Zöld pápa lesz-e Ferenc?

Magazin

írta: Streit Nóra
2013/03/20

A kérdés inkább így hangzik helyesen: zöld vagy még zöldebb lesz-e, mint elődjei - II. János Pál és XVI. Benedek után ugyanis feltehetően Ferenc pápa is az egyre környezettudatosabb egyházi világnézet képviselőjévé válik.

"Legyünk figyelemmel az egész teremtett világra, a környezetre és minden élőlényre, különösen az elesettekre, a szegényekre" mondta Ferenc pápa tegnapi beiktató beszédében. "A hatalom mindig szolgálat, a pápa szolgálata, hogy megőrizze Isten népét" folytatta a katolikus egyházfő. Arra kérte a világ gazdasági és politikai vezetőit, hogy ők is legyenek a teremtett világ őrzői. 

Az eredeti nevén Jorge Mario Bergoglio-ról még nem tudni biztosan, hogy ő is kiérdemli-e majd a „zöld pápa” címet, ám e szavak és már névválasztása is erre enged következtetni: Szent Ferenc ugyanis az állatok és a környezet védőszentje.

További bíztató körülmény, hogy Ferenc pápa vállaltan egyszerű életmódot folytat. Érsekként sem tartott autót, ehelyett tömegközlekedéssel járt, ha Rómába kellett utaznia, turistaosztályon repült. Szerény lakásban lakott Buenos Aires-ben, az Érseki palota helyett, elődje bíborosi öltözetét használta, de szívesebben járt egyszerű fekete öltözetben. Pápává választása után sem szakított puritán szokásaival, az argentin hívek figyelmét pedig felhívta, hogy ne utazzanak Rómába a beiktatásra, az útiköltség árát inkább adják rászoruló embertársaiknak.

A vallás és a környezetvédelem között a kapcsolat pedig éppen ez, a szegények iránti felelősségérzet – az egyre fokozottabb környezeti kihívásokra adott helytelen vagy késői válaszok ugyanis a legkiszolgáltatottabbakat érintik a legkedvezőtlenebbül. Őket pedig képviselni kell, hiszen mint ahogy II. János Pál fogalmazott 1990-ben, "az ökológiai válság erkölcsi kérdés", különösen a fejlődő világban.

II. János Pál tekinthető tehát az első környezettudatos pápának, de igazán „zöld pápává” már XVI. Benedek vált, aki 8 hivatali éve alatt jelentős részt vállalt a globális éghajlatváltozás elleni küzdelemben. Beszédeivel igyekezett meggyőzni a világ vezetőit, hogy vegyék komolyan a bolygónknak okozott kárt: "ha azt akarjuk, hogy igazságosság és béke legyen, meg kell védenünk az élőhelyet, amely ezeket fenntartja a számunkra" – mondta Benedek 2010-ben, a Béke Világnapján. Nem sokkal később a befolyásos Pápai Tudományos Akadémia egy jelentést adott ki az éghajlatváltozásról azt ajánlva, hogy a világ vezetői csökkentsék a szén-dioxid-kibocsátást, a meglévő szennyezést, és készüljenek fel a változó éghajlat elkerülhetetlen hatásaira.

Benedek emellett „hazai pályán” is tett lépéseket, ő hagyta jóvá azt a tervet, amely a vatikáni VI. Pál terem tetejére felszerelt több mint 1000 napelem segítségével fedezi az egész épület energiaigényét. Ő engedélyezte továbbá 2007-ben a Vatikán számára magyar erdő telepítését, amely megváltja az egyházi állam széndioxid-kvótáját, lehetővé téve ezzel a városállam széndioxid-mentességét, a világon egyedüliként. 2011-ben pedig Benedek hibridhajtásúra cserélte nagy benzinmotorral hajtott pápamobilját.

Ferenc pápa mindezeket megörökli elődjétől, az viszont már csak rajta áll, hogy mivel és hogyan gyarapítja a vatikáni zöldberuházásokat, valamint a világ környezettudatos szemléletformását.


Kép forrása / Szerző: Korea.net / Korean Culture and Information Service (Jeon Han)

 

forrás: news.nationalgeographic.com, huffingtonpost.com, MTI

A rovat új hírei

Hasonló