkedése (a széljárást is figyelembe véve), kialakítása, az alkalmazott technológiák, valamint, de nem utolsósorban az, hogy kapcsolódik-e a területhez rekultiváció. (Ezeket a "változókat" minden bizonnyal figyelembe vették az olasz kutatók is, amikor a légterheltségi vizsgálatokat lefolytatták.)
- A tagországok többségében már évekkel ezelőtt bezárták azokat a szeméttelepeket, amelyek nem feleltek meg az uniós direktíváknak: A régi létesítmények helyett új hulladéklerakókat alakítottak ki, melyeknél a környezeti terhelés csökkentését modern technológiával oldották meg. Jó példa erre a magyarországi szabályozás, ahol szintén megszüntették már azokat a telepeket, amelyek nem feleltek meg az EU előírásainak. Hazánkban a 20/2006. (IV. 5.) KvVM rendelet határozza meg a hulladéklerakással, valamint a hulladéklerakóval kapcsolatos szabályokat és feltételeket. A telep telekhatára és az összefüggő lakóterület, lakóépület, valamint más, védendő területek, létesítmények között a védőtávolságot a környezetvédelmi hatóság állapítja meg. Ez - ha egyéb jogszabály eltérően nem rendelkezik, akkor - veszélyes hulladék lerakására szolgáló hulladéklerakó esetén - nem lehet kevesebb, mint 1000 méter. Azonban - mint a többi tagország esetében is - a hulladéklerakó tervezése, létesítése, a hulladéklerakás általános szabályai nem csupán a lakó- és az üdülőterülettől való kötelező távolságot határozzák meg. A hely kiválasztásánál a külön jogszabályokban megállapított terület- és településrendezési, természetvédelmi, kulturális örökségvédelmi, tájvédelmi, vízvédelmi, levegőtisztaság-védelmi feltételek mellett olyan szempontokat is figyelembe kell venni és mérlegelni, mint a terület földtani és hidrogeológiai tulajdonságai és a földtani közeg. Valamint vannak olyan tényezők, melyek esetében a hulladéklerakó eleve nem is létesíthető, erről bővebben itt olvashat.
Olaszországban szintén 2006 évi szabályozások hatására kezdték átalakítani a szeméttelepeket, a korszerűsítés pedig fokozatosan megy végbe még napjainkban is. Tény továbbá, hogy a kutatás kezdete még a 90'-es évekre nyúlik vissza, amikor a jelenleginél kíméletesebb szabályozás volt érvényben.
Lazio régió - OlaszországForrás: www.eraslazio.it
- Az érintett szeméttelepekről - a kutatás időszakára vonatkoztatva - nem találtunk hiteles adatot: A hulladékok veszélyességét felmérő ErasLazio honlapján található adatok is kizárólag az érintett lerakók 2008 és 2011 közötti állapotáról informálnak. Eszerint Lazióban még mindig 9 aktív hulladéklearkó működik (Albano Laziale, Bracciano, Civitavecchia, Colleferro, Guidonia Montecelio, Latina BorgoMontello, Roccasecca, Viterbo, Roma Malagrotta), emellett átfedéssel találunk 7 mechanikai-biológiai hulladékezelést biztosító telepet (Albano Laziale, Colfelice, Roma Malagrotta, Roma Rocca Cencia, Roma Salaria, Viterbo), valamint 4 hőenergiát gyártó létesítményt (Colleferro, Roma Malagrotta, San Vittore del Lazio, Albano Laziale).
Napjainkban egyetlen létesítményben, a Roma Malagrotta-ban valósítják meg a hulladék komplex kezelését. (A mechanikai-biológiai hulladékezelés során a 2008 -2011 közötti időszakban a becslések szerint 2.052.900 tonna hulladékból előállított fűtőanyag, 1.231.740 tonna stabilizált szerves frakció, 146.636 tonna vastartalmú anyag keletkezett, emellett 1.495.685 tonna nem újrahasznosítható frakció és 938.469 tonna folyamat közbeni veszteség.)
A hőenergia kinyerése csupán 2011-ben kezdődött meg a telepeken (a feldolgozó kapacitás évente 710.000 tonna, mely lefedi a régióban a mechanikai-biológiai hulladékezelés során keletkező másodtüzelőanyag mennyiségét.) - A fenti információk tükrében feltételeznünk kell, hogy a vizsgált hulladéklerakókhoz a kutatás ideje alatt nem kapcsolódott rekultiváció: A rekultiváció célja, hogy a tájidegen létesítmény ("tájseb") eltűnjön, de ami még fontosabb, a szennyező anyagok ne juthassanak ki a létesítmény területéről. Ennek érdekében a hulladékot lényegében "becsomagolják", minden irányból speciális szigetelő réteggel veszik körül, a csomagot végül földdel takarják le, majd gyepesítik, a termelődő csurgalékvizet és depóniagázt pedig elvezetik (utóbbit a modern lerakók esetében még újra is hasznosítják oly módon, hogy az összegyűjtött metánból elektromos- vagy hőenergiát állítanak elő.) A rekultivált területet természetesen még évtizedekig szükséges ellenőrizni.
- Fontos más aspektusból is szemlélni az olaszországi helyzetet, ugyanis az ottani ökoszektorban a maffia masszivan jelen van: Ez pedig természetesen rányomja bélyegét a hulladékgazdálkodási ágazatra is. A klánok pedig igen sajátságosan értelmezik a hulladékkezelés fogalmát, ugyanis nem az újrahasznosításban érdekeltek, sokkal inkább a szemét elszállításában, és lerakásában illetve eltüntetésében - elásásában vagy elégetésében -, legyen az kommunális, vagy akár radioaktív hulladék. Ez a tény a helyi rendeletek végrehajthatóságát - mégha azok szigorúbbak is lettek volna mint maga az akkori uniós szabályozás - mindenképpen megkérdőjelezik.
Véleményünk szerint tehát a Lazio tartományban végzett kutatás kizárólag sajátságos lokális eredményeket képes prezentálni, melyek a hulladékkezelésre vonatkozó uniós, valamint regionális szintű paradigmaváltás előtti időszakot tükrözik. Mindazonáltal kíváncsiak lennénk egy olyan uniós szintű kutatásra, mely az összes tagországra kiterjedően a hulladéklerakók egyedi adottságait is figyelembe veszi, és a szerint aggregálja a kapott eredményeket.
És lehetőleg ne tekintsünk mumusként a hulladéklerakókra, hiszen a szeméttelepek szaporodása elsősorban demográfiai és - a modern társadalmakra jellemző, egyre csak növekvő - fogyasztási okaira vezethető vissza . Tom Szaky, a TerraCycle Alapító-tulajdonosa igen frappánsan világított rá a problémára: "A hulladék keletkezése az egyéni fogyasztásunk eredménye. Ha valamit nem veszünk meg, akkor abból soha nem lesz szemét." Be kell látnunk, hogy a probléma nem a szabályozott hulladéklerakókkal van, hanem azzal, hogy egyáltalán szükség van rájuk. A meglévő hulladékkal pedig kell valamit kezdeni, melyre a legzöldebb válasz az újrahasznosítás, ami azonban jóval nagyobb erőforrást igényel, mint a hulladék lerakása.
| Újrahasznosítás: A hulladékkezelés egyik módja, ami környezetbarátabb megoldás, mint az égetés vagy a lerakás, de kevésbé környezetbarát, mint a megelőzés és az újrahasználat, hisz ehhez is kell energia. Az újrahasznosítás során a hulladékból újra termék lesz, tehát anyagában történik a hasznosítás. Itt tájékozódhat a települési szilárd hulladékokról, melyek egyébként mind újrahasznosíthatóak. |
Létezik persze egy olyan szeméttelep, ahol nemhogy 5 kilométernyi, de még 5 méternyi távolságról sem beszélhetünk: A nigériai Lagos telepe lényegében egybeolvadt a környező településekkel. A 16 millió lakosú “szemétvárosra” naponta 9 ezer tonna szemét ömlik! Érdemes megnézni a BBC és Will Anderson által készített 2010-es "Welcome to Lagos" című dokumentumfilm sorozatot.
