Mitől számít környezettudatosnak egy otthon?

Hír

írta: Admin
2022/05/06

A 21. század egyik legfontosabb célja a környezettudatosság. Nem csak az erőműveket, a közlekedést, hanem a saját otthonunkat is környezetbarát szempontok alapján kell működtetnünk ahhoz, hogy az utánunk következő generáció számára élhető világot hagyjunk. És nem mellékesen azért, hogy mi magunk egészségesebb környezetben élhessünk.

Szigeteljük a házunkat!

Ma már egy környezettudatos épület elképzelhetetlen megfelelő homlokzati szigetelés és a jól kivitelezett födémszigetelés nélkül. A másik megoldás, hogy eleve okos téglával építjük fel a házat, úgy nem lesz szükségünk utólagos homlokzati hőszigetelésre. Ha jól szigetelt az épületünk, akkor jelentősen csökken a háztartásból származó káros anyagok kibocsátása.

 

Használjunk megújuló energiaforrást!

Ha az épületeket hagyományos, fosszilis tüzelőanyaggal vagy biomasszával fűtjük, akkor már egyetlen háztartás károsanyag kibocsátása is jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a légkör megteljen különböző üvegházhatást elősegítő gázokkal, például széndioxiddal, nitrogénoxidokkal. A levegőbe kerülő nitrogén-oxid légzőszervi megbetegedéseket okoz, a légutak nyálkahártyájának és a szem kötőhártyájának gyulladását, a vérerek kitágulását eredményezheti, methahemoglobin képződéshez vezethet.

 

Használjunk napelemet!

A napenergia is megújuló energiaforrásnak számít, a Nap úgy működik, mint egy biztonságos távolságban elhelyezkedő atomreaktor. A hagyományos erőművekből származó elektromos árammal szemben a napelem működése során nem kerülnek káros anyagok a levegőbe. Ráadásul mi magunk is költséghatékonyabban, akár ingyen jutunk elektromos áramhoz. Ha megfelelő méretű a napelemes rendszerünk, akkor egy hőszivattyú segítségével olyan padló-, fal-, vagy mennyezetfűtésünk lehet, ami redukálja a károsanyag termelést, és mi magunk termeljük meg a hozzá szükséges energiát, vagyis nem kell fizetnünk fűtési költséget. Ennek a megoldásnak egy hátulütője van, mégpedig az, hogy sokba kerül a telepítése.

 

 

Érdemes lecserélni a rossz nyílászárókat!

Rengeteg hőenergia távozik a rossz minőségű vagy elavult, korhadt nyílászárókon keresztül. A szakemberek azt mondják, 25 évente érdemes lecserélni az ablakokat, ajtókat. A régi fa vagy műanyag ablakok, ajtók helyett a korszerű, jól szigetelt nyílászárók sokkal komfortosabb, környezettudatosabb otthont fognak nekünk nyújtani. Jelentősen kevesebb hőenergiát kell elhasználnunk ahhoz, hogy kényelmesen érezzük magunkat lakásunkban.

 

Korszerűsítsük a fűtéstechnikát!

Az elavult fűtéstechnika és a szigeteletlen ház csak úgy ontja magából a káros anyagokat a levegőbe. A komfort és az anyagi tényezők mellett fontos, hogy minél kevesebb környezetromboló anyagot bocsássunk ki a házból, ezt pedig úgy tudjuk elérni, ha a megfelelő szigetelés és nyílászárók mellett hatékony és lehetőleg környezetkímélő módszerrel fűtünk. Ha nem akarjuk lecserélni a fűtési rendszert vagy nincs rá pénzünk, akkor is érdemes legalább az automatikát rendbe rakni. Minden fűtési rendszerben van valamilyen szintű vezérlés, automatizálás, és attól függ a rendszer hatékonysága, hogy milyen az automatika.

Komfortérzet és rezsicsökkentés szempontjából is sokat jelent, ha egy ház helyiségeit pont arra a hőmérsékletre fűtjük fel, amennyire szükségünk van és csak abban az időszakban, amikor ott vagyunk a helyiségben. Használjunk több termosztátot, így a rendszer érzékelni fogja a hőmérséklet változását a lakás különböző tereiben, és egy okos vezérlés segítségével azt is el tudjuk érni, hogy a szobákban más és más hőmérséklet legyen. Az automatizálás jelentősen kisebb költséget jelent, mint a kazáncsere vagy a teljes körű korszerűsítés, viszont jelentősen csökkenthetjük vele a fölösleges üzemidőt, a rezsiköltséget és az elfüstölt károsanyagot. Körülbelül 1-2 év a megtérülési ideje ennek a befektetésnek. És nem mellesleg komfortosabb lesz a lakásunk.

 

Figyeljünk a környezettudatos építkezésre!

Az építkezés rengeteg energiával jár és komolyan rongálhatja a környezetet. Igyekezzünk a környezetet kevéssé károsító építőanyagból dolgozni és vegyük figyelembe az építőanyag szállításának útvonalát is. Vagyis ne rendeljünk több száz kilométer távolságból cementet, ha a szomszéd faluban is meg tudjuk vásárolni. A födémszigetelést például környezetbarát anyaggal is meg tudjuk oldani, az üveggyapot és a kőzetgyapot is ilyen megoldás.

 

Kerüljük az impulzusvásárlást!

A 21. század fogyasztói társadalmában arra vagyunk predesztinálva, hogy minél több terméket vásároljunk, akár olyan holmikat is, amikre valójában nincs szükségünk. Az online rendelésnek és a házhozszállításnak köszönhetően a kanapén ülve felvásárolhatjuk a fél világot. Szinte mindent meg lehet venni, ha van rá pénzünk, kérdés, hogy tényleg szükségünk van-e a sokadik telefonra, konyhai berendezésre, játékra, ruhára. A fast fashion termékekből szinte pár hónap alatt nehezen feldolgozható textilhulladék lesz, a fél évig sem használt telefon elektronikus hulladékká alakul. Ha fegyelmezett vásárlók vagyunk, komoly lépést tehetünk a környezettudatosság felé.

 

Ügyeljünk a szelektív hulladékgyűjtésre!

A legtöbb településen már mindent lehet szelektíven gyűjteni. Az újrahasznosítható hulladékokat  (papírt, műanyagot, üveget) külön tárolóba pakoljuk. Fontos, hogy csak megtisztított formában szabad a szelektív kukába, zsákba helyezni a hulladékot. Ne legyünk nagyvonalúak! Ne hajítsuk lustaságból a szelektívbe való hulladékot a kommunális szemétbe.

 

Ne égessük el az avart!

Az őszi kerti munkálatok egyik fontos eleme, amikor összegereblyézzük a száraz leveleket, bezacskózzuk és elvisszük a zöldhulladék-lerakóba, szerencsésebb esetben a helyi hulladékszállító cég gondoskodik a zöldhulladék elszállításáról. Hatékonynak tűnő ám annál károsabb megoldás az avarégetés. Nem kell hosszas tanulmányokat olvasnunk arról, hogy megértsük, mennyi káros anyag kerül a légtérbe avarégetés során, elég beleszippantani egy-egy avarégetés során a levegőbe! Ne égessünk avart és hívjuk fel közvetlen lakókörnyezetünk figyelmét is arra, hogy a zöldhulladéknak környezetkímélő elhelyezése ott van tőlük karnyújtásnyira. Ráadásul az avar a téli időszakban kiváló kerti hőszigetelőként működhet, takarjuk be a fagyra érzékenyebb növényeket vele.

 

Ne égessünk szemetet!

Van még egy durvább légszennyező tevékenység, ez pedig a szemétégetés. A műanyag, szerves anyag, építési hulladék füstjében számtalan káros, olykor mérgező anyag található. Kerüljük a szemét égetését, gondoskodjunk a hulladék megfelelő elhelyezéséről (szelektív hulladékgyűjtés, komposztálás, veszélyes hulladékgyűjtés, építési hulladék szakszerű tárolása, elszállítása)!

 

Komposztáljuk a háztartási hulladékot!

Ha saját kertünk van, akkor könnyedén komposztálhatunk. Akár egy házilag összetákolt komposztálóval, akár egy barkácsáruházban megvásárolt komposztálóval dolgozunk, jelentősen csökkenthetjük a háztartásunkban keletkező hulladékmennyiséget! A magyar lakosság évente fejenként átlagosan 5-600 kilogramm hulladékot termel. Ennek a hulladéknak 30%-a olyan szerves anyagokból adódik össze, amelyeket költséghatékonyan, egyszerűen komposztálhatunk. Éves szinten fejenként 180 kg (kb. napi fél kg) hulladék nem a kukában köt ki, hanem visszajut a szerves anyagok természetes körforgásába. Vagyis a komposztálással csökkentjük a hulladékmennyiséget és hasznos tápanyagot hozunk létre, amit felhasználhatunk a kertünkben.

Ha nincs kertünk, akkor keressük meg a lakásunkhoz legközelebb eső közösségi komposztálót és az összegyűlt szerves hulladékot vigyük oda.


Kép forrása: unsplash.com / Szerző: Birgit Loit


A rovat új hírei

Hasonló