Miért nőiesednek a hímbékák?

Hír

2015/09/11

A femininizáció hátterében álló jelenség az embereket is érintheti.

Egy nemrégiben született tanulmányban David Skelly és Max Lambert több száz békát vizsgáltak meg Connecticut 34 kisebb tavában és azt találták, hogy a hímbékák eltűnőfélben vannak. Ráadásul nem csak azért, mert kevesebben születnek, hanem azért is, mert konkrétan nősténnyé változnak.

Gyomirtószer?
Skellyék már egy korábbi kutatásukban felhívták a figyelmet arra, hogy a környék hímbékái nagyon sok feminin tulajdonsággal rendelkeznek, sőt, az is előfordult, hogy az egyik béka heréjében ikrákat találtak. Az ilyesfajta hermafroditizmust az eddigi tanulmányok az olyan endokrinroncsoló kemikáliáknak tulajdonították, mint az atrazin nevű gyomirtószer.

Fogamzásgátló?
A mostani tanulmány azonban nemcsak a mezőgazdasági vegyszerek hatását vizsgálta, hanem arra is rávilágított, hogy a háztartásokból kifolyó, ösztrogéntartalmú víz is befolyásolhatja nemcsak a békák, de más állatok hormonháztartását is.

Fitoösztrogén!
Ráadásul, nemcsak az olyan mesterséges szerekről van szó, mint például a fogamzásgátlók, melynek az emberekre és a vízi életre gyakorolt hatását már egy ideje kutatják. Most az is kiderült, hogy nem ez az egyetlen, sőt, nem is ez a legnagyobb veszélyforrás, mely a kétéltűek nemi identitását érinti. Hanem a növények által termelt fitoösztrogén, mely szintén nagy mennyiségben található a kertvárosi vizekben.

Fitoösztrogént elsősorban olyan növények termelnek, mint a szójabab és a földimogyoró, de más olyan telepített növények is felelősek lehetnek érte, melyeket az őshonos helyi flóra helyére ültettek. Nem árt tehát arra is figyelni, mi mindent telepítünk a kertbe, mert olykor meglepő, sőt, veszélyes következményei lehetnek egy-egy dísznövény-újításnak.


Kép forrása / Szerző: Ren West

 

forrás: grist.org

A rovat új hírei

Hasonló

4 bizarr békafaj

Néha az lehet az érzésünk, hogy az űrlények köztünk élnek.

Béka-átjárók épülnek

Elsősorban békáknak építenek utak alatt átvezető átjárókat, valamint terelőfalakat a Bükkben és a Mátrában.