Állatkísérletek | 2. rész

Magazin

2015/08/18

Sokkoló kampányok és látványos sikerek szegélyezik a leghíresebb állatvédő szervezet útját. Állatkísérletekről szóló cikkünk folytatásában a PETA-t mutatjuk be.

A PETA (People for Ethical Treatment of Animals - Emberek az állatokkal való etikus bánásmódért) talán a legismertebb állatvédő szervezet, mely 25 éves fennállása óta számtalan eredményt tudhat magáénak az állatkísérletek beszüntetése és az állatok tartási körülményeinek javítása terén.

Egyik legfontosabb eszközük a média, melyen keresztül igyekeznek felhívni a hétköznapi emberek és a döntéshozók figyelmét. Aktivistáik gyakran álcázva, rejtett kamerákkal járják a laboratóriumok, állattenyésztő telepek, szőrmefarmok és cirkuszok környékét, hogy leleplező felvételeiket később a nyilvánosság elé tárják. Emellett persze törvényhozókkal, kormányhivatalnokokkal, tudományos közösségekkel és vállalatokkal is együttműködnek az állatkínzás felszámolásában.

Úton a hírnév felé
A szervezetet 1980-ban alapította két lelkes állatvédő, Ingrid Newkirk és Alex Pacheco. Az első sikerekre és a nagy nyilvánosságra nem is kellett sokat várniuk, mivel alakulásukat követő évben hatalmas fába vágták a fejszéjüket: Pacheco lencsevégre kapta a Marylandben található Silver Spring viselkedéskutató-intézetben fogva tartott majmokat. Az akcióból rendőri intézkedés, majd bírósági ügy lett. Ez volt az első olyan eset, amikor rendőrök léptek fel egy laboratórium ellen. A per tíz évig tartott, de közben 1985-ben sor került az állatvédelmi törvény módosítására is, a PETA pedig nemzetközi hírnevet szerzett magának.

Ma négy központi területre fókuszálják a tevékenységüket: az ipari állattenyésztésre, a szőrmeiparra, az állatkísérletekre és az állatok szórakoztatóipari felhasználására, emellett rendszeresen felszólalnak az állatviadalok és az állatok meggyilkolása ellen is.

Kép forrása / Szerző: JIP

Jane Goodallal a majmokért
A PETA első évtizedében a majmok kerültek fókuszba: Silver Spring után a SEMA szintén Marylandben található kutatólaborját vették célba, ahol gyógyszereket teszteltek csimpánzokon. Az anyjuktól épphogy elszakított bébicsimpánzokat szűk fémketrecekbe zárva, teljes elszigeteltségben tartották. A kisállatok a szélsőséges körülmények hatására megzavarodtak és idegesen rohangáltak fel-alá a ketrecekben. Ez azonban "semmi" volt ahhoz képest, amit a szerencsétlen állatok a különféle vírusokat tartalmazó gyógyszerezések eredményeként élhettek át.

A PETA kampánya 1986-ban kezdődött és azonnal nagy nyilvánosságra tett szert, köszönhetően Dr. Jane Goodall etológusnak is, aki felszólalt a majmok és a labor bezárása érdekében. Akkor annyit sikerült elérni, hogy megváltoztatták a tartás körülményeit és négy majmot szabadon engedtek. A PETA azonban folytatta a harcot és minden eszközt bevetett, még részvényeket is vásárolt a cégből, hogy nagyobb beleszólása legyen az irányításba, míg végül - hathatósan közreműködésének köszönhetően - elérte, hogy az Institute of Medicine jelentést adjon ki arról, hogy a legtöbb csimpánzkísérlet nem igazolható tudományosan.

A cég, mely időközben Bioqualra változtatta a nevét, 2012-ben szüntette be a majomkísérleteket. Noha a legtöbb gyógyszergyár már rájött arra, hogy az állatkísérleteknél költséghatékonyabb alternatívái is léteznek a gyógyszerek tesztelésének, napjainkban mégis körülbelül 1000 kísérleti céllal tartott csimpánz él még, csak az Egyesült Államokban (bár számuk egyre csökken, 1997-hez képest például jelenleg 500-al kevesebben vannak).

A videó a nyugalom megzavarására alkalmas képi és hanghatásokat tartalmaz, ezért csak erős idegzetű olvasóinknak javasoljuk a megtekintését.

A törésteszteken túl
1993-ban a General Motors ellen hirdettek bojkottot, mert a vállalat töréstesztjeinek temérdek állat esett áldozatul. 13 év alatt körülbelül 19 000 kutyát, disznót, vadászgörényt, patkányt és egeret öltek meg a közlekedésbiztonságra hivatkozva.

A PETA azzal érvelt, hogy a teszteket számítógéppel is végrehajthatták volna, ahogy azzal a Nemzeti Autópályabiztonsági Hivatal is egyetértett. A General Motors azonban sokáig kitartott amellett, hogy nem lehet kizárólag babákkal és számítógépekkel megoldani a tesztelést. Hangoztatták, hogy így is kevés állatot "fogyasztottak", a tesztek előtt pedig érzéstelenítették majd megölték az egyedeket. Végül minden érv ellenére mégis a PETA győzött és elérték, hogy világszerte betiltsák az állatokon végzett törésteszteket.

Az üdítő és az impotencia
2006-ban az amerikai POM Wonderful márka vált a PETA célpontjává, miután fény derült a cég kegyetlen kísérleteire. Az üdítőgyár annak érdekében, hogy bebizonyítsa, gránátalmás itala segíthet a merevedési zavarok kezelésében, a kísérletek során impotenssé tette az állatokat.

A PETA petíciójának hatására több áruház is megfenyegette a gyártót, hogy visszavonja az italait, ha az folytatja a kísérleteket. Mindez elég hatásosnak bizonyult ahhoz, hogy a POM beszüntesse a teszteket. Sőt, a kampány még egy járulékos eredménnyel szolgált, ugyanis a Pepsi és a Coca-Cola is csatlakozott a kezdeményezéshez és bejelentette, hogy szintén véget vetnek az állatkísérleteiknek.

Sikeres macskamentés
A legutóbbi állatszabadító akciójuk idén januárban történt, a Wisconsin-Madison Egyetem ekkor vetett véget azoknak a kísérleteknek, melyekben az agy hangfeldolgozóképességét vizsgálták. A megdöbbentően brutális kísérletekben a macskák fejét felvágták, hogy elektródákat dugjanak az agyukba. Az eljárás során bebizonyosodott, hogy a kutatók sokszor felelőtlenül jártak el, elkerülhető fertőzéseket és felesleges szenvedést okoztak az állatoknak. A kísérletek beszüntetéséhez a kampány mellett több körülmény szerencsés "együttállása" is kellett: amellett, hogy a kísérletekről nem sikerült bizonyítani, hogy valóban előrevinnék az agykutatást, az állami pályázati pénz is elfogyott, a kutatás vezetője pedig nyugdíjba ment.
A macskákat végül családok fogadták örökbe.

A videó a nyugalom megzavarására alkalmas képi és hanghatásokat tartalmaz, ezért csak erős idegzetű olvasóinknak javasoljuk megtekintését.

Több példát is láttunk már arra, hogy egy-egy intézet látszatkutatásokat folytat, vagyis olyan tevékenységet, melynek nincs más használható eredménye, minthogy az intézet támogatását és fennmaradását biztosítsa. Szerencsére azonban, hála a számítógépek és az önkéntes résztvevők adta lehetőségeknek, az állatokat egyre ritkábban vonják be ezekbe az embertelen kísérletekbe.

 

Természetesen hírességek is felemelik szavukat, ha állatkínzásról van szó. Ehhez a videóhoz a Trónik harcából ismert Peter Dinklage adta a nevét.
A videó a nyugalom megzavarására alkalmas képi és hanghatásokat tartalmaz, ezért csak erős idegzetű olvasóinknak javasoljuk megtekintését.

 

Most pedig lássuk a PETA elmúlt évét

 

 

forrás: peta.org, nytimes.com, washingtonpost.com, wikipedia.org

A rovat új hírei

Hasonló