A hullámokat elektromossággá alakító bójákat mutattak be egy nemzetközi energiaügyi konferencián

Hír

írta: MTI
2018/10/18

Hatodszorra rendezik meg a fenntartható energiagazdálkodás jövőjével, fejlesztési lehetőségeivel foglalkozó The Business Booster (TBB) nemzetközi konferenciát szerdán és csütörtökön, amelyen a hőtárolást megújító magyar HeatVentors is részt vesz. Az első napon bemutatkozott egy olyan svéd cég, amely a vízhullámokat elektromossággá tudja alakítani bóják segítségével.

Az idén Koppenhágában tartott esemény pártfogója az Európai Innovációs és Technológiai Intézet támogatásával működő InnoEnergy, a tanácskozás célja a zöldenergetika térhódításának segítése Európa-szerte.

A szervezők tájékoztatása szerint a rendezvény negyven országból több mint hétszáz résztvevőt hozott össze, akik között a startupok, a pénzügyi csoportok, valamint az energiaipar képviselői ugyanúgy megtalálhatóak, mint döntéshozók és a szabályozói környezet kialakítói. Az innovációkat bemutatók jellemzően befektetőket keresnek a technológiáikhoz.

Az eseményen részt vesz az InnoEnergy tavalyi PowerUp! versenyén győztes magyar startup, a HeatVentors csapata is (a HeatVentors-al készült nterjúnk itt olvasható). 
A cég egy speciális, a halmazállapotát megváltoztató anyaggal kínál hőtárolási megoldást. Így 90 százalékkal kisebb helyen és 20-40 százalékkal kevesebb energiaráfordítással tudja ugyanazt biztosítani, mint a vizes tárolók, ráadásul mindezt másfél és három év közti megtérülési időszak mellett.

A kétszáz támogatott startup között megtalálható egyik svéd cég a vízhullámokat elektromossággá képes alakítani bóják segítségével. A svéd energetikai ügynökség 8,2 millió eurót (2,6 milliárd forintnál többet) fektetett a nyáron a vállalatba.

Egy másik innovációt egy drónokat fejlesztő portugál cég mutatott be; a technológia lényege, hogy automaták ellenőrzik a szélerőművek lapátjainak esetleges sérüléseit, ami vizsgálatonként 1000 euró (több mint 320 ezer forint) megtakarítást eredményez.

Az InnoEnergy jelentést adott ki a konferencián az elért eredményekről.

Közölték, hogy a startupjaik 20-25 év alatt 5,5 millió tonnával csökkentik a szén-dioxid-kibocsátást - ami egyenértékű 47 ezer autó kivonásával a forgalomból -, és csaknem 810 millió eurót (mintegy 261 milliárd forintot) spórolnak energiaköltségeken. Már eddig is 1700-nál több munkahelyet teremtettek közvetlenül szerte Európában, és 56 ezer fejlődő országban élő emberhez juttattak el energiát - tették hozzá.

Diego Pavía, az InnoEnergy vezérigazgatója arról beszélt, hogy segítenek összekötni az üzleti élet szereplőit, és ez nem csupán a pénzről szól: az érintett startupok ténylegesen megváltoztatják a világot. Ázsiaiak és amerikaiak érkeznek Európába, hogy tanuljanak az itteniektől - jelezte.
Elena Bou, az InnoEnergy innovációs igazgatója optimista hangnemben szólalt fel, és úgy vélekedett, hogy a jövő elkezdődött.
Michael Sen, a Siemens igazgatótanácsának tagja a globális felmelegedésre utalva azt mondta, hogy a bolygó "lázas", ezért alapvetően változtatni kell. A megújuló energiaforrásoknak nagyobb szerepet kell kapniuk - nyomatékosította. Jelenleg négy folyamat formálja az energetikát Michael Sen szerint: a dekarbonizáció, a decentralizáció, a digitalizáció, valamint a kereslet növekedése. Közölte, hogy csökken a megújuló energiaforrások és a tárolás ára: a napelemek, a szélerőművek és az akkumulátorok is egyre olcsóbbak. Optimista nézet szerint 2050-re megfordulhat a jelenlegi arány, és már az energiaforrások kétharmada megújuló lehet - tette hozzá. Kitért rá, hogy kezdetben decentralizált módon termelték az energiát, például malmokban, és a kisebb szélerőművek terjedése ismét ebbe az irányba mutat. A digitalizáció és a mesterséges intelligencia segítségével optimalizálni lehet a folyamatokat - mondta az igazgatótanácsi tag. A kereslet növekedését a népesség gyarapodásával indokolta. Michael Sen úgy vélekedett, hogy "az új olaj" az elektromosság lesz, amely minden másnál sokoldalúbb.

A 2010-ben alapított InnoEnergy a fenntartható energiagazdálkodást érintő fejlesztések pártfogója Európában. A szervezet anyagilag támogatja az innovációt, a tantermektől egészen a vásárlókig.


Kép forrása: CorPower

forrás: MTI, CorPower

A rovat új hírei

Hasonló