Lakótelepek a vízen

Magazin

2015/05/07

Települések a hullámok hátán, azaz példaértékű megoldások arra az esetre, ha a szárazföldet elöntené a víz.

A vízi építkezésnek komoly hagyományai vannak, melyek időtálló alapokat adhatnak akár egész városoknak, városrészeknek is – elég csak Velencére vagy Amszterdamra gondolnunk. A változó éghajlattal azonban, mely alaposan átalakíthatja a föld vízrajzát, olyan területeket is fenyegethet az áradás, melyek eddig biztonságban voltak. Míg sok területen épp a kiszáradás jelenti a veszélyt, más helyeken a növekvő csapadékmennyiség és a szaporodó áradások okozhatnak problémát. Ez utóbbi jelenségre adhatnak választ a következő megoldások:

Vízi lakótelep
Az amszterdamiaknak van némi rutinjuk a vízzel való kapcsolat terén, tekintve, hogy a város tulajdonképpen az Amstel folyóra épült gátnak köszönheti létezését, és területének körülbelül egyötödét víz borítja. Az itteniek korábban facölöpökre, később betonra húzták fel házaikat, egészen addig, míg arra nem kényszerültek, hogy a belvárosra kitegyék a megtelt táblát. Az amszterdamiak azonban akkor sem estek kétségbe, amikor kockázatossá váltak az újabb építkezések a belterületen. Terjeszkedni kezdtek, és mesterséges szigeteket hoztak létre a település keleti részén, az IJ öbölben.

A komplexumot 1996-ban kezdték építeni egy másik negyed, az Oostelijk Haven mintájára, a Marlies Rohmer Architects tervei alapján. 55 darab házat építettek, melyek betonvályúkon állnak, emellett van iskola, sportpálya, étterem és temető is. Az első lakók 2002-ben költözhettek be. A három mesterséges szigetet - Steigereiland, Haveneiland and Rieteilanden – hidak kötik össze, és ezek kapcsolják a városközponthoz is, ahová villamossal 15 perc alatt lehet bejutni, de biciklivel vagy gyalog is megközelíthető.

A víziváros terjeszkedése a tervek szerint nem áll meg, összesen 18 000 otthonnal szeretnék feltölteni, melyek között egyaránt lennének szociális és luxuslakások. Körülbelül 45 000 lakóra számítanak.


Egy halászfalu a meséből

A világnak persze nem minden tája van felszerelkezve high-tech építészeti megoldásokkal, cserébe viszont festőien szép környezet várja az odalátogatókat. A Vietnam északkeleti partján található, világörökség részét képező Ha Long-öböl is egy ilyen hely, ahol az emberek évszázadok óta vízi házikókban élnek. Az első két halászfalut, Giang Vongot és Truc Vongot a 19. század elején alapították, az emberek az emelkedő vízszintre csónakokból építettek házat, ami azért volt praktikus, mert halászni is tudtak, amikor viszont nyugovóra akartak térni, egyszerűen ledobták a vasmacskát.

1946 és 1954 között, a franciákkal vívott háború során a lakók szétszóródtak a szigeteken, majd a háború végeztével visszatértek, hogy újjáépítsék az otthonaikat. Ma négy falut találhatunk itt, Cửa Vạnt, Ba Hangot, Cống Tàut and Vông Viênget. Cua Van a legnagyobb, 185 háztartással. A halászok egyben olykor postai, szállítói és közvetítői szerepet is vállalnak.

A világ legnagyobb mesterséges szigete
A Földnek ezen a féltekén találjuk a világ legnagyobb, mesterséges szigetét is. A Some Sevit – Sevit-sziget nevű építmény Szöulban, a Han folyón áll, 20 400 négyzetmétert foglal el és 88 millió dollárba került, melyet magánpénzekből fedeztek. A szigetet 2011 szeptemberében adták át a Han folyó reneszánsza nevű projekt keretében, mely igyekszik újjáéleszteni a szöuli vizeket és célja többek között a természetes élőhelyek megőrzése és a parkosítás.

A mesterséges szigeteket, melyek 2.69 méterrel a tengerszint felett találhatók, 500 tonnás betontömbökkel rögzítették, ugyanakkor légzsákok tartják őket a vízfelszínen. Láncokkal kapcsolták őket egymáshoz, így követni tudják a vízszint változásait, a szigetek közti távolságot pedig automatikus monitorrendszer szabályozza. A legnagyobb sziget 2000 tonnát nyom.

A hasonló technológiák alapján tehát nemcsak luxusingatlanok és üdülőparadicsomok épülhetnek, de a vízi építkezés azoknak a településeknek is segítheti a túlélését, melyeket az elárasztás veszélye fenyeget.


Kép forrása / Szerző: Debot

 

forrás: inspirationgreen.com, time.com, iamsterdam.com, wmf.org

A rovat új hírei

Hasonló

Eltűnnek a térképről?

A klímaváltozás alaposan átrajzolja a térképeket. Néhány évtizeden belül bizonyos helyeket már csak fényképeken láthatunk ...