Biogázerőmű épült a szegedi szeméttelepen

Hír

írta: MTI
2015/03/06

A depóniagázt hasznosító új erőművet alakított ki a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. az ENER-G Zrt.-vel együttműködve a szegedi regionális hulladéklerakóban, a beruházást szerdán adták át.

Makrai László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a lerakóban 1984 óta Szegedről és a környező településekről 2,6 millió köbméter, jelentős szervesanyag-tartalmú hulladékot helyeztek el. A lerakó 2006-2007-ben szigetelést kapott, így a spontán termelődő depóniagáz nem illan el. Ekkor egy kisebb, 120 kW teljesítményű biogáz erőművet is kialakítottak. Az országban egyedülálló módon az új lerakót a régi fölött helyezték el, és folyamatosan töltik föl a másképp nem hasznosítható hulladékkal.

Az önkormányzati tulajdonú cég a keletkező depóniagáz 15 éves felhasználására pályázatot írt ki, melyet a területen piacvezető ENER-G Zrt. nyert meg - mondta az igazgató. Az ENER-G Zrt. saját beruházásban elvégezte a depóniagáz hasznosító rendszer tervezését és kivitelezését. A mintegy 450 millió forintos beruházás során elkészült a gázgyűjtő rendszer, 53 gázkúttal és összekötő gázvezetékekkel, egy gázártalmatlanító fáklya és egy új, 1150 kW teljesítményű biogáz kiserőmű a megfelelő elektromos csatlakozó berendezésekkel. Az erőmű - amely Magyarország legnagyobb, hulladéktelepen működő ilyen berendezése - várhatóan éves szinten 8000-8500 MWh áramot termel, miközben ártalmatlanítja is az 58 százalékos metántartalmú depóniagázt. Ez az áram egy közepes település, azaz körülbelül 3500 háztartás éves elektromos áram fogyasztásának felel meg - közölte a szakember.

Az ártalmatlanított depóniagáz mennyisége évente 4,5 millió köbméter, amely jelentős szén-dioxid megtakarítást jelent. A metántartalom hasznosítása pedig mentesíti a légkört a szén-dioxidhoz képest többszörös üvegházhatású gáztól - mondta Makrai László. Az ENER-G Zrt. az elektromos áram értékesítéséből származó bevétel jelentős részét koncessziós díjként megfizeti a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-nek, az erőmű hőtermelését pedig az önkormányzati cég hasznosíthatja. A tervek szerint a hőenergiát üvegházak fűtésére használnák fel, ami azért is előnyös lenne, mert az ezekben termesztett növények a biogáz elégetése során keletkező szén-dioxid egy részét is megkötik - tudatta az igazgató.

A rovat új hírei

Hasonló

Biogáz üzem épült Miskolcon

Biogáz üzem épült Miskolcon, a 2,165 milliárd forintos beruházás műszaki átadására csütörtökön került sor.