Egy tömeggyilkos a középkorból
Tudósok úgy vélik, megtalálták azt a vulkánt, amelynek a kitörése még több ezer kilométerrel odébb is emberi életeket követelt. Az 1257-ben történt - egészen mostanáig rejtélyes - katasztrófa nyomai az Északi- és a Déli sark jegében is megtalálhatóak.
Az elkövető nyomában
Legalább 40 köbkilométer szikla, kő, és hamu lökődhetett ki, amely nagyjából 40-42 km magasra juthatott fel a légkörbe. Ekkora mennyiség már elég ahhoz, hogy nyomai még ma is fellelhetőek legyenek a Föld számos pontján.
Az akkori klímát jelentősen befolyásoló jelenség egy évvel későbbi utóhatásairól számolnak be a középkori európai feljegyzések, amelyek szerint az 1258 nyarát szörnyű időjárási körülmények jellemezték: Az idő lehűlt, a csapadék megállíthatatlanul esett, ami áradásokhoz vezetett. A termés jelentős része elpusztult, éhínség ütötte fel a fejét.
Egy nemzetközi kutatócsapat most úgy véli, megtalálta az „elkövetőt”, amelynek neve: Samalas. Az indonéziai Lombok szigetén található vulkán eredeti szerkezetéből kevés maradt meg, gyakorlatilag csak egy hatalmas kráter-tó, amit a helyiek Segara Anaknak („a tenger gyermeke”) neveznek.
„A bizonyítékok nagyon erősek, meggyőzőek” - mondja Clive Oppenheimer a Cambridge-i egyetem professzora. Munkatársa, Franck Lavigne, a Sorbonne-ról hozzáteszi: „Olyan volt mint egy bűnügyi nyomozás. Nem ismertük a tettest, de tudtuk a gyilkosság időpontját, ismertük az ujjlenyomatot, amit a jég őrzött meg számunkra, és ez szép lassan lehetővé tette, hogy rátaláljunk az elkövetőre.”
A csapat nyomok után kutatva a sarkvidékeket is meglátogatta, a jégmintákban ként és port talált, amilyet Lombok térségében. A radiokarbonos elemzések és számos más vizsgálatok (pl. a fák évgyűrűinek elemzése) végül megerősítették feltételezésüket. Ráadásul a helyi krónikák is említést tesznek arról, hogy Lombok királyságának bukása valamikor a 13. században következett be.
A kitörés, különféle módokon, akár kapcsolódhatott volna mexikói, ecuadori, vagy éppen új-zélandi vulkánokhoz is, ám ezek a "jelöltek" mind elbuktak valamin, mondják a kutatók. Kizárólag egyetlen gyanúsított maradt, a Samalas.
1258-ra datálták annak a tömegsírnak a keletkezését (London), amely ezrek csontvázait rejti. „Nem állíthatjuk száz százalékos bizonyossággal, hogy két dolog között ok, okozati összefüggés van, de a népesség minden bizonnyal komoly megpróbáltatásnak volt kitéve.” mondja Lavigne professzor.
További esetek
A kutatók véleménye szerint, a Samalas kitörése nyugodtan egy lapon említhető két későbbi, jól dokumentált kitöréssel, a Krakatauéval és a Tamboráéval.
Krakatau (1883): A kitörés a hirosimai atombomba ötezerszeresével, mintegy száz megatonna energiával robbantotta darabjaira a hegyet, a sziget kétharmadát törölve el így a föld színéről. Több mint 25 km³ sziklát és hamut lökött a légkörbe, a lökéshullám hétszer kerülte meg a földet. A robbanás zajára, a több mint 3000 kilométerre lévő ausztráliai Perthben, az emberek felriadtak álmukból. A kitörést szökőár követte, ami több tízezer ember életét követelte.
Tambora (1815): 1815. áprilisában kezdődött a több napig tartó kitörés-sorozat, amelynek során 80 km³ vulkáni anyag került a légkörbe. Összehasonlításképpen, a Mount Saint Helens 1980-as kitörésekor, nagyjából 1 km³. Hatása az egész bolygón érezhető volt, ugyanis a hamu több évig a légkörben maradva meggátolta, hogy a Nap sugarai elérjék a föld felszínét. Ez az egyik leghidegebb periódushoz vezetett az amúgy is elég hűvös kis jégkorszakon belül. A nyár gyakorlatilag megszűnt, a telek szokatlanul hidegek voltak. A mezőgazdaságra gyakorolt hatása óriási volt, milliók éheztek a Föld minden részén. Az 1816-os év úgy vonult be a történelembe, mint „az év, amikor nem volt nyár”.
Flickr képek forrásai:
1. kép (Salamas) / Szerző: Trekking Rinjani
2. kép (Tömegsír) / Szerző: Mario Modesto Mata
3. kép (Krakatau) / Szerző: buitenzorger
4. kép (Tambora) / Szerző: Jialiang Gao