„A víz maradjon ott, ahová esik!” - Változásra van szükség a hazai vízgazdálkodásban!
Hazánk csatornarendszere több mint 42 ezer kilométeren át hálózza be országunkat, azzal a céllal, hogy mielőbb megszabaduljunk a látszólag felesleges víztől. De valóban felesleges? Szakértők szerint évente három Balatonnyi, azaz több mint 5 köbkilométer vizet pazarlunk el évente, miközben egyre nagyobb aszályoktól szenvedünk, és egyre nagyobb területeket fenyeget az elsivatagosodás veszélye.
Aszály a tiszai ártéren 1982-benForrás: commons.wikimedia.org
Szerző: Takács István
Magyarország 2020-as aszálytérképeForrás: www.met.hu
Szerző: OMSZ
Belvíz MarcaltőnForrás: commons.wikimedia.org
Szerző: Zajza
Ártéri erdő a DunánálForrás: commons.wikimedia.org
Szerző: Osvald Olivér
A múlt század első feléig a földet művelő ember pontosan ismerte a természetet, alkalmazkodott annak törvényeihez. A szocializmus évtizedeiben aztán olyan elvek alapján kezdtek neki vízrendszerünk szabályozásához, mely alaposan megbolygatta azt, hatását pedig máig bőrünkön érezzük: az akkori elgondolás szerint az országba bezúduló, vagy nagyobb esőzések alkalmával leeső pillanatnyi vízfeleslegtől mielőbb meg kellett szabadulni, a csapadékvizet így a Fekete-tenger irányába terelték. Az akkor megalkotott, több mint félévszázados szabályok - melyek persze nem vehették még figyelembe a pár évtized múlva már megtapasztalható éghajlatváltozás okozta szélsőséges időjárási jelenségeket, így többek közt az aszályos időszakokat és a hirtelen nagy mennyiségben lezúduló csapadékot - máig érvényben vannak. Olyannyira, hogy a gazdálkodók, környezetvédők és tudósok napjainkban is folyamatosan adminisztratív akadályokba és értelmetlen jogszabályokba ütköznek.
| Magyarország az éghajlatváltozás valószínűsíthető következményeit tekintve Európa egyik legsérülékenyebb országa: a szakemberek 2021-2050 között minden évszakban szinte az ország egész területén 1 Celsius-fokos hőmérsékletemelkedéssel számolnak. Az évszázad végére pedig a nyári hónapokban több mint 4 fokos melegedés is lehetséges. A csapadék mennyisége és eloszlása is változni fog: a következő évtizedekben 5, az évszázad végére akár 20 százalékkal is csökkenhet a csapadék mennyisége, míg ősszel és télen jóval több várható a megszokottnál. Az eddigi évszakos csapadékeloszlás átrendeződése szintén folyamatban van: néhány alkalom alatt érkezhet akkora csapadékmennyiség, mely korábban több tavaszi-nyári hónap alatt hullott le, mindeközben a szárazabb, aszályosabb időszakok nyáron drasztikusan megnövekednek majd. |
A Karátson Gábor Kör ökopolitikai pódiumvita-sorozata ősszel is folytatódott, eddig Tatán, Gödön, Budapesten és Kiskunfélegyházán rendezték meg az eseményt egy-egy országos jelentőségű környezeti konfliktusra fókuszálva az érintett civil szervezetek közreműködésével. Október 31-én került sor a „Lássuk Uramisten, mire megyünk ketten, avagy hogyan (ne) csináljunk az országból sivatagot” című rendezvényre, melynek témája ezúttal a vízhiány, pontosabban az értelmetlen vízgazdálkodási gyakorlat volt.
Nagy veszélyben a homokhátság!
Az elsivatagosodás extrém példája a Duna-Tisza-közi Homokhátság, ahol az 1970-es évek óta 2-5 méterrel csökkent a talajvíz szintje, de van, ahol tízméteres csökkenést is mértek. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) a Homokhátságot már a félsivatagos övezetbe sorolta. 2017-ben szerkesztőségünk is megkapta azt a nyílt levelet, melynek szerzői Jászszentlászló, Szank, Móricgát községek önkormányzatai, a Dong-ér - Kelő-ér vize Egyesület és az Szövetség az Élő Tiszáért.
Magyarország 2020-as aszálytérképeForrás: www.met.hu
Szerző: OMSZ
Kajner Péter, az ELTE humánökológia szakának oktatója szerint a homokhátságot érintő elsivatagosodás problémája a magyar folyószabályozási gyakorlatig, a folyó és az árterek közti kapcsolat eltűnéséig vezethető vissza.
Magyarország aszálytérképén nagy vörös folt jelzi az Alföld és a Tisza vidékén húzódó száraz területeket. Kajner szerint pár évtized múlva ez a vörös folt a Dél-Dunántúltól egész Északkelet-Magyarországig fog húzódni, ha nem teszünk valamit. A Homokhátságon akkora a vízhiány, hogy a fák már a nyár közepén hullatni kezdik a leveleiket. Mindez annak tudatában megdöbbentő, hogy évente annyi vizet eresztünk le a csatornarendszerünkön keresztül, amivel háromszor is meg lehetne tölteni a Balatont.
Fontos lenne, hogy a különböző időjárási jelenségeket „ki tudjuk egymás ellenében játszani”, hiszen ugyanazt a területet aszály, belvíz, és árvíz is sújthatja az év különböző szakaszaiban. Ehelyett minden beruházás célja a víz elvezetése. Pedig ragyogó nemzeti szintű stratégiák léteznek és papíron már szerepel a vízvisszatartás, a szántóföldi művelés helyenkénti elhagyásának támogatása is.
"Előrelépés lenne idehaza, ha például a mélyártereket tározóként tudnánk használni, változtatni tudnánk a területgazdálkodáson. A Vásárhelyi-terv révén a 2000-es évek nagy árvizei után megépült hat olyan tározó, amely nagy özön esetén bevethető, csökkentve ezzel a térség terhelését." - mondta Kajner Péter.
Az is gond, hogy a gazdálkodókban még élnek a régi megszokások: a víz problémát, kárt jelen - ha nincs, vigyék oda, ha van, vigyék el onnan. "A tározókat eddig mindössze egyszer nyitották meg, ilyen esetben, vagyis ha elárasztják őket, kártérítést kell fizetni az ott gazdálkodóknak” – meséli Kajner – "Ne csak árvízi kockázatcsökkentés legyen cél, hanem természetkímélőbb, a helyi közösségek számára jobb megélhetést biztosító gazdálkodás jöjjön létre, szemben a megszokott, szinte kizárólagos szántóföldi-legeltető funkcióval. Erről azonban eddig nem sikerült az ott gazdálkodó emberek többségét meggyőzni. Hiába: ide vezetnek a megszokások, az ösztönzés hiánya, a jogi akadályok.”
Ugyanakkor a víztározás sincs teljesen megoldva: nincsenek puffer területek, a víztározás nem része a tájnak. Ezenkívül a Homokhátság térségében gyakran gond a talajvízszint csökkenése is, amiért egyértelműen a klímaváltozás és az emberi tevékenység tehető felelőssé. Például a rétegvíz kitermelés vagy a vízzáró rétegeket átfúró szénhidrogén-bányászat, ami nyomán egyszerűen elillan a víz.
Belvíz MarcaltőnForrás: commons.wikimedia.org
Szerző: Zajza
Globális vízkrízis előtt állunk
Az esemény következő előadója Dedák Dalma, a WWF Magyarország munkatársa volt, aki kiemelte: vizeink 90-95 százaléka a határon túlról érkezik, így különösen fontos szerepe van a vízgyűjtő területeknek, Magyarországnak pedig óriási lehetőségei vannak az átfolyó víz lassítására, visszafogására.
A 19. században hatalmas volumenű folyószabályozási, területrendezési beruházások folytak hazánkban, és ez határozza meg mai napig életünket. És gondolkodásunkat. Mai is sokan úgy vélik, van vizünk bőven, holott globális vízkrízis előtt állunk. Világszerte. így nálunk is egyre markánsabb aszályok, intenzívebb árvizek várhatók, az időjárás szélsőségesebb lesz. Ezek nagy részét nem tudjuk befolyásolni: „A csapadék időbeli eloszlására nem tudunk hatni, a víz térbeli elosztására viszont valamennyire igen” – mondta Dedák Dalma.
„Sokan megértették a gazdálkodók közül is, hogy lépni kell, de a hazai jogrend ezt még nem követte” – folytatta Dedák. – „Ha egy gazdálkodó úgy dönt, szeretne a saját termőföldjén víztározót, vízvisszatartó rendszert építeni, akkor ezekre a területekre a továbbiakban nem kaphat támogatást, ez a terület a nyilvántartás szempontjából megszűnik a termőföld része lenni. Vagyis innen nézve: veszteség.”
Jelenleg nincs olyan jogi és gazdasági ösztönzőrendszer, amely a víz megtartására hat. Az agrártámogatások 75 százaléka a gazdálkodók tíz százalékához kerül. Elvileg a maradékból jutna az agrár környezetgazdálkodási programokra, de ezek pénzhiány miatt hamar kimúlnak. Ráadásul a vizet az állami döntéshozatal szintjén nem tekintik a termelés részének. A termelő beruházásokhoz képest pedig csak harmadannyi támogatás vehető fel azokra az eszközökre, műtárgyakra, amelyek a vízvisszatartást szolgálnák.
"Megoldás az lehetne, ha a gazdálkodók összefognának, jeleznék igényeiket, és azokat sikerülne érvényesíteni a készülő uniós költségvetésben, mely meghatározza majd a közös agárpolitika következő hét évét. „Fontos, hogy minél kevésbé függjünk más országoktól – és ugyanez igaz a vízgazdálkodásra is” – zárta előadását a WWF munkatársa.
| Az utóbbi időben Európa-szerte súlyos aszályok nehezítik meg az emberek életét. A WWF 2019-ben kiadott jelentése szerint az EU-s országok nem megfelelő vízgazdálkodása tovább súlyosbítja az aszályok okozta károkat. A túlszabályozott, szennyezett vagy az ember növekvő vízfelhasználása miatt apadó vízkészletű folyók, tavak élővilágának változatossága csökken, ez pedig még sebezhetőbbé teszi őket. A tagállamok ráadásul továbbra is gyengíteni szeretnék a Víz Keretirányelvet - amely uniós jogszabályként vizeink védelmét célozza. A rossz vízgazdálkodási gyakorlatok következtében veszélybe kerül a jövőbeli vízellátásunk, és a vízi ökoszisztémák is sokkal nehezebben fognak megbirkózni az éghajlatváltozással. |
Ártéri erdő a DunánálForrás: commons.wikimedia.org
Szerző: Osvald Olivér
„A víz maradjon ott, ahová esik!”
Toldi Csaba, a jászszentlászlói Dongér-Kelőér Vize Egyesület képviseletében sikeres példát mutatott be arra, hogy önkormányzatok és gazdálkodók összefogásával, ill. a helyi vízmű jóváhagyásával igenis lehet tenni a jobb vízgazdálkodásért. Sikerült elérniük, hogy a mellékcsatornákon maguk szabályozhassák elzárással-megnyitással a vízszintet, területeik vízellátását.
Bugacon a hatvanas évek előtt hatalmas mocsaras, tavas terület volt, amit lecsapoltak, csatornázással teljesen kiszárítottak, míg a föld teljesen el nem értéktelenedett. Csupán homokos, púderszerű talaj maradt vissza. A víztársulások megszűnésével a csatornákat, műtárgyakat nem gondozták tovább, a víz pedig egyszerűen elfolyt a területről.
Ma már az egyesületnek 72 darab jegyzett talajvíz megfigyelő kútja van, ezekben tudják szemmel tartani a vízszint emelkedését, ha sikerül elzárni a csatornákat. Az elzárás fontos, különben május végéig minden víz elfolyna, kiszáradna a terület. Ahol viszont időszakos, három hetes vízborítás alá tudják venni a földeket, ott lényegesen jobb termést érnek el. Például a vízvisszatartott területeken háromméteres kukorica nőtt, míg a nem ellátott területen csak fejmagasságig érnek ugyanolyan vetőmaggal, ugyanolyan talajviszonyok mellett.
A jászszentlászlói modellt egyre többen szeretnék követni, sőt, van, ahol már léptek is: Üllés alpolgármestere, Juhász Attila számolt be róla, hogy a térségben már több helyen mesterséges tavakban fogják vissza a többletvizet. Itt már a vízi madarak is megjelentek, kócsagok, gémek élnek az egykori homokos földek helyén. A jászszentlászói modell pedig már a Szegedi Tudományegyetem oktatási anyagába is bekerült.
Persze még sok probléma adódik, és sok feladat vár az újítókra. Fontos lenne például az erdősítés, az árterek fás kiszélesítése, ám forrás még nem létezik ilyen programra.
Az is hatalmas előrelépés lenne, ha a civil szervezeteket is bevonnák a hivatalos döntés-előkészítésbe, stratégiai tervezésbe, ám erre nem nagyon van példa.
Képek forrása: 1. commons.wikimedia.org / Takács István; 2. OMSZ; 3. commons.wikimedia.org / Zajza; 4. commons.wikimedia.org / Osvald Olivér
