Szmog miatt pereli a városvezetést

Hír

írta: MTI
2014/02/26

A fullasztó szmog miatt indít kártérítési pert a hírhedten rossz levegőjű észak-kínai Sicsiacsuang egyik polgára a város környezetvédelmi hivatala ellen.

Li Kuj-hszin követeli a légtisztító berendezésébe vásárolt szűrők és arcmaszkok árának megtérítését, valamint a kényszerűségből kocogás céljára igénybe vett kondicionáló terem belépti díját. Ez összesen 10 ezer jüant (368 600 forint) tesz ki. Indoklásként azt is megjegyezte, hogy a város a légszennyezésért felelős vállalatok által befizetett társasági adóbevételek kedvezményezettje.

Arról, hogy a bíróság befogadja-e Li keresetét, február végén döntenek az illetékesek. A férfi ügyvédje úgy vélte, Li esete precedens értékű lehet, hiszen mindenkinek, aki a városban él, hasonlóképpen rosszak az életkörülményei. Álláspontja szerint - amit a beadványban is kifejtettek - a városvezetés törvény szerinti kötelessége megvédeni a település lakosait és csökkenteni a levegő szennyezettségét.

Li egy helyi lapnak elmondta, hogy kártérítést szeretne a fojtó szmog miatt polgártársainak is. Mint mondta, keresetével azt akarja elérni, hogy az emberekben tudatosuljon: a szmognak ők az igazi áldozatai.

A több mint tízmilliós Sicsiacsuang a környező nehézipari gyárak miatt többnyire a legszennyezettebb levegőjű városok listavezetője. A város vezetői hétfőn döntöttek helyi forgalomkorlátozásról, amelynek eredményeképpen az autók egyötödét rendelték le az utakról. Úgy tudni, a környező nagy üzemeket is termelésük ideiglenes felfüggesztésére vagy korlátozására kötelezték.

Észak-Kínában immár hivatalos sajtójelentések szerint is rendkívül rossz a levegő minősége. A pekingi vezetés kedden azt közölte, hogy a fővárosban az egy köbméter levegőben mért, 2,5 mikron vagy annál kisebb méretű porszemcsék mennyisége (PM2,5) több helyütt meghaladta a 400 mikrogrammot, ami az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által ajánlott egészségügyi határértéknek legalább a 16-szorosa.


Kép forrása / Szerző: seader

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló

Sűrű szmogba borult Peking

Sűrű szmogba borult Észak-Kína és a főváros. A levegő szennyezettsége csaknem az összes kínai hírportál vezető híre ma.