Divat, bringásokra szabva

Magazin

2013/02/15

A rendszeresen bringázóknak fontos, milyen öltözékük van. Egyre inkább szempont a praktikum és a biztonság mellett a trend is. Bringadivat, tetőtől talpig.

Bringadivat, a bicajos ruhatrend
A kerékpáros kultúra hazánkban is intenzíven fejlődik. Az elmúlt évtizedben, köszönhetően többek között a Critical Mass rendezvényeknek, és a különböző zöld, környezettudatos közlekedést, alternatív megoldásokat szorgalmazó kampányoknak, jelentősen megugrott a napi szinten, munkába vagy iskolába is rendszeresen biciklivel közlekedők száma. A bringásokkal együtt pedig, elsősorban a futár közösségektől eredeztethetően, speciális bringás szubkultúra is kialakult. Ezen belül a bringázás, annak felszereltsége, valamint a különböző szokások mellett az öltözködésnek is megvan a maga trendje. A bringás öltözetnek azonban nem csak divatosnak kell lennie. Praktikusan kell alkalmazkodnia a külső körülményeknek, időjárási viszonyoknak, valamint használója biztonságát is kellőképpen szolgálnia kell.

Ezeket a szempontokat figyelembe véve alkotta meg kollekcióját Érces Tamás ruhatervező, aki maga is rendszeresen kerékpározik. Saját elmondása szerint munkadarabjai mind biciklizés közben jutottak az eszébe, ezután következhetett tervezésük, valamint tesztelésük. Eredetiek, megbízhatóak, és nem utolsósorban biztonságosak.

Itt van mindjárt a Bringadivat sorozat elsőként ismertté vált darabja, a feltűnő fényvisszaverő pánt. Ezek különböző színben kaphatóak, hogy mindenki megtalálja köztük a maga stílusának megfelelőt. Tépőzárral erősíthetőek fel, amely sokkal biztonságosabb, mint a hagyományos, rápattintós változat.

Nagyon jó ötlet a különleges nadrágszárvédő, amely több hagyományos bicajos problémára kínál megoldást. Egy tépőzárral fel- és levehető, bokára erősíthető pántról van szó, amelynek használatával elkerülhető mind a zokniba tűrt nadrág, mind a szabadon maradó boka, és sem olajos nem lesz a nadrágunk, sem a lánc nem szaggatja szét. Ráadásul, a nadrágszárvédő mosható, így nem probléma az intenzív használat sem. Ráadásul környezettudatos, hiszen újrahasznosított anyagokból, régi ruhákból készül. Ha pedig mindez nem elég, még viselője biztonságára is ügyel, hiszen a párban kapható nadrágszárvédő bal oldali darabja jól látható fényvisszaverő csíkkal van ellátva. Ez azért remek, mert könnyen és jól észrevehető, hiszen az autók lámpája lefelé, a forgalomban haladó bringás lába felé világít.

Érces gondolt a csomagok szállítására is, hiszen a csomagtartó sokszor nehézkesen használható, nem minden típusú kerékpáron praktikus illetve használható, és nehéz olyan táskát találni, amelyik kényelmes is, és a célnak is megfelel. A magyar tervező ezért saját táskákat is készített a Bringadivaton belül. A végeredmény szintén újrahasznosított anyagokból készült, kreatív és kombinálható. Molinókból és kartonból, illetve hevederekből kombinálható táskarendszert gyártott, amely a szállítandó csomagoknak, illetve a szállító teherbírásának megfelelően kombinálható.

Tetőtől talpig
Bringázás közben persze nem csak a divat, valamint láthatóságunk biztosítása fontos. Testi épségünk is elsődleges szempont, nem véletlenül írják elő a közlekedési szabályok a kerékpárosok számára is a sisak használatát. A kínálatból azonban nem egyszerű kiválasztani a legkényelmesebb és legpraktikusabb darabot, amely kellően szolgálja fejünk biztonságát. Nagy öröm, hogy sisakból is magyar fejlesztést ajánlhatunk. Filczer Balázs ötlete, a DORA sisak az IBDC (International Bycicle Design Competition, Nemzetközi Kerékpáros Dizájnverseny) 2013-as rendezvényén dizájndíjat nyert. Munkája 590 pályaműből került be a 22 díjazott közé.

A DORA specialitása abban rejlik, hogy nem csak testi épségünket, hanem a fentebb említett láthatóságot is szolgálja, két fontos biztonsági szempontot egyedülállóan ötvözve ezzel. A sisak ugyanis maga is önálló fényforrás, amely könnyen észrevehető sötétedés után is a forgalomban. A fény éppen arra világít, amerre nézünk, a legnagyobb ötlet pedig a sisakban elhelyezett irányjelző. Az indexlámpák egy Bluetooth segítségével vannak kapcsolatban a kormányra szerelt kontrollerrel, amelynek működtetésével a lámpa a megfelelő irányban villogni kezd kanyarodáskor. Ezzel nem kell elvenni a kezet a kormányról a kanyarodási szándék egyértelmű jelzéséhez. A sisak lámpáit egy újratölthető, beépített akkumulátor működteti. A DORA működéséről íme az összefoglaló.

 

 

forrás: mtro.hu

A rovat új hírei

Hasonló

Sikkes bringások

A divat világában örökös harc dúl a legjobb tervező cégek között a vezető piaci helyekért. Nincs ez másképp a bringadivat ...