FlyKly, az "okoskerék"

Magazin

írta: Kiss Gábor
2013/10/19

A FlyKly a bicikli hátsó kerekére szerelt tányér alakú, elektromos rásegítő szerkezet. Általa játszi könnyedséggel tehetünk meg hosszabb utakat is kerékpárunkkal.

Rengetegen vagyunk, akik legszívesebben biciklivel mennének a munkahelyükre, vagy épp az iskolába, esetleg moziba, színházba. A bringázás - a száguldozás mellett persze - jó alkalom a kalóriaégetésre is, nem beszélve arról, hogy általa mérsékelhető az üvegházhatású gázkibocsájtás.

Azonban - ember hajtotta eszközről lévén szó - meg kell válogatnunk, hogy milyen távolságra vagyunk hajlandóak elkerekezni bringánkkal, és akkor még beszéltünk a biztonságos tárolásról, parkolásról.

A FlyKly Okoskerék (Smart Wheel) teljesen új megvilágításba helyezi a kerékpározást: Egy, a bicikli hátsó kerekére szerelt tányér alakú szerkezetről van szó, amely a forgás által elektromos energiát termel és tárol, valamint rásegít a pedálozásra, így játszi könnyedséggel érhetjünk el a 25 kilóméter per órás sebességet. A szerkezet igen könnyű (4 kg), és gyakorlatilag bármilyen bringára felszerelhető. Mikor a kerékpáros tekeri a pedált, az eszköz dolgozni kezd, a hozzá készült mobilalkalmazással pedig nyomon követhetjük az elért sebességet is.

A FlyKly lopásvédelemmel van ellátva, mobiltelefon alkalmazásából egyetlen gombnyomással aktiválható a hátsó kerék rögzítése. Zárolt üzemmódban arról is értesítést kapunk, ha valaki elmozdítja helyéről biciklinket, ráadásul az alkalmazáson keresztül még az útvonalát is nyomon követhetjük.

A FlyKly Smart Wheel egyenlőre még csak prototípus, a Kickstarter oldalán támogatható. Már csak 14.000 dollár kell hogy összegyűljön a hátralévő egy hónap alatt, és a gyártás decemberben kezdetét veszi. Az előzetes tájékoztatás szerint 550 dolláros áron juthatunk majd hozzá. Egyébként nem ez az első ilyen szerkezet, 2011-ben startol a Massachusetts Institue of Technology által kifejlesztetett “Copenhagen Wheel”, amely működését tekintve hasonló a FlyKly-hoz, és okostelefon támogatással is rendelkezik.


FlyKly videó:

Copenhagen Wheel videó:

 

forrás: kickstarter.com

A rovat új hírei

Hasonló

GinzVelo hibrid tricikli

A GinzVelo névre keresztelt hibrid tricikli 160 kilométeres távot képes bejárni egyetlen feltöltéssel.