Alvás 16 emelettel a föld alatt: Földalatti luxushotel épül Sanghajban

Magazin

írta: Admin
2012/10/25

45 kilométerre a metropolisz központjától, a kínai Tienma lábánál épül az az egyedülálló szállodai komplexum, amelynek 16 emelete a föld alá nyúlik. Több helyen csak ötcsillagos vízeséses hotelnek becézik.

A 380 szobás hotelt egy korábban kőfejtőként szolgáló 100 méter mély, 240 méter hosszú és 160 méter széles medencébe tervezték, ahol 19 emeletéből csupán három lesz majd a föld felett. A tervezési feladatokkal a távol-keleti projektjeikkel is méltán híressé válló, angliai WS Atkins mérnöki irodát bízták meg. Az épületegyüttes modern, ám mégis visszafogott, a környező tájba pedig beleillik majd, ahogyan az a látványterveken is megtkeinthető. A zöld tetőteraszok illetve a geotermikus energiatermelés, valamint a "zöld" fűtési rendszer mind-mind arról tesznek tanúbizonyságot, hogy az InterContinental Hotelcsoport felkérésére tervezett szállodánál a környezettudatosság bizony fontos szerepet játszik.

A beruházás értéke 600 millió jüan (több mint 21 milliárd forintnyi), a komplexum átadása várhatóan 2015 első negyedéve.

Az épület tervei szerint készül egy, a hotel alatt húzódó, 10 méter magas akvárium, víz alatti étterem, ezer fő befogadására alkalmas konferenciaterem, és vízi sportokra specializálódott szabadidőközpont is. Ha pedig sport, akkor legyen extrém is, így sziklamászást, bungee jumpingot is kínáló sportcentrum kiépítése is a tervek közt szerepel.


Képek forrása: Shanghai Shimao Property Group, webhely (a képeket a Huffington Post oldalán is megtaláltuk, szintén a holding nevére hivatkozva)

 

A rovat új hírei

Hasonló

Ökovárosok: Curitiba

Előző cikkünket folytatva nézzük, mire volt képes egy zseniális építész-politikus Curitibában.

Ökovárosok: Masdar

A tervek szerint 22 milliárd dollárból jön létre a világ legnagyobb ökováros beruházása.

Égi városok, függőleges farmok

A légszennyezésre az égig érő városok, a túlnépesedés miatti élelmiszerhiányra a vertikális farmok jelenthetnek megoldást?