Érdemi lépések a tisztább levegőért

Hír

írta: MTI
2013/07/28

Kína 277 milliárd dollárt fordít az elkövetkezendő 5 évben arra, hogy jelentősen csökkentse az üvegházhatású gázok kibocsátását.

Li Keqiang tartotta a szavát, a kínai miniszterelnök májusban tett ígéretet arra, hogy az eddigieknél jóval komolyabb eltökéltséget fog mutatni a környezetkárosítással szembeni harcban.

A kínai kormány az 5 éves program keretében a legszennyezetteb régiók megtisztítását célozza meg, elsősorban az Észak-Kínai Pekinget, valamint a Tiencsin és Hopej területeket. A tervek szerint 2017-re 25 százalékkal kívánják csökkenteni a levegő szennyezettségét.

A légszennyezettség okán a lakosság egyre növekvő elégedetlensége teljesen jogos, - gondoljunk például a pekingi szmogra, amelynek híre bejárta a világsajtót.

A probléma persze nem áll meg  a légszennyezettségnél, mivel - számos régióban - kiugrónak magas a talaj- és vízszennyezettség is. Nemrég széleskörű közfelháborodást keltett például, hogy a térségben jelentkező szmog "elvonulását" követően márciusban elpusztult disznók ezreire bukkantak a Shanghait ivóvízzel ellátó folyóban.

A problémát, és annak komplexitását természetesen a kínai kormány is látja, ezért a víz szennyezettségén is csökkenteni kíván, azonban egy külön program keretében, amelyről jelenleg még csak annyit tudni, hogy az elkövetkezendő 5 évben fog startolni. A környezetszennyezéssel kapcsolatos tüntetések száma - amelyekre a kínai kormány egyre jobban oda is figyel - folyamatosan növekszik. 1996 és 2011 között évente átlagosan mintegy 29 százalékkal nőtt, 2010 és 2011 között már 120 százalékos volt az emelkedés, így valószínűsíthető, hogy a vízvédelmi projekt sokkal gyorsabban be fog indulni, mint ahogyan arról jelenleg vélekednek a döntéshozók.

 

forrás: Reuters, MTI

A rovat új hírei

Hasonló

Azt a négyszázát!

Egy hónapja annak, hogy a Hawaii Mauna Loa vulkán tetején mért légköri széndioxid koncentráció elérte a 400 ppm-et.

Talajszennyezés Kínában

A művelés alatt álló mezőgazdasági területek legalább egy hatoda nehézfémmel szennyezett Kínában a becslések szerint.

A vízszennyezés ára

A vízszennyezés egyre nagyobb probléma. Nem csak a környezetet, de egészségünket is veszélyezteti.