Lepke segíti a napelemek fejlesztését

Hír

2015/08/05

A káposztalepke új irányt adott a napelemek kutatásának. Lepkeszárnyról mintázhatják a jövő napelemeit.

Az természet gyakran jobbnál jobb találmányokat inspirál: az állatvilág másolásával hamarosan megvalósításra kerülhet egy újgenerációs golyóálló mellény, de születtek már különféle ruhadarabok és láttunk fa ihlette szélturbinát is. A módszer neve biomimikri, mellyel az ember az állatoktól ás növényektől les el olyan formákat vagy működésmódokat, melyeknek a hétköznapi életben is hasznát veheti. Így kerültek kapcsolatba a lepkék is a napelemekkel.

A káposztalepke versenyelőnye
Az Exeter Egyetem tudósai álltak elő a felfedezéssel, mely 50%-al hatékonyabbá teheti a napelemeket, az ötletet pedig a káposztalepkék megfigyelése adta. Ez a faj ugyanis reggelente a többi lepkénél korábban és gyorsabban indul útnak, valamit tehát tud, ami versenyelőnyt jelent számára.

Titka abban rejlik, hogy a többi lepkénél jóval gyorsabban képes repülőizmait bemelegíteni, így hamarabb kész a felszállásra.

Az apró mozdulatok során szárnyait a függőleges tengelyhez képest 17 fokos szögben tartja, mert úgy tűnik, ebben az az alakzatban tudja a leghatékonyabban felhasználni a napenergiát, hogy az izmai olyan gyorsan melegedjenek a megfelelő hőmérsékletre, 7,3 fokra amilyen gyorsan csak lehet.

Újfajta napelemek érkezése várható
A kutatók a megfigyelés után napelemekkel modellezték a lepek szárnytartását, így derült fény arra, hogy az állat stratégiája hasznos lehet az energiatermelés során is. Most azon dolgoznak, hogy olyan új, pillekönnyű, tükröződő felületű anyagot gyártsanak, mellyel napenergiát lehet termelni, és amellyel kiválthatják a hagyományos, vastag paneleket. A tudósok a lepkeszárnyon található hímpor szerkezetét is lemásolták, és arra jutottak, hogy az szintén hozzájárul a napelemek teljesítmény/tömeg arányának javításához.

Ahogy a tanulmány vezető szerzője, Tapas Mallick megfogalmazta, a biomimikri nem újdonság a műszaki kísérletezés területén. A mostani, több tudományág együttműködéséből született kutatás azonban egészen új utat nyithat az olcsó napelemek irányába.

 

forrás: telegraph.co.uk, techtimes.com

A rovat új hírei

Hasonló