Megállítható-e a láva?

Magazin

írta: Tóth Judit
2015/01/03

A vulkánkitöréseket követő lávafolyások komoly anyagi károkat és ritkán haláleseteket is okozhatnak, épp ezért a lávafolyamok megállításával már régóta próbálkoznak az érintett területeken élők.

252-ben, az Etna kitörésekor, mikor Catania lakói meglátták a város felé tartó lávafolyamot, kétségbeesésükben felnyitották Szent Agáta koporsóját, kivették vörös fátylát és azt lengetve próbálták megállítani a hömpölygő lávát. A legenda szerint, a város akkor, ennek köszönhetően menekült meg, később azonban a csoda már nem segített.

Bombázzák és hűtik a lávát

Bár próbálkozások vannak, igazán hatékony módszert azóta sem sikerült kidolgozni a láva megállítására. Hawaiion már 1935-ben is kísérleteztek például a lávafolyam bombázásával. S bár a becsapódó bomba egy időre megszakította az izzó folyam útját, ám a vulkáni anyag hamarosan feltöltötte a keletkezett krátert, majd szépen hömpölygött tovább.

Az egyik legsikeresebb próbálkozás az izlandi Eldfell vulkán kitöréséhez kapcsolódik, mely 1973-ban Vestmannyeyjar városát fenyegette. A lávát hónapokig hideg tengervízzel hűtötték, s bár a városka ötöde megsérült, a forró lávafolyamot sikerült eltéríteni és a kikötő megmenekült a pusztulástól. 1983-ban az Etna kitörésekor más módszerrel próbálkoztak, egy kőből épült gátrendszerrel próbálták a lávafolyamot jobb belátásra bírni és eltéríteni. Elgátolást és vízzel történő hűtést láthatunk az 1997-es Tűzhűnyó című filmben is. Az alkalmazott módszerek többségével az a baj, hogy talán képesek arra, hogy eltérítsék a lávát, azonban másfelé terelve a folyamot, előfordulhat, hogy ezzel épp egy újabb veszélyhelyzetet alakítanak ki.

Kísérletek mesterséges lávafolyamokkal

Ahhoz, hogy megtalálják a védekezés leghatékonyabb módszerét, szükség lenne a láva természetének még mélyebb ismeretére. Ehhez azonban egészen közel kellene menni az izzó anyaghoz, ami nem kevés veszélyt rejt magában. Ennek érdekében többen is kísérleteztek már mesterséges láva előállításával. A modellekkel általában az a probléma, hogy túl kicsik egy természetes lávafolyam méreteihez képest. A New York állambeli Syracuse Egyetem geológusa, Jeffrey Karson és Robert Wysocky szobrász néhány éve a világ legnagyobb mesterséges lávafolyását kísérelték meg létrehozni. Ehhez több száz kilónyi bazaltzúzalékból készítettek lávafolyást, 1300 fokra felhevítve a kőzetet. A kísérletek során tanulmányozták például, hogy a jég milyen hatással van a forró lávára, és azt is próbálták tesztelni, vajon milyen típusú gát lehet a leghatékonyabb a láva elleni védekezésben. Acéllemezeket helyeztek ék alakban a láva útjába, és azt figyelték, vajon hogyan befolyásolja a lemezek szöge a láva sebességét. Terveik szerint még az eddigieknél is nagyobb modellt szeretnének készíteni, melynek méretei már valóban közelítenek a természetes lávafolyamokéhoz. Kísérleteik talán elvezetnek majd a láva megállításának leghatékonyabb módszeréhez.

Az alábbi videóban "mesterséges lávát" öntenek a vastag jégtakaróra. Na de ki nevet a végén?

A rovat új hírei

Hasonló

Kitört az Etna

Az Etna újabb kitörése miatt ma reggel lezárták a szicíliai légtér egy részét.

Egy tömeggyilkos a középkorból

Tudósok úgy vélik, megtalálták azt a vulkánt, amelynek a kitörése még több ezer kilométerrel odébb is emberi életeket ...