Nagy-Britanniában betiltották a műanyag mikroszemcsés kozmetikumokat

Hír

írta: ecolounge
2018/01/14

Az Egyesült Államok után Nagy-Britannia is döntött a műanyag-mikroszemcséket tartalmazó kozmetikumok sorsáról. A határozat része annak a 25 évre szóló környezetvédelmi stratégiának, melyet a brit kormány a műanyaghulladék felszámolására hirdetett meg.

A mikroszemcsék gyakran egy miliméternél kisebb műanyagdarabok, melyeket széles körben alkalmaz a kozmetikai ipar. Elsősorban bőrradírokban, tusfürdőkben használatosak, de fogkrémekben is előfordulhatnak színezőként és állományjavítóként, emellett ajakbalzsamokban, sőt, elvétve még hidratálókrémekben is találhatunk belőlük. Az alapanyag népszerűsége olcsóságának tudható be, hiszen előállítási költsége töredéke a természetes összetevőkkel szemben, amilyen például a barackmag vagy a kókuszrost. Egyetlen tubus arclemosó akár 300 000 darab ilyen apró szemcsét is tartalmazhat, a gond velük az, hogy a vízbe kerülve még inkább elaprózódnak, a víztisztítók pedig képtelenek kiszűrni, így aztán a szennyvízcsatornákon keresztül akadálytalanul jutnak el a természetes vizekbe, ahol a halakon keresztül végül bekerülnek a teljes táplálékláncba.

"Egyetlen zuhanyozással akár 100 ezer mikroszemcse juthat el a tengerbe, míg egy tál osztriga az étteremben 50 mikroszemcsét tartalmazhat" – érvelt korábban a törvényről folyó parlamenti vitában Mary Creagh munkáspárti képviselő, a téma fő felelőse a brit törvényhozásban.

Theresa Coffey környezetvédelmi miniszter arról írt a Twitteren, hogy a műanyag mikroszemcsék használata "teljesen szükségtelen akkor, amikor számos más természetes alternatíva létezik a világon. Örülök, hogy a mai naptól a kozmetikai vállalatok nem alkalmazhatnak többé ilyen veszélyes műanyagot termékeikben".

A brit környezetvédelmi tárca közleménye szerint a törvény a világ egyik legszigorúbb rendelkezése a műanyag mikroszemcsék korlátozásáról.

Az ilyen alapanyagokat tartalmazó kozmetikumok eladásának tilalma 2018. júliusától lép életbe.

Hazánkban is forgalomban vannak ilyen kozmetikumok. Ha tudni akarjuk, hogy egy adott termék tartalmaz-e mikroszemcsét, keressük az összetevők között a polietilént (polyethylene), ez a plasztikadalék leggyakoribb elnevezése. Emellett megtaláljuk még polipropilén (polypropylene), polietilén-tereftalát (poly-e-terephthalate), és polimetil-metakrilát (polymethyl methacrylate) néven is.

Hogy mennyi műanyag keletkezett eddig a világban, és ennek a tetemes mennyiségnek mi lett a sorsa, arról ebben a cikkünkben olvashat.


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló