A szörnygödör növekedett!

Magazin

2014/07/28

A Bayou Corne-ban keletkezett bányató lassan bekebelezi a louisianai kisvárost.

Korábban írtunk a beomlott sóbánya helyén keletkezett, mindent bekebelező és egyre növekvő szörnygödörről. Az elmúlt két évben a víznyelő óriásgödör mérete megtöbbszöröződött, 2014 tavaszára több mint a hússzorosára nőtt!

Rémálom Bayou Corne-ban
2012 júniusában a kellemes kis lousianai település, Bayou Corne lakosai alatt megrendült a föld, a helyiek még aznap különös bugyborékolásra lettek figyelmesek. Csak több hét után derült fény arra, hogy a rejtélyes jelenségért a város sóbányája, pontosabban az azt üzemeltető cég, a Texas Brine felelős, az intézkedésekre pedig egészen augusztusig kellett várni. A vállalat az úgynevezett befecskendezéses fúrásos technikát alkalmazta: Ennek lényege, hogy a felszínen található és mélyen a föld alá nyúló sókupolába kutakat fúrnak, amelyeket az elárasztásuk után nagy nyomású vízzel mosnak át, így juttatva a felszínre azt a sóoldaltot, amelyből speciális finomítókban ipari sót, klórt és natrium-hidroxidot nyernek ki. A cég szakemberei nagy valószínűséggel nem, vagy csak igen felületesen mérték fel a területet, a föld alatti omlásveszély esélyét pedig még növelhették is azzal, hogy az ajánlottnál jóval több fúrást végeztek. A sókupola végül beomlott, a bánya helyén tátongó üreg azóta is folyamatosan terjeszkedik, és nyel el mindent, ami az útjába kerül, a talajt, az erdőt és a házakat.

 

Folyamatos növekedés - vajon hol a vége?
2012-ben a gödör mérete körülbelül 1 hektárnyi (10 000 m2) volt. 2014. február végére már 26 angol holdra (105 218 m2) nőtt, áprilisra pedig 29 hold (117 358 m2) terjedelművé vált, növekedése pedig azóta sem állt meg. Összehasonlításképpen, a Budapesten található Hősök tere teljes területe, a műtárgyak nélkül körülbelül 28 000 négyzetméter, tehát a szörnygödör április végén kalkulált mérete a Hősök tere közel négyszerese!

A geológusok szerint akár még kétszer ekkorára is nőhet, bár a 2014 januári adatok szerint némileg lassult a tágulása. Ugyanakkor, mivel ilyen jelenségről nincs tapasztalatuk a szakembereknek sem, ráadásul az üregben sokkal több a gáz, mint azt először gondolták, nehéz megjósolni a további növekedés mértékét.

 

Ördögi körforgás
Az üregben folyamatos körforgás zajlik: miközben tör föl a gáz, és törmeléket hoz fel magával a mélyből, újabb tér nyílik, melybe belecsúsznak a környező területek. A szakértők szerint akkor fog stabilizálódni a helyzet, ha a szilárd anyagnak végre sikerül betömnie a beomlott bányaüreget. A Texas Brine a gáz elégetésével próbálja megakadályozni az újabb tartalékok feltörését - eddig körülbelül 8 millió köbméter gázt égettek el.


Száműzött lakosok
Bár a katasztrófa után megkezdték a lakosok kitelepítését, sokan ragaszkodtak otthonaikhoz. 2014 márciusában az ott maradottak többségének is távoznia kellett, legalábbis ideiglenesen, a legfrissebb információk szerint 19 hónapra. Louisiana állam 2013-ban pert indított a vállalattal szemben, azóta már a lakók is perben állnak a Texas Brine-al. Az ott élő 65 családból eddig 45 adta el ingatlanát a cégnek. A katasztrófa nemcsak az embereket, de a helyi növény- és állatvilágot is érinti, ennek hatását azonban még nem vizsgálták.


Video egy jóval kisebb víznyelőről. Látható, ahogyan minden útjába kerülő tereptárgyat "beszippant.

 

Ön maradna, ha ott élne?

A rovat új hírei

Hasonló

A rovat legolvasottabbjai

Vizeink fele sem egészséges!

Jelenleg az európai felszíni vizek csupán 40%-a egészséges. Magyarország vizeinek pedig kevesebb mint 20%-a van jó ökológiai ...