Génmódosított növények

Hír

írta: Kiss Gábor
2014/04/02

Kína legdélibb tartományában Hajnan szigetén hónapokig elhallgatták, hogy illegális kísérleti parcellákon genetikailag módosított kukoricát és gyapotot találtak, illetve gyűjtöttek be. Kínából több élelmiszert is importálunk, így a jövőben fokozottabb ellenőrzések is várhatóak.

A kínai élelmiszerbotrányokon már meg sem lepődünk: Tavaly a kínai Guangzhou város éttermeiben felszolgált rizs 44 százaléka kadmiummal volt szennyezett a nehézfémmel teli termőföld miatt. De volt már műanyag a tejporban, patkány a darált húsban. - A szélsőséges példákat napestig folytathatnánk. Most génmódosított (továbbiakban GM) növényeket találtak.

A beszámoló szerint 107 mintából 9 volt GM, s a tartományi kormányzat szakfelügyeletének közleménye azt állítja, hogy ezeket azonnal meg is semmisítették. További hat "gyanús" mintának a vizsgálata folyamatban van. A hatóság megerősítette, hogy minden olyan GM-kísérlet, amely mögött nincs kormányzati engedély, törvénytelennek minősül, tiltott. Ezért azok végrehajtóit a törvényekkel összhangban felelősségre vonják. Az ügy leginkább azért keltett visszhangot, mert késői nyilvánosságra hozatala ismét megkérdőjelezi a génmódosított terményekkel kapcsolatos helyzet átláthatóságát. Nem véletlen, hogy egy ismert pekingi televíziós személyiség nemrég mindenkit arra figyelmeztetett, hogy az országban több helyen is illegálisan termesztenek génmódosított kukoricát és rizst.

A miniszter nem titkolta, hogy úgynevezett bio-biztonsági igazolást adtak ki néhány gyapot, rizs, kukorica és papaya GM-fajtákra, de csak a gyapot és a papaya termeszthető kereskedelmi céllal. Peking ugyanakkor importengedélyt adott ki génmódosított szójára, kukoricára, repcére, gyapotra és cukorrépára. Ezek hivatalosan csak nyersanyagként használhatók fel a belföldi feldolgozóiparban.

Kínában 2009-ben indult kiterjedt vita a GM élelmiszerekről, amikor kétfajta kártevőkkel szemben ellenálló rizs- és kukoricafajtára adtak ki engedélyt kísérleti termelésbe vonásukhoz. A mezőgazdasági tárca szerint ezek tényleges termeléséhez 3-5 év tapasztalatra van szükség. Az agrártudományi akadémia jelentése szerint Kínában tavaly 4 millió hektáron ültettek GM gyapotot.

A GMO növényekről írtunk már korábban, a cikkünk ide kattintva is megtekinthető.


Kép forrása (illusztráció): Wikipedia, Szerző: Lindsay Eyink


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló

Veszélyben a GMO-mentességünk

Veszélyeztetik Magyarország génmódosítás-mentességét a transzatlanti szabadkereskedelmi egyezmények a Magyar Természetvédők ...