Olaszországban is törvényt hoztak az élelmiszeradományozásról

Hír

2016/08/10

Először kapott jogi definíciót Olaszországban a „felesleg” és a „pazarlás”, a törvény emellett tisztázza az eltarthatóság és a lejárat fogalmait is.

A kamara még márciusban szavazta meg a szabályozást, majd a szenátus is igent mondott rá. Maurizio Martina mezőgazdasági miniszter szerint ez a döntés a 2015-ös milánói Expo egyik legkézellfoghatóbb és legszebb eredménye és az itt született Milánói Charta elveinek gyakorlatba ültetése. A világkiállítás témája Nutrire la Pianeta - Táplálni a bolygót - volt.

Az intézkedés fél évvel a franciaországi után érkezett, és néhány dologban eltér tőle, például, míg a francia törvény alapja a büntetés, Olaszországban a bürokratikus eljárás egyszerűsítése volt a cél. Először kapott jogi definíciót Olaszországban a „felesleg” és a „pazarlás”, a törvény emellett tisztázza az eltarthatóság és a lejárat fogalmait. Meghatározza például, hogy a kenyér csak a gyártásától számított 24 órán belül adományozható. Fontos szempont volt, hogy minél egyszerűbbé tegyék az adományozás folyamatát, figyelembe véve a higiéniai követelményeket és a nyomonkövethetőséget.

A törvény lehetővé teszi a termőföldön maradt termények összegyűjtését és elosztását, valamint azt, hogy az emberek az étteremből hazavigyék a maradékaikat. Nemcsak non-profit szervezeteknek, hanem az állami szerveknek is lehet adományozni, és nemcsak ételt, hanem hibás cimkéjű gyógyszert is, ha a betegtájékoztató és lejárati idő nem hibás.

Az adományozással kapcsolatban tényleg kevesebb lesz a papírmunka, nem kell például nyomtatványt kitölteni az adományokról, és az ételpazarlás elleni „mozgalomnak” az iskolai, céges és kórházi menzák is részei lesznek. Emellett a Mezőgazdasági Minisztérium támogatni fogja az élelmiszer helyben termelését.

Az egyik olasz cég kiszámolta, hogy ha minden közintézmény félretenné a napi maradékot, vagyis körülbelül 20 tál ételt, akkor naponta körülbelül 7 millió fogást lehetne szétosztani. A Pasto Buono nevű non profit kezdeményezés vezetője, Gregorio Fogliani azt nyilatkozta, hogy ők jelenleg átlagosan évi 500 000 fogást mentenek meg, ezt szeretnék legalább egymillióra emelni.

 

A rovat új hírei

Hasonló

Kevesebb élelmiszer kellene?

Évente körülbelül 1,3 milliárd tonna élelmiszer kerül a szemétbe, a Föld népessége pedig egyre csak nő.

Szemétben az élelmiszer

A magyarországi háztartásokban a megvásárolt élelmiszerek 10%-a kerül kukába. Tudatos vásárlással körülbelül 50.000 Ft-ot ...

Étel a kukában

Kétszáz millió embert lehetne jóllakatni a Kínában elpazarolt élelmiszerrel. No de mi a helyzet a világ más részein?