MAF Társadalmi Befektetések Díj

Hír

2014/09/17

4 kategóriában, összesen 13 hazai vállalat jutott be a Magyar Adományozói Fórum (MAF) széles körben elismert szakmai megmérettetésének, a MAF Társadalmi Befektetések Díj pályázatának döntőjébe 2014-ben. A pályázat végső helyezéseit és a nyertes programokat a MAF októberi „Amit mérünk, javulni fog!” éves konfereciáján hozza nyilvánosságra.

2011 óta már több mint 100 hazai kiemelkedő támogatói program vett részt a CSR tevékenységeken belül kifejezetten a vállalatok önálló kezdeményezéseit bemutató és elismerő MAF Társadalmi Befektetési Díj pályázatán, amely a hazai cégek társadalmi befektetési programjait olyan minőségi szempontok alapján értékeli, mint a partnerség, a hatás és az innováció.

"A MAF Társadalmi Befektetési Díj pályázatával az a célunk, hogy széles körben felhívjuk a figyelmet a Magyarország hosszú távú gazdasági-társadalmi fenntarthatóságát is szolgáló, példaértékű támogatói tevékenységekre és ezen keresztül ösztönözzük az üzleti szektor proaktív társadalmi szerepvállalását, valamint a három szektor közötti eredményes összefogást." - mondta el Dr. Molnár Klára, a MAF igazgatója.

A MAF pályázatának döntőjében a Leginnovatívabb Támogatói Program, a Legsikeresebb Partneri Együttműködések, a Legnagyobb Hatást Elérő Támogatói Program és Az Év Társadalmi Befektetési Programja kategóriákban az alábbi, ábécé sorrendben felsorolt 13 vállalat programjai versenyeznek:

BASF Hungária Kft.- BASF Kids' Lab - Kölyöklabor

Budapest Bank Zrt.- "Budapest Bank Békéscsabáért Program"

Danone Kft.- Tegyünk Együtt a Gyermekekért egészséges életmódra ösztönző program (TEGY)

E.ON Hungária Zrt.- E.ON Energiaközösségek

Erste Bank Hungary Zrt.- "Szimbiózisban a Szimbiózis Alapítvánnyal"

IFUA Horváth & Partners Kft.- Szakmai Önkéntes Program - vállalatok, egyetemisták együttműködésével

Invitel Távközlési Zrt.- InnoMax Díj

K&H Csoport- K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő

MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt.- Közösségi Adományozási Program (KAP)

METRO Kereskedelmi Kft.- Élelmiszermentés (expressz kiszállítás az áruházból a rászorulókig néhány órán belül)

MOL Nyrt.- MOL Gyermekgyógyító Program

OTP Bank Nyrt.- Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpontja (O.K. Központ) - ingyenes pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási edukációs program

Samsung Electronics Magyar Zrt.- Samsung SMART School

A helyezéseket a MAF 2014. október 2-án a MAF „Amit mérünk, javulni fog! szakmai konferenciájának záróeseményén jelenti be az Erste bank Hungary Zrt. székházában tartott díjátadón.
A döntőbe jutott programok részletes listája a MAF weboldalán tekinthető meg.

A Magyar Adományozói Fórumról
A Magyar Adományozói Fórum államtól és pártoktól független, egyesületi formában működő szakmai ernyőszervezet, amely a társadalmi ügyeket támogató hazai üzleti és non-profit szervezeteket tömöríti. Elsődleges célja, hogy hazánkban is széles körben megismertesse és meghonosítsa a felelős közösségi befektetések professzionális módszereit és eszközeit, és ezáltal segítsen a vállalatoknak, alapítványoknak, magánszemélyeknek abban, hogy egyre többen, egyre többet és egyre hatékonyabb módon fektessenek be a társadalomba.

 

forrás: MAF

A rovat új hírei

Hasonló

A MAF pályázatának döntője

11 felelős vállalat jutott be 4 kategóriában a Magyar Adományozói Fórum (MAF) Társadalmi Befektetések Díj pályázatának ...