Zöld utat kapott a Lehetetlen Hamburger

Hír

2018/07/29

A húsmentes hús alapja egy olyan fehérje, mely az állatokban és a növényekben egyaránt megtalálható.

Korábban már írtunk az Impossible Foods (Lehetetlen ételek) nevű, amerikai cég kutatásáról, melynem keretében több évig dolgozott azon, hogy a hagyományos húshoz megszólalásig hasonlító húspótlót találjon. Kísérleteiket nemcsak siker koronázta, de vegán hamburgerhúsukat immár az amerikai Élelmiszerfelügyeleti Hivatal is biztonságosnak nyilvánította.

Környezetbarát hús
A Lehetetlen Hamburgert abból a vágyból született, hogy környezetbarátabb megoldást találjanak a táplálékelőállításra. Az állattenyésztés hatalmas erőforrásokat emészt fel, nagy földterületet, sok takarmányt és sok vizet igényel, emellett a gépek üzemeltetéséhez szükséges kőolaj mennyiségét is figyelembe kell venni. A növényi alapú étkezés tehát sokkal gazdaságosabb, mint az állati, ahogyan erre Bill Gates is felhívta a figyelmet, de az ember nehezen mond le a húsról. Bár többféle húspótlót is lehet kapni a tofutól a szejtánig, egyik sem adja vissza a hús ízét és állagát.

A mágikus molekula
Az Impossible Foods csapata öt évet töltött a laboratóriumban, hogy feltárja a minden igényt kielégítő húsutánzat titkát, mely minden szempontból hasonlít a valódira. Így sikerült izolálniuk a hem-fehérjét, mely például a vörösvértestekben is megtalálható, és a hús ízéért is felelős. Ez a kulcsmolekula ugyanakkor nemcsak a húsban, hanem egyes növényekben, például a szójában is megtalálható. A szójagyökérből készült növényi hem a Lehetetlen Burgernek kevesebb, mint két százalékát teszi ki, emellett gabona- és krumplifehérje, kókuszolaj és különböző vitaminok találhatók az innovatív ételben.

Nincsenek mellékhatásai
A cég még 2014-ben küldte el bevizsgálásra az ételt az USA Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyeleti Hivatalának (FDA), mely aggodalmának adott hangot a csodamolekulával kapcsolatban, attól tartva, hogy a burgerben nagy mennyiségben található, szójából származó leghemoglobinnak káros hatásai lehetnek. A szója gyökerét ugyanis jellemzően nem használják emberi fogyasztásra. Az Impossible Foods ezért patkányokon tesztelte az ételek biztonságosságát, és az eredményeket látva az FDA hivatalosan is biztonságosnak nyilvánította a készítményt.

Az Impossible Foods közleményében hangsúlyozta, hogy a patkánykísérletek során bebizonyosodott, az összetevőnek akkor sincs semmilyen káros hatása, hogyha sokkal többet fogyasztunk belőle, mint amennyi egy átlagfogyasztó esetében valószínűsíthető. A további tesztekből az is kiderült, hogy igen kicsi az anyag allergenitása. Bár az Impossible Burger eddig is forgalomban volt, és több, mint 3000 helyszínen árulták az Államokban, a hivatalos álláspont megerősítheti az eddig kétkedő fogyasztókat is abban, hogy biztonságos étel kerül a tányérjukra.

forrás: engadget.com, impossiblefoods.com

A rovat új hírei

Hasonló

Vegán hentesbolt nyílik

A Növényevő hentesek kolbászairól állítólag meg sem lehet állapítani, hogy nincs bennük hús.

Ételinnováció: Vegánszalonna

Az Egyesült Államokban sokféle étel készül laborban. Íme a húspótlók legújabb generációjának úttörője, az algából ...