"Zöld péntek" néven környezettudatos közlekedésre ösztönző kampányt indítanak Romániában

Hír

írta: MTI
2021/03/10

A közlekedés során kibocsátott szén-dioxid-mennyiség több mint 70 százaléka a közúti közlekedésből származik, ezért  Romániában a környezetvédelmi minisztérium "zöld péntek" elnevezésű programot indít, amely arra ösztönzi az autósokat, hogy péntekenként környezetkímélő járműveket használjanak.

A környezettudatos közlekedés népszerűsítéséről Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter beszélt. "Ez egy kampány lesz, amely a társadalom környezettudatosságát erősítené" - mondta. Egyik hosszú távú célkitűzése rávenni a rendszerint autóval közlekedőket, hogy péntekenként kerékpárt, elektromos rollert, közösségi közlekedési eszközt használjanak, vagy gyalog közlekedjenek.

Tánczos Barna szerint elsősorban az országos és helyi közintézmények vezetőségeit és alkalmazottait szólítja meg a kezdeményezés, de a magáncégek, civil szervezetek és a civil társadalom mozgósítását is célul tűzték ki. Közölte, hogy első lépésben egyebek mellett az államelnöki hivatal, a kormányhivatalok és a romániai nagyvárosok helyi önkormányzatai csatlakoznak a kampányhoz.

Hozzátette, hogy várhatóan minden romániai közintézményben négyből legalább egy alkalmazott péntekenként autó helyett más közlekedési eszközt választ. A program részeként továbbá biciklitartókat és elektromos töltőállomásokat helyeznek el közintézményeknél, emellett a közösségi közlekedést országosan díjmentessé tennék pénteken, de a közösségi közlekedés villamosítását is tervezik.

A szaktárca közölte, hogy a közlekedés során kibocsátott szén-dioxid-mennyiség több mint 70 százaléka a közúti közlekedésből származik, egy ember átlagosan több mint 7000 kilogramm szén-dioxidot termel évente, ebből a legtöbbet a saját személygépkocsija használatával.


Kép forrása: pexels.com / Szerző: Snapwire


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló