Franciaország nem állítja le atomerőműveit - egyelőre

Hír

írta: MTI
2017/11/08

Nicolas Hulot francia környezetvédelmi miniszter kedden bejelentette, hogy Franciaország nem tudja a lakossági energiaellátásban 2025-ig 50 százaléka csökkenteni a nukleáris energia arányát, ahogy azt az energetikai átmenetről szóló törvény előírja.

A nukleáris energia jelenleg a legjelentősebb forrás a francia energiaellátásban, mintegy 75 százalékban. Francois Hollande előző, baloldali államfő kezdeményezésére 2015-ben fogadta el a nemzetgyűlés az energetikai átmenetről szóló törvénytervezetet, amely kimondja, hogy az arányt 2025-ig 50 százalékra kell csökkenteni.

"A kormány nagyon egyértelműen megerősítette azon szándékát, hogy a lehető leggyorsabban elérje ez a célt, anélkül, hogy feláldozná vagy feladná a klímaváltozásról megfogalmazott célkitűzéseit" - hangsúlyozta Nicolas Hulot. Szerinte a 2025-ös dátum megtartása csak a szénerőművek bezárásnak rovására történhetne, sőt régi hőerőművek újranyitását igényelné.

A környezetvédelmi miniszter azt mondta, szeretne egy realistább dátumot megjelölni.

A német-svájci-francia határon található Fessenheimben működik a legrégebben üzemelő atomerőmű Franciaországban. A 900 megawattos teljesítményű ikerblokkok 1977-ben kezdték meg a villamosenergia-termelést. Hat évvel ezelőtt a francia nukleáris hatóság (ASN) számos biztonsági elemzést követően jóváhagyta a reaktorblokkok üzemidejének meghosszabbítását tíz évvel. Francois Hollande egyik utolsó intézkedése volt, hogy bejelentette: bezár a létesítmény, de a pontos időpontot nem jelölte meg. A többi 18 létesítmény bezárásról egyelőre nem született döntés.

A rovat új hírei

Hasonló

Veszélyben Ukrajna atomerőműi

Ukrajnában 4 atomerőmű és számos radioaktív hulladéklerakó működik, melyeket súlyos veszélyeztetnek a harcok. A Nemzetközi ...